bezár
 

zene

2011. 05. 27.
14 ország operaénekesei Szegeden
30 énekest várnak az Armel Operaverseny második fordulójára
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Két nap múlva, 2011. május 29-én, lesz a negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Armel Operaverseny és Fesztivál második fordulója.

prae.hu

Az első fordulós helyszínek – Budapest, Párizs, Los Angeles és New York – továbbjutóira komoly kihívások várnak: az előző évekhez hasonlóan, illetve a verseny szabályzatának megfelelően a versenyzők most találkoznak első alkalommal az operaverseny keretében létrejövő operák rendezőivel, Alföldi Róberttel, Andreas Rosar-al, Beata Redo-Dobber-el, Juronics Tamással és Sam Helfrich-el.

A nap folyamán az operaénekeseknek bemutatkozó áriáikat kell elénekelniük a rendezők és a jelenlévő operaház-igazgatók és zeneigazgatók előtt, majd a délután zajló egyéni és csoportos workshopok során azt is be kell bizonyítaniuk, hogy kitűnő hangjukhoz színészi képességek is párosulnak.

A küzdelem azonban nem csupán a versenyzők között zajlik, vasárnap délután maguk a rendezők vitatják meg, hogy az általuk megrendezendő operákban mely énekesekkel akarnak majd együtt dolgozni.

A kiválasztott 10 döntős énekes alakítja ugyanis a verseny operaprodukcióinak főszerepeit, s száll ringbe a legjobbakat illető 10.000 eurós fődíjért a Fesztivál során, 2011 októberében a Szegedi Nemzeti Színházban.

Az eredmények kihirdetésére vasárnap este 8 órakor kerül sor, a Korzó Zeneházban. 

Képek a tavalyi worshopról

(A mellékelt képen a tavalyi workshopokon készült képekből látható összeállítás.)


nyomtat

Szerzők

-- Danczi Csaba László --


További írások a rovatból

Bartók György szerzői estje a Fugában
Világsztárok a Budapest Jazz Clubban: Oz Noy Trio
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről

Más művészeti ágakról

színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés