bezár
 

zene

2011. 06. 01.
Horváth Ádám az operaház új főigazgatója
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Magyar Állami Operaházat eddig miniszteri biztosként irányító Horváth Ádámot nevezte ki a dalszínház új főigazgatójává június 1-jei hatállyal Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter.

prae.hu

A Nemzeti Erőforrás Minisztériumnak az MTI-hez szerdán eljuttatott közleménye szerint Horváth Ádám kinevezése öt évre szól.

A főigazgatói posztra öten pályáztak, közülük a pályázatokat elbíráló kilencfős szakmai bizottság döntő többséggel Horváth Ádámot javasolta a dalszínház élére.

Az operaházat tavaly szeptember óta miniszteri biztosként vezető Horváth Ádám és a pályázatáról az MTI-nek is nyilatkozó Harangozó Gyula táncművész mellett lapértesülések szerint Retkes Attila zenei újságíró, Aczél András rendező és L. Zsolt vegyészmérnök indult a főigazgatói posztért.

A 38 éves új főigazgató zenei tanulmányait Grazban, a Zeneművészeti Egyetem magánének és opera tanszakán végezte, ahol 2003-ban opera tanszakon, majd 2007-ben dal és oratórium szakon szerzett mesterdiplomát.

Az AIMS Amerikai Nemzetközi Énekversenyen aratott győzelme után, 1995 és 1998 között New Yorkban élt, ahol Jerome Hinesnál, valamint a Juilliard Schoolban folytatott tanulmányokat.

1997-ben szerződött a San José-i Operához, Kaliforniába. 2000-től vendégszerepelt Ausztriában, Németországban, Olaszországban, és az Egyesült Államokban. Olyan világhírű énekesek partnereként énekelt, mint Polgár László, Ferruccio Furlanetto, Lukács Gyöngyi, Elena Moouc, Alexandru Agache vagy Daniil Shtoda.

Több CD-felvétel készült közreműködésével: lemezre énekelte Mozart Don Giovanniját, A varázsfuvola Papagenóját - mindkettőt Győriványi Ráth György vezényletével - és a Kékszakállú herceget Bartók operájában, Kovács János vezényletével.

A Magyar Állami Operaházban 2006-tól énekel. A dalszínház miniszteri biztosává 2010. szeptember 1-jével nevezték ki eredetileg hat hónapra, majd megbízatását a főigazgatói pályázat lebonyolításáig meghosszabbították.

A pályázatot április első felében írta ki a szaktárca a tavaly ősszel megüresedett főigazgatói tisztségre.

Az operaház előző vezetőjét, Vass Lajost - aki szintén miniszteri biztosként kezdte dalszínházi megbízatását - 2010. október 22-én menesztették Szabó Attila gazdasági igazgatóval együtt, mivel a ház gazdálkodását átvilágító bizottság vizsgálatai szerint pazarló gazdálkodást folytattak.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
Nils Frahm: Day

Más művészeti ágakról

Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje
irodalom

Hajdu Levente volt a Kötetlenül sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés