bezár
 

film

2011. 05. 19.
Cannes: Kenyeres Bálint filmterve is díjat nyert
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kenyeres Bálint Hier (Tegnap) címmel készülő első játékfilmjének forgatókönyve nyerte az Atelier-válogatás fődíját a 64. Cannes-i Filmfesztiválon.

prae.hu

A rangos filmtervfejlesztő fórum díját először nyerte el magyar rendező.
Az Atelier díját Véronique Cayla, az ARTE francia-német kulturális televízió elnöke és Georges Goldenstern, a Cinéfondation program vezetője adta át csütörtökön a fiatal magyar rendezőnek Cannes-ban, az ARTE hajóján.

A világ egyik legrangosabb filmes találkozója Atelier nevű programját 2005-ben hozták létre a szerzői filmek fejlesztésére és az új fiatal filmes generáció támogatására azzal a céllal, hogy a minőségük és eredetiségük által kiemelkedő filmtervek létrehozását előmozdítsák.

A 15 országból meghívott 15 projekt rendezői és producerei a cannes-i filmfesztiválon egyéni találkozókon vettek részt a filmtervük iránt érdeklődő filmes szakemberekkel.

Kenyeres Bálint első játékfilmje, a Tegnap a tervek szerint európai koprodukcióban készül. A Cameofilm gyártásában, Csáky Attila producer vezetésével készülő film a közelmúltban elnyerte a francia CNC (Centre national de la cinématographie) támogatását.

A játékfilm előkészítésében az Eyes Wide Open és Lemon Tree című nagysikerű filmeket is jegyző hamburgi Riva Filmproduktion vesz részt német részről. A film további koproducere a párizsi székhelyű Les Films de L'Apres-Midi, amely többek között a világhírű Manoel de Oliveira filmjeinek francia koproducere volt.

Kenyeres Bálint visszatérő vendégként jár Cannes-ba, hiszen az európai filmdíjas Before Dawn című rövidfilmjét a cannes-i versenyben láthatta először a nemzetközi közönség, majd A repülés története című következő alkotása a cannes-i Rendezők Kéthete (Quinzaine des réalisateurs) programjában mutatkozott be 2009-ben.

Kenyeres Bálint az MTI-nek Cannes-ban elmondta: két éve dolgozik első nagyjátékfilmjének tervén, és forgatását ősszel szeretné elkezdeni Marokkóban és európai helyszíneken. A 2,5 millió eurós költségvetés nagyrészt összeállt, már csak a magyar támogatás hiányzik a forgatás megkezdéséhez. A film főszerepét egy ötven év körüli építészt, egy európai filmsztár játssza majd, akinek nevét a rendező egyelőre még nem kívánta elárulni. A film operatőre Erdély Mátyás lesz.

Kenyeres Bálint a harmadik fiatal magyar rendező, aki díjat kapott filmtervéért az idei cannes-i filmfesztiválon. Az elsőfilmes Zomborácz Virág vasárnap vette át az Európai Unió MEDIA Európai Tehetség nevű díját Utóélet (Afterlife) című forgatókönyvéért, Miklauzic Bence és Lengyel Ferenc A parkoló című filmterve pedig szerdán különdíjban részesült a legjobb kelet-közép-európai forgatókönyvnek járó Krzysztof Kieslowski-díj kiosztásán.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Sírtunk Cannes-ban az Un Certain Regard izlandi nyitófilmjén
Dev Patel: A Majomember
Csáki László: Kék Pelikan

Más művészeti ágakról

színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés