zene
2008. 06. 27.
Évadzárót tartott a Miskolci Szimfonikus Zenekar
MTI
Az idei évadban 67 koncertet adott a Miskolci Szimfonikus Zenekar: ötvenötöt Miskolcon, hatot Budapesten, illetve vidéki városokban, és ugyanennyit külföldön. Előadásaikra összesen mintegy 35 ezer hallgató volt kíváncsi - mondta Szabó Péter igazgató az együttes évadzáró társulati ülésén pénteken.
A zenekar vezetője arról is beszámolt, hogy a bérletes előadásokon kívül számos egyedi műsor színesítette az évadot: volt egyebek mellett a klasszikus zenét és a jazzt ötvöző "klazz" koncert, két gyermekkoncert és orgonaavató, a karmesterkurzust is hangverseny zárta, de nem maradt el a hagyományos karácsonyi, újévi, húsvéti és promenád koncert sem. Az együttes emellett 21 ifjúsági hangversenyt tartott középiskolások részére.
"Nagy sikert aratott a zenekar a fővárosban a Szimfonikus Körképen, Gershwin-estjével pedig több vidéki városban is fellépett, valamint vendégszerepelt Hollandiában és Svájcban" - hangsúlyozta Szabó Péter.
Hozzátette: hangversenyeiken a hazai és nemzetközi komolyzenei élet kiválóságai vendégszerepeltek, a zenekarral fellépett többek között Perényi Miklós gordonkaművész, Mocsári Károly zongoraművész, Pavel Sporcl világhírű hegedűvirtuóz, vezényelte a zenekart Kobajasi Ken-Icsiro, Medveczky Ádám, Vető Tamás és Kovács János.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a következő évadban a 45 éves zenekar ismét változatos programmal várja közönségét. Mint mondta, az új évad sztárvendége Piotr Anderszewski lesz, akit napjaink egyik legjelentősebb zongoristájaként tart számon a nemzetközi zenei világ.
A hagyományokhoz hűen három bérletsorozat - a Filharmónia-Raiffeisen Szezonbérlet, a Népszerű Zenei Esték Bérlet és a Mesterbérlet- közül választhatnak az érdeklődők. Vezényelni fogja az együttest Kocsis Zoltán, Mika Eichenholz, Marco Balderi és Antal Mátyás, és olyan szólisták fogadták el a zenekar és a Filharmónia Kht. felkérését, mint Szabadi Vilmos és Baráti Kristóf hegedűművész, Jandó Jenő és Balog József zongoraművész, Varga Zoltán kürtművész és az operaház vezető énekesei. A koncertek nagy részét Kovács László, a zenekar művészeti vezetője vezényli majd.
A Haydn-év tiszteletére a Mesterbérlet minden koncertjén elhangzik egy-egy mű a nagy zeneszerzőtől, felcsendül például a monumentális Teremtés. A népszerű műveken kívül - Dvorák: IX. "Új világ" szimfónia, Bach: I. Brandenburgi concerto, Vivaldi: Négy évszak, Ravel: Bolero - olyan zenei különlegességet is hallhat a közönség, mint Copland Rodeója, Sosztakovics egy koncerten elhangzó két zongoraversenye, vagy az orosz est. Felejthetetlen élményt ígér Puccini Tosca című operájának koncertszerű előadása is - vélekedett Szabó Péter.
A zenekar idén felújította egyik régi hagyományát, a társulat titkos szavazáson megválasztotta az évad zenészét: a 2007/2008-as évadban a kitüntető címet Ferencz Enikő kürtművész kapta.

További írások a rovatból
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről