bezár
 

zene

2011. 05. 25.
32. Kaláka Fesztivál - utolsó fesztivál a régi várban
2011. július 7-10.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Idén júliusban utoljára kerül sor a Kaláka Fesztiválra a megszokott helyén, a Diósgyőri várban. Kelet-Közép-Európa legrégebbi folkzenei rendezvényén az elmúlt 31 év során több mint negyedmillió néző volt.

prae.hu

Jövő januárban rekonstrukciós munkák miatt bezárják a Diósgyőri várat, a tervek szerint a Nagy Lajos-korabeli formájába állítják vissza. Az átépítés után – a kialakításra kerülő szűk terek miatt - valószínűleg nem lesz alkalmas a Kaláka Fesztivál megrendezésére.

Az elmúlt 31 év alatt több mint negyedmillió néző és közel 5 ezer fellépő a világ minden tájáról vett részt a programsorozaton. Egy emberöltőnyi idő telt el az indulás óta. Az első nézők már az unokáikat hozzák.

Kaláka Fesztivál

Barátságok, szerelemek, házasságok kötődnek a fesztiválhoz és persze a Diósgyőri várhoz. Sok, azóta világhírű előadó illetve zenekar – többek között Palya Bea, Pál István „Szalonna”, Kerekes együttes - először a Kalákán lépett fel nagy közönség előtt. Sok, akkor már világhírű művész – mint például Sebestyén Márta, Muzsikás együttes, Brave Old World, Cechomor - koncertjét láthatta itt a közönség.

Idén láthatjuk utoljára a Diósgyőri várat, és benne a fesztivált úgy, ahogy megszoktuk, megszerettük, ahogy a szívünkhöz nőtt. Nagyon szomorúak vagyunk, hogy búcsút kell vennünk a vártól, de természetesen nem ér véget a Kaláka Fesztivál története. Keressük a megoldást. Reméljük, a fesztivál zárásakor már be tudjuk jelenteni az új helyszínt” - mondta Gryllus Dániel, a fesztivál művészeti vezetője.

Akik 2011. július 7-10. között ellátogatnak a rendezvényre, részesei lehetnek - többek közt - a Rendhagyó Prímástalálkozónak, láthatják a Sebő együttes és Kovács András Ferenc költő közös műsorát, a Szászcsávási Bandát, az idén 25 éves PG Csoport koncertjét, a Pannonia Allstars Ska Orchestrát és természetesen a Kaláka együttest.

A 32. Kaláka Fesztivál programjáról és a további fellépőkről részletes információk: www.kalakafesztival.hu

Kaláka Fesztivál

 
nyomtat

Szerzők

-- Danczi Csaba László --


További írások a rovatból

Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Bartók György szerzői estje a Fugában
Borbély László zongoraművész és Zeneakadémista tanítványainak koncertje
A 180-as Csoport című kötet bemutatója

Más művészeti ágakról

[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés