bezár
 

film

2011. 05. 10.
Cannes számokban: 4500 újságíró, 20 ezer dísznövény
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Több mint 80 nagyjátékfilm - ebből húsz versenyben -, 4200 alkotás a filmvásáron, 4500 újságíró, 20 ezer dísznövény - ez a szerdán kezdődő 64. cannes-i filmfesztivál előzetes mérlege számokban.

prae.hu

A fesztiválpalota előtt 60 méteres vörös szőnyeg visz ahhoz a 24 lépcsőfokhoz, amely a gyönyörűséghez és a dicsőséghez - de ugyanúgy a bukáshoz is - vezethet. Az épületben vetítik a mustra 12 napja alatt a versenyfilmeket. Napi három vetítést terveznek.

A seregszemlére érkezőket népes csapat fogadja, az állandó munkatársak harmincan vannak: az alkalmazottak összlétszáma 850-re duzzad a fesztivál idejére. A filmvásáron további 300-an dolgoznak.
Újságírók hada szállja meg a dél-franciaországi várost, az újságírók mellett 300 tévéstáb jelezte jelenlétét.

Összesen 86 nagyjátékfilmet szerepeltetnek, 54 került a hivatalos programba, a legjobbnak járó Arany Pálmáért húsz versenyez. Huszonöt a Rendezők kéthete elnevezésű szekcióban, hét a Kritikusok hete programban kapott helyet.

Idén 15 ezer négyzetméter áll a nemzetközi filmvásár rendelkezésére: 101 ország több mint tízezer résztvevője - hatszáz kiállító - érkezik Cannes-ba. A vásáron 4240 alkotást sorakoztatnak fel, 2450 kész, 1790 még gyártás alatt. Kilencszázat vetítenek a vásár 34 termében, közülük 680 világpremier.

Hétszáz rendőr és 258 megfigyelő kamera gondoskodik a fesztivál biztonságáról. A kamerák a hét minden napján, 24 órában működnek.
A fesztivál költségvetése 20 millió euró, ezt a kulturális minisztérium, Cannes városa, Provence régió és Alpes-maritime megye adja össze. A forgalom, amelyet a mustra várhatóan generál, 200 millió euróra rúg.
Fellendül ilyenkor a turizmus is, 2010-ben 84 894 szállodai éjszakát jegyeztek; a cannes-i hotelek éves forgalmuk 15 százalékát remélik a 12 napos rendezvénysorozattól. A "csendes időkben" 72 100 lelket számláló város a fesztivál idejére 200 ezresre duzzad.

Virágba borul az esemény, idén 20 ezer dísznövénnyel csinosítják a helyszíneket. A nagy tömegnek köszönhetően szaporodik a szemétszállítók dolga, tavaly 900 tonna hulladékról kellett gondoskodniuk.

Mindössze egy dolog marad homályban, nevezetesen, hogy mennyi pezsgő fogy majd - jegyezték meg a szervezők.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
Luke Korem és Simon Verhoeven Milli Vanilli – Az évszázad botránya című filmjeiről
A 14. Frankofón Filmnapokról

Más művészeti ágakról

színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Kritika Nagy Gabriella Elviszlek Amerikába című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés