Amikor egy hétgyermekes kaposvári tanító legidősebb gyermekeként meglátta a napvilágot, "igazi kenyérkereső életre" szánták. Gyógyszerészoklevelet szerzett, de hamarosan Zichy Ödön gróf gyermekeinek házitanítója lett. Mivel a rajzolás, festés érdekelte, előbb a müncheni akadémián, majd magyar állami ösztöndíjjal Párizsban képezte magát.

A bohém művészek fellegvárában az ünnepelt magyar festő, Munkácsy Mihály műtermében dolgozott, de 1889-ben hátat fordított Munkácsynak és az általa képviselt romantikus-realista irányzatnak, és Párizs mellé, Neuilly-be költözött. Itt forrt ki saját stílusa, az 1889-es Nő fehérpettyes ruhában már az önálló művészt dicséri. Barátságba került Maillollal, a kiváló szobrásszal, akiről később nagyszerű portrét is festett. Megszülettek ifjúkori főművei: az Ágyban fekvő nő és az Öreganyám. Utóbbit 1894-ben állították ki, és felkeltette a posztimpresszionista, de formanyelvében már a szecessziót beharangozó Nabis csoport érdeklődését. Soraikba hívták Rippl-Rónait, akinek ekkori munkái a "Próféták" alkotásainak szerves részét képezik.

1896-ban Andrássy Tivadar gróf felkérte, hogy tervezze meg budai palotájának ebédlőjét berendezésével együtt, beleértve az üvegablakokat, bútorokat, porcelánokat és gobelineket, ez lett első iparművészeti munkája. A Rippl-Rónai által tervezett minták közül "Nő rózsával" a leghíresebb, amelyet francia felesége készített el, a faliszőnyeg a párizsi nemzetközi kiállításion 1897-ben díjat nyert.

Rippl-Rónai 1901-ben elhagyta Párizst és szülővárosában, Kaposváron telepedett le. Kezdetben bensőséges szobabelsőket festett, majd kifejlesztette a sajátságosan rá jellemző kukoricás stílust. Világos színeket alkalmazott, kicsi, ám erőteljes ecsetvonásokkal, amely szinte mindegyike külön-külön látható. 1912-ben elkészítette az Ernst Múzeum nagyméretű üvegablakát. Részt vett a Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre (MIÉNK) alapításában, valamint a Nyugat mozgalmában is.

1914-ben az első világháború kitörése Franciaországban érte, ahol mint ellenséges ország állampolgárát internálták, szabadulni csak művészbarátai közbenjárására tudott. Hazatérve élete utolsó szakaszában pasztellképeket készített, nagyobb feladatokra már nem vállalkozott. Ebből az időből származik a művész önarcképsorozata, valamint Móricz, Babits és Szabó Lőrinc portréja.

1927. november 25-én halt meg tüdőgyulladásban Kaposvárott. A magyar művészet történetében szinte páratlan életmű, mintegy 2400 olaj- és pasztellkép, 800 rajz, 30 rézkarc és litográfia és több mint 100 iparművészeti tárgy maradt utána. Számos műve a Magyar Nemzeti Galériában, önarcképe a firenzei Uffiziben látható. Kaposvárott a sétálóutcán rendhagyó szobra áll, amely szamaras kordén ülve ábrázolja a művészt.