bezár
 

zene

2011. 05. 10.
Eric Burdon 70 éves
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hetvenedik születésnapját ünnepli május 11-én Eric Burdon angol énekes, az Animals egykori frontembere. A "fehér bőrbe zárt fekete énekes" ma is koncertezik. Karrierje során rengeteg műfajt próbált ki: nyers, érces hangján könnyen befogadható slágereket, blues alapú rockot, pszichedelikus rockot, funkyt, dzsesszt egyformán énekelt.

prae.hu

Newcastle-ben született, a szürke iparvárosban némi színt csak az hozott életébe, hogy egy tengerész barátjánál amerikai fekete zenészek lemezeit hallgathatta. Hamar rájött, hogy nem hangszeres zenész lesz, hanem a hangjára összpontosít, és a fekete szólistákat kezdte utánozni. Művészeti iskolába járt, dolgozott bányászként, postásként és műszaki rajzolóként.

1962-ben lett az Alan Price Combo énekese, gázsija ekkor még jelképes volt. Az együttes idővel nevet változtatott, így született meg az Animals. A csapat 1963-ban kezdett ismertté válni Anglia-szerte, a következő évben egy Bob Dylan-feldolgozással már felkerült a listára.

Az Animals 1964-ben adta elő a később védjegyévé álló dalt, a House of the Rising Sunt. 1965-ben két kiváló dallal - Don't Let Me Be Misunderstood és We Gotta Get Out of This Place - jelentkeztek, ezután azonban kilépett Alan Price, akinek orgonajátéka meghatározta az együttes zenei hangzását és 1966-ra az eredeti tagok közül csak Burdon maradt.

A következő felvonás színhelye Kalifornia: az énekes Los Angelesben telepedett le, majd a hippik és a pszichedelikus zene fővárosába, San Franciscóba költözött. A nyers modorú, az alkoholt és a drogokat gyakran használó énekes a New Animals élén a Good Times, a San Franciscan Nights, a Monterey című dalok révén tartotta meg az ismertséget.

A formáció feloszlása után a visszavonulást fontolgató Burdon fekete zenészekkel talált magára: rövid ideig a soul-funk zenét játszó War együttesel dolgozott, majd szólópályafutást kezdett. A fekete zenétől eltávolodva a kemény rockhoz pártolt és blueslemezt is készített.
1982-ben a House of the Rising Sun váratlanul újra hatalmas siker lett, így Burdon megpróbálkozott az Animals életre keltésével.

Az együtteshez fűződő se vele, se nélküle kapcsolat azóta is jellemzi, több alkalommal is turnézott különböző felállású, Animals nevet viselő formációkkal, bár a névhez való jogot hosszú és elkeseredett jogi csata után 2008-ban elvesztette.

Eric Burdon manapság is állandóan úton van. Repertoárjának egy részét továbbra is az Animals dalai teszik ki, de 2006-ban kitűnő blues-lemezzel lepte meg rajongóit. Magyarországon eddig hétszer lépett fel, legutóbb tavaly. Beválasztották a rock halhatatlanjai közé, a Rolling Stone magazin minden idők legjobb énekeseit összegző listáján az 57. helyre sorolta.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Nils Frahm: Day
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele

Más művészeti ágakról

színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
színház

Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés