zene
2008. 06. 24.
Török Ádám születésnapi koncertje DVD-n
MTI
Július 2-án a városligeti Sörsátorban mutatja be Török Ádám és a Mini vadonatúj DVD-jét. A képes lemezen az együttes januári koncertjének felvétele látható-hallható, amelyet Török Ádám 60. születésnapja és a Mini együttes fennállásának 40. évfordulója alkalmából rendeztek a Petőfi Csarnokban.
A háromórás téli koncertből 1 óra 35 perces DVD született, a felvételeket az 5-ös csatorna televízió készítette. Mint Török Ádám az MTI-nek elmondta, a lemez hang- és képminősége kiváló, s ez a csatorna munkatársait dicséri.
Nemcsak Török Ádám és a Mini jubilál az idén, hanem a DVD bemutatójának helyszíne, a ligeti Sörsátor is, amely húszéves fennállását ünnepli a nyáron. A Mini nyári otthonának tekinti ezt a helyet, de természetesen számos egyéb koncertet is rendeznek itt.
A bemutatón a jubileumi koncert és a DVD főszereplői lépnek fel. Ott lesz Köves (Pinyó) Miklós (dob), Németh Károly (billentyűs), Paróczai Attila (basszusgitár), Török Ádám (fuvola, ének) Horváth Mihály (szájharmonika), Mohai Tamás, Török Péter és Závodi János (gitár), valamint Muck Ferenc (szaxofon). A koncerten ugyan nem lesz jelen, de közreműködött a DVD-n a zenekar két régi barátja, Paul Camilieri (gitár) és Tom Beck (dob) - mondta Török Ádám.
A lemezre 14 dal került, ezek egyik szerzője minden esetben Török Ádám.
Néhány dalcím a DVD-ről: A zene él tovább, Bemrockpart 6., Álomkocsma - XXI. század, Apák és fiúk, Gőzhajó, Lusta Blues, Vissza a városba és 60/40.
A kiadványon több archív felvétel és interjú is hallható-látható az 1977-1999 közötti évekből. A felvétel 5.1-es hanggal készült.

További írások a rovatból
Más művészeti ágakról
Mit jelent az ifjúsági irodalom ma? – kerekasztal-beszélgetés