bezár
 

film

2011. 05. 18.
Lars Von Trier Hitlerről és Izraelről
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Megrökönyödést váltott ki szerdán Cannes-ban Lars Von Trier dán rendező, amikor kifejezte Hitler iránti szimpátiáját, és úgy vélte, "Izraeltől tényleg a falra lehet mászni".

prae.hu

"Én csak azt mondom, hogy megértem mint embert. Nem igazán derék fickó, de sok mindent megértek benne, és némileg szimpatizálok is vele" – jelentette ki a rendező a Melancholia című lélektani katasztrófafilmjének bemutatója után tartott sajtótájékoztatón.

"Megértem Hitlert. Azt hiszem, valóban sok rossz dolgot tett, de el tudom képzelni, ahogy a végén a bunkerjében ül... Természetesen, nem támogatom a második világháborút, nem vagyok a zsidók ellen" – finomította álláspontját.

"A zsidókkal vagyok persze, de nem túlságosan, mert Izraeltől tényleg a falra lehet mászni" – fejtegette nézeteit a rendező a részben nevető, részben feszengve hallgató közönsége előtt.

Lars Von Triert német gyökereiről kérdezték, amelyre 1989-ben, anyja halála után derült fény, valamint egy dán magazinban nemrégiben adott interjúról, amelyben arról beszélt, hogy "kedvére való a náci esztétika".

"Annyit elmondhatok erről, hogy valóban szeretem (Albert) Speert (Hitler építészét)" – magyarázta. "Még ha nem is volt Isten legjobb teremtménye, tehetsége volt, amellyel a náci rendszer idején élhetett" – tette hozzá.

Albert Speert többi náci vezetővel együtt bíróság elé állították, háborús és az emberiség elleni bűnök miatt 20 évi börtönre ítélték, s 1966-ig börtönben ült.

"Ok, I’m a nazi” (náci vagyok) – mondta végezetül zavartan nevetve Lars von Trier.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


Más művészeti ágakról

[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
Renaud-Delage: Gru 4
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés