bezár
 

zene

2011. 05. 31.
Kocsis Zoltán születésnapi koncertje
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az idén huszonegy éves Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat javára adott hétfőn este koncertet Kocsis Zoltán, a koncert szólistája Rost Andrea volt. A hangverseny előtt megemlékeztek a vasárnap elhunyt Mádl Ferenc köztársasági elnökről.

prae.hu

Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alapító-vezetője elmondta, nehéz év áll mögöttük, sok fájdalmas problémát kellett megoldaniuk többek között a jelenlévők segítségével. A koncertek általában vidám hangulatúak - jelentette ki -, ám ez az este szomorú, elhunyt védnökük, Mádl Ferenc, aki igen aktívan vett részt a szolgálat munkájában, távozásával nagy űr maradt.

Felkérte a közönséget, Mádl Ferenc tiszteletére énekeljék el a Himnuszt, majd egy perces néma főhajtással emlékezzenek az elnökre.

Hangverseny után, amint tavaly is Sólyom László volt köztársasági elnök köszöntötte a születésnapját ünneplő Kocsis Zoltánt, és a koncert szólistáját, Rost Andreát. "Nem számoljuk Kocsis Zoltán valódi születésnapjait, de tudjuk, ő egy évvel fiatalabb, mint a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, huszadszor lépett e nemes ügy érdekében pódiumra."

Kocsis jókor született - fogalmazott - hiszen vasárnap a gyermeknapon nagy demonstrációt tartott a szolgálat a Városligetben és éppen hazatértek Erdélyből az önkéntes orvosok.

Kiemelte a zongoraművész, a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója e két évtized alatt sok emlékezetes koncerttel örvendeztette meg a Nemzetközi Gyermekmentő meghívottait, az ő egyik kedvence az a műsor marad, amelyben minden G-dúrba szólt, de a hétfői lesz a következő, hiszen ezúttal igazán intim műfaj alkotásai szólaltak meg, dalok, amelyek a legbensőbb, legfinomabb érzéseket fejezik ki - "Ez ma nagyon hiányzik a jelen világból" fűzte hozzá.

Felhívta a figyelmet, a szolgálat a kínzó fizikai bajok mellett elvállalta a gyerekek szellemi és lelki védelmét is.

Az elnök szegte meg a születésnapi tortát. A hangversenyen Mozart, Schubert, Richard Strauss, Bartók és Kodály dalok hangzottak el. A programot végighallgatta Schmitt Pál köztársasági elnök is, a születésnaposnak gratulált Kövér László, az országgyűlés elnöke.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről

Más művészeti ágakról

színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés