bezár
 

zene

2011. 05. 11.
Netes szavazással választották ki a Miskolci Egyetemi Napok fellépőit
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A hallgatói igényeket próbálták a középpontba állítani az idei, szerdán kezdődött Miskolci Egyetemi Napok (MEN) szervezői, ezért a rendezvény weboldalát úgy készítették el, hogy a résztvevők eldönthessék, kiket akarnak látni, hallani a zenei fesztiválon.

prae.hu

A Kívánj3at akció lehetővé tette, hogy a résztvevők - elsősorban a hallgatók és a végzettek – szavazzanak három olyan zenekarra, akiket a MEN fellépői között szeretnének látni, valamint lehetőséget biztosítottak arra is, hogy további zenekarokat javasoljanak, akik később szintén felkerülhettek a szavazói listára.

A Bandaharc elnevezésű kezdeményezést pedig – amely a rendezvény zenei „előjátéka” - kifejezetten amatőr zenekaroknak találták ki, hogy a sikeresen szereplő, kevésbé ismert együttesek, az amatőrök is biztos fellépést nyerjenek. Ez a "harc" még ezekben a napokban is zajlik.

A MEN - amely a szemeszter csúcsa - nem egy szimpla könnyűzenei fesztivál; nagy múltra tekint vissza, több évtizedes hagyományokkal bíró négynapos rendezvény, amely az Északkelet-magyarországi Régió legfontosabb ifjúsági, kulturális rendezvénye.

Az idei kiadás sok újdonsággal és interaktivitással vette kezdetét szerdán. Az internetes szavazás és a weboldal hatékonyságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy több mint 70 ezren látogatták meg, összesen 30 532 egyéni e-maillel voksoltak, ebből 20 ezret meg is erősítettek.

Az egyetemi napok a modern szórakozási formák, a sport és a diákhagyományok ötvözete, tartalmas kikapcsolódást ígér a campus hallgatóinak, oktatóinak, dolgozóinak, és nagyszámú érdeklődőt vonz a városi fiatalság köréből, de az ország minden tájáról érkeznek látogatók.

Az esemény mindig a szorgalmi időszak végéhez kötődik, a belépőárak nyomottak, és bár fellépői kör nagyban hasonlít a legnagyobb nyári fesztiválokéhoz, programkínálatának fontos részét képezik az olyan speciális, a miskolci egyetemi hagyományokat bemutató események, mint például a diákrektor-választás.

A jelölteket és csapataikat keményen próbára teszik, nem elég a műveltségi vetélkedőn és a cantusversenyen sziporkázni, tudni kell lépcsőn futni, aszfaltra rajzolni, gulyást és krampampulit főzni, fát vágni, csillét tolni, csocsózni, kiegyenlítőfocizni és sörváltózni is, vagyis mindazt, "amire az egyetemi évek alatt egyébként is szükség lehet".
A MEN vasárnapig várja a fiatalokat.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről

Más művészeti ágakról

színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban
Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
Kritika Nagy Gabriella Elviszlek Amerikába című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés