bezár
 

zene

2011. 05. 30.
Átadták a Gundel Művészeti Díjakat
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Vörös Szilvia énekes és Palojtay János zongorista kapta idén a Gundel Művészeti Díjat zenei kategóriában. A festőművészek közül Szabó Attilának ítélték az elismerést, a Sztár-lett címet pedig Wolf Kati nyerte el - közölték a szervezők a díjátadó napján, hétfőn az MTI-vel.

prae.hu

A zeneművészeti kuratórium - Szinetár Miklós elnök, Győriványi Ráth György és Zimányi Zsófia - előtt a jelöltek hangversenyén tíz zeneakadémiai növendék mutatkozott be. A bírálók a meghallgatás után úgy döntöttek, hogy Vörös Szilvia énekes és Palojtay János zongorista kapja idén a Gundel Művészeti Díjat a zenei kategóriában.

A frissen diplomázott képzőművészek közül Szabó Attila fiatal festőművész Kata című festményével nyerte meg a - Virág Juditból, Kárpáti Tamásból és Szinetár Miklósból álló - kuratóriumot.

A Nők Lapja által támogatott Sztár-lett cím díjazottja az idei Eurovíziós Dalfesztiválon Magyarországot képviselő Wolf Kati lett. A szervezők közlése szerint Wolf Kati be is mutatkozott a mai Gundel-étterem megnyitásának évfordulóján rendezett díjátadó gálán, csakúgy mint a zenei díjért versenyző Pusker Júlia (hegedű), Duleba Lívia (fuvola) és Kruppa Bálint (hegedű), valamint a két nyertes, Vörös Szilvia és Palojtay János.

Mint azt már korábban bejelentették, az idén tízéves Gundel Művészeti Díj új elképzelések alapján működik tovább: az eddigi egyetlen kuratóriumot öt szakmai testület váltotta fel, és az elismerést ezután az életműdíj kivételével csak pályakezdés előtt állók kapják. A cél a fiatal tehetségek felkarolása, segítségnyújtás karrierjük elindításában.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem legjobbjai, a fiatal írók, valamint az életműdíjas szeptember 26-án kapják meg az elismerést.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző
Borbély László zongoraművész és Zeneakadémista tanítványainak koncertje
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám

Más művészeti ágakról

színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
Sírtunk Cannes-ban az Un Certain Regard izlandi nyitófilmjén
Kertész Edina: A fotográfuslány – könyvbemutató


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés