Krasznahorkai regényeiben - amelyek közül korábban a Sátántangó, Az ellenállás melankóliája és az Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó jelent meg franciául - a tér, a távolságok, az elzártság fontos szerepet játszanak - szögezte le a lap. Az író saját bevallása szerint ez részben összefüggésbe hozható a politikával, hiszen a kommunista diktatúrában nőtt fel. Ugyanakkor nem annak elnyomó jellege hatott a térhez való viszonyára, hanem az a tény, hogy az előző rendszerről úgy tűnt, hogy örökké megmarad.

"Amikor gyerek voltam, aztán kamasz, nem azt gondoltam, hogy egy elnyomó politikai rendszerben élünk, hanem azt hittem, hogy ilyen a világ. És ilyen is marad. Ez szörnyű teher volt, és ebben a szörnyű teherben rejlik az ideál fogalmáról való nézeteltérések eredete köztünk - magyarok, lengyelek, kelet-németek, szlovákok, románok, stb. - és azok között, akik soha nem éltek diktatúrában" - hangsúlyozta az író.

Szülőföldje, az Alföld egy "monoton, fénytelen és reménytelen teret" jelent Krasznahorkai számára, egy olyan helyet, ahonnan elvágyik az ember, de ahonnan soha nem bír elmenni. Ezt a hatalmas pusztát szerinte már meglátni is "veszélyes", de odaszületni "életfogytiglani ítéletet", s egy olyan "bűnhődést" jelent, "amelyet sem szeretni, sem gyűlölni nem lehet".

Arra a kérdésre, hogy Tarr Béla filmrendezővel való együttműködése (öt filmben dolgoztak együtt), mennyire hatott írói munkásságára, Krasznahorkai úgy válaszolt: "regényíró vagyok, semmi nem hat rám, abszolút semmi a saját gondolataimon, a megélt dolgokon, tapasztalatokon, a képzeletemen, a keserűségemen, a szomorúságomon, az örömeimen és a nyelvvel való személyes viszonyomon kívül". Ezzel szemben úgy véli, hogy ő viszont erős hatással volt Tarr Bélára.

"Megadtam neki azt, amire szüksége volt, a könyveim címeit, a szereplőket, a szereplők neveit, a történeteket, a hangulatot, a képeket, mindent, amit tudtam adni neki. Ő aztán az én segítségemmel és más emberek segítségével megalkotta a saját filmjeit" - fogalmazott az író. Hozzátette: "Sokat munkálkodtam azért, hogy ezek a csodálatos filmek megszülessenek, de ennek már vége, mást csinálok. És ahogy tudom, ő is abbahagyta a filmezést, azért, hogy más dologba kezdjen".

Krasznahorkai az embert általában "szörnynek" és az idő múlásával egyre kicsinyesebbnek látja. Az utóbbi időben viszont megtapasztalta, hogy az emberen kívül a világ csodálatos: a természet, a fák, a kövek, a folyók, az ég, a föld, a madarak vagy a föld mélyében lévő ásványok csendje. "Vak voltam az emberen kívüli világra, de ma már mindent, amihez nincs köze az embernek, végtelenül szépnek találok" - fejtette ki.

A könyve megjelenése kapcsán rendezett író-olvasótalálkozók alkalmat teremtettek arra, hogy Krasznahorkai májusban beutazza Franciaországot, amelyet mindenhol "csodálatosnak" talált. "De mindeneken túl az olvasók és köztük az én olvasóim még csodálatosabbak, mint maga Franciaország ... Egyszerűen itt lenni, hallgatni őket, és csendben figyelni, semmit nem érteni, csak látni ezeket az értelemtől csillogó szemeket, egy mennyország!" - mondta az író.