bezár
 

zene

2011. 06. 01.
Charlie Watts, a Rolling Stones dobosa 70 éves
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Június 2-án lesz 70 éves Charlie Watts, a Rolling Stones dobosa. Kora miatt akár nyugdíjba is vonulhatna, de a Rolling Stones ütőseként ma is aktív.

prae.hu

A londoni teherautósofőr fia kiskorától dobolt minden keze ügyébe kerülő tárgyon, mígnem szülei vettek neki egy dobkészletet. Ekkortájt fedezte fel a dzsesszt, Miles Davis és John Coltrane volt rá a legnagyobb hatással.

A komoly és megfontolt Watts művészeti iskolát végzett, majd egy reklámügynökségnél dolgozott, szabad idejében pedig esténként zenélgetett. Dzsesszkombókban kezdte, majd Alexis Korner bluesbandája következett.

Itt ismerte meg Brian Jonest, és a gitáros bemutatta néhány barátjának, akik együttest akartak alapítani. Charlie csatlakozott hozzájuk, de előrelátó módon munkahelyéről csak akkor lépett ki, amikor a Rolling Stones - mert így hívták a bandát - hosszú távú szerződést kapott egy londoni klubban.

Azóta is a világ legnagyobb rock and roll zenekarának tagja, az alapítók közül már csak ő, az énekes Mick Jagger és a gitáros Keith Richards maradt (Brian Jones meghalt, Bill Wyman jó két évtizede kilépett). Bár nem virtuóz, precíz és megbízható ritmusalapot ad a csapatnak, társai is elismerik, hogy nélküle nem jutottak volna a csúcsra. Mint mondta, nem diktálja a ritmust, hanem szinte észrevehetetlen késéssel követi Richards gitárjátékát.

Charlie mindig is a banda legnyugodtabb és legzárkózottabb tagja volt, faarca a nyilvánosság előtt csak ritkán húzódik mosolyra. Miközben társai vadul tobzódtak a "szex és drog és rock and roll" életérzésben, őt hidegen hagyta minden őrület. Nagy balhékban nem volt részes, nincs róla rendőri nyilvántartás, nem voltak sem drogbotrányai, sem nőügyei.

Kipróbálta ugyan a heroint és néha túlságosan is a pohár fenekére nézett, de mindkét káros szenvedélyéről önerőből szokott le. Még azelőtt nősült meg, hogy az együttes befutott volna, és a mai napig feleségével él. Watts megmaradt józan "zenei szakmunkásnak", utál távol lenni otthonától.

Szíve mélyén dzsesszzenésznek tartja magát, így a nyolcvanas évektől a Stones-turnék között dzsesszfesztiválokon lép fel, saját kvintettjével játszik, lemezeket is készít, sőt könyvet írt a legendás szaxofonos Charlie Parkerről. A képzőművészet is kedvelt elfoglaltsága, lemezborítókat tervez, turné-logókat készít. Emellett az amerikai polgárháború történetét tanulmányozza, fegyvereket gyűjt, kutyákat és lovakat tart.

A láncdohányos dobosnál 2004-ben torokrákot diagnosztizáltak, ezért rövid kihagyásra kényszerült, de szerencsére teljesen felépült. A Rolling Stones tagjaként továbbra is dobol a lemezeken és a még mindig bevállalt turnékon; mint mondta, addig marad a bandával, amíg Jagger és Richards nem dönt a visszavonulás mellett.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023

Más művészeti ágakról

színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban
Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét
irodalom

Hajdu Levente volt a Kötetlenül sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés