bezár
 

film

2011. 05. 20.
Izrael lemondott Lars von Trier filmjéről
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Lars von Trier dán rendező Melancholia című filmjének már lezárt forgalmazási szerződését akarja felbontani Izrael a művész Cannes-ban tett sértő kijelentései miatt.

prae.hu

Lars von Trier a cannes-i filmfesztivál hivatalos nagyjátékfilmes versenyprogramjában szereplő filmje vetítését követő sajtótájékoztatón keltett megrökönyödést viccesnek szánt kijelentéseivel, többek közt azt mondta, rokonszenvez Hitlerrel, és Izraeltől falra lehet mászni. A rendező később visszakozott, bocsánatot kért, a szervezők azonban csütörtökön kitiltották a fesztiválról.

A botrány tovább gyűrűzik, Izrael mellett Argentína is lemondta a sokak által neurotikusnak tartott filmművész új alkotásának forgalmazását - erősítette meg von Trier Zentropa nevű produkciós cégének üzlettársa a Politiken című lap értesüléseit.

"Nem lehet bemutatni egy olyan ember munkáját, aki egyértelmű náci kinyilatkoztatásával megsérti a zsidó népet és az egész emberiséget" - fogalmazott az izraeli forgalmazó.

A rendező cége több országban gondokra számít. Peter Jensen "gyengeelméjűnek és ostobának" nevezte partnere szavait.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
Nuri Bilge Ceylan: Elszáradt füvekről
Luca Guadagnino: Challengers

Más művészeti ágakról

színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
Renaud-Delage: Gru 4
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés