bezár
 

zene

2011. 05. 19.
Október végén bezár a Zöld Pardon és a Rió
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Október 31-éig tarthat nyitva a Petőfi híd budai hídfőjénél álló két szórakozóhely, a Zöld Pardon és a Café del Rió az újbudai képviselő-testület döntése értelmében, ezt követően be kell zárniuk - közölte Baráth Andrea, a hivatal sajtófőnöke csütörtökön az MTI megkeresésére, utalva az önkormányzat az ügyben hozott korábbi döntésére.

prae.hu

Délelőtt Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója közleményt adott ki, amelyben azt írta, hogy a főváros vezetése nem támogatja a Zöld Pardon bezárását, és azt "apolitikus" lépésnek tartják.

Baráth Andrea a szórakozóhelyek ügyével kapcsolatban arra emlékeztetett, hogy a XI. kerületi képviselő-testület április 22-én úgy döntött, hogy a két szórakozóhely megkapja a közterület-foglalási engedélyt, január 1-jei, tehát visszamenőleges hatállyal. Jelezte azt is, hogy a Zöld Pardon és a Café del Rió üzemeltetői - a ZP Kft. és a Dream Works Kft. - csak szigorú feltételek mellett kaphatták meg az engedélyt.

Hoffmann Tamás (Fidesz-KDNP) polgármester az áprilisi zárt testületi ülésen hozott döntés után az MTI-vel azt közölte: az önkormányzat elfogadhatatlannak tartja, és nem támogatja, hogy a ZP Kft., valamint a Dream Works Kft. által üzemeltetett szórakozóhelyek a korábbi évek gyakorlatának megfelelően működjenek.

A két szórakozóhely működésével kapcsolatban ugyanis korábban a környéken élőktől számtalan panasz érkezett a hivatalhoz; a városrészben élők egyebek mellett elviselhetetlen zajra panaszkodtak.

A polgármester akkor elmondta azt is, hogy a képviselők döntése értelmében a szórakozóhelyeket üzemeltető társaságok csak meghatározott feltételek betartása mellett vehetik birtokba a közterületeket. Így például megemelt, egyenként 22 millió forint bérleti díjat kell fizetniük a közterületek használatáért, továbbá egyenként 16 millió forintos hozzájárulást kell fizetniük a közrend és köztisztaság emelt szintű biztosításáért, valamint a folyamatos zajszint-mérés érdekében. A feltételek közé tartozik, hogy a szórakozóhelyeknek be kell tartaniuk a törvény által előírt zajhatár-értékeket.

A szórakozóhelyek október 31-ig tarthatnak nyitva, majd kötelességük az eredeti állapot helyreállítása, azaz a meglévő felépítmények bontása és a közterület parkosítása. A polgármester jelezte: a közterület rendezését követően az önkormányzat a területen országzászlót állít.

Ez utóbbira utalva Szűcs Somlyó Mária délelőtti közleményében azt írta: a valódi, közismert országzászló a belvárosi Szabadság téren állt.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről
Haydn out, Muse in – múzsadilemmák

Más művészeti ágakról

Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
Sírtunk Cannes-ban az Un Certain Regard izlandi nyitófilmjén
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés