bezár
 

zene

2011. 05. 10.
Bob Marley, a reggae legendája 30 éve halott
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Bob Marley, a reggae királya már 30 éve nincs közöttünk: alig 36 évesen, 1981. május 11-én agydaganat végzett vele. Énekes, gitáros, zeneszerző, szövegíró és politikai aktivista is volt, nevéhez számtalan örökzöld dal fűződik, köztük a No Woman, No Cry, a One Love, a Buffalo Soldier vagy a Three Little Bird.

prae.hu

Születésnapját csak hozzávetőleg ismerjük, mivel Jamaicában akkoriban nem volt divatban az anyakönyvek pontos vezetése: az elfogadott dátum 1945. február 6., bár útlevelében április 6. állt. Pályafutását blues-felvételekkel kezdte, de hamar ráérzett szülőföldje hangjaira.

Még tizenévesként összehozta a Wailers együttest, amelyben a műfaj két másik legendája, Peter Tosh és Bunny Livingstone is zenélt. Jóllehet volt néhány helyi sikerük, túl messzire nem jutottak, így a feloszlás mellett döntöttek.

Marley egy ideig Amerikában egy autógyárban dolgozott, majd hazatérve újjáalakította a Wailerst.

Élete ekkor vett új irányt: a reggae gyökereit kutatva rátalált az etiópiai eredetű rasztafari szektára, amely az abesszin császárban látja a megváltót; jellegzetes viseletük a fürtökbe font haj. A Wailers nem érte be a szórakoztatással, fellépett az elnyomottak, a szegények érdekében, a hitről és a szabadságról énekelt (ebbe beletartozott a marijuana fogyasztásának szabadsága is), 1972-ig több mint kétszáz dalt rögzítettek.

1973-ban jelent meg a Wailers első amerikai lemeze, de Marley nevét igazán az tette ismertté, amikor 1974-ben Eric Clapton feldolgozta I Shot the Sheriff című számát. A Wailers még abban az évben a soul nagy csillagának számító Sly and the Family Stone előzenekaraként mutatkozott be az amerikai közönségnek, néhány előadás után azonban kirúgták őket a turnéból: sokkal nagyobb sikerük volt, mint a fő attrakciónak.

Társai a szólókarrier reményében otthagyták, Marley új zenészekkel folytatta. 1975-ben készült Natty Dread című albuma, melyet a reggae alaplemezeként szokás emlegetni, ezen hallható a No Woman, No Cry.

Rastaman Vibration című albuma már az amerikai listán is előkelő helyet ért el. Marley teltházas koncerteket adott, rengeteg lemezt készített, világsztárnak számított. Hazájában, Jamaicában azonban még ennél is többnek: már életében legendának, prófétának, a nemzet hangjának. Népszerűségét kihasználva törekedett a zűrzavaros hazájában szemben álló politikusok kibékítésére, emiatt merényletet is megkíséreltek ellene. A zenész még ezután is a béke hangján beszélt, végül sikerült elérnie, hogy az ősi ellenfelek nyilvánosan, stílszerűen egy Marley-koncerten békejobbot nyújtsanak egymásnak.

1981 tavaszán kocogás közben összeesett, és kiderült, hogy rákbetegségben szenved, a kór átterjedt agyára, tüdejére és májára is. Alig 36 évesen, 1981. május 11-én halt meg, temetését nemzeti gyász követte. Zenéje ma is él, örökségét viszi tovább Ziggy fia, számait újra és újra feldolgozzák. Még napjainkban is kerülnek elő kiadatlan dalai, koncertfelvételei, és kelendőek a szédületes számban megjelenő válogatások is. Magyarországon a Ladánybene 27 külön lemezt készített Marley dalainak feldolgozásával.

Európában első szobrát a Bánátban, Diószegpusztán (Banatski Sokolac) állították fel 2008-ban.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Bartók György szerzői estje a Fugában
Borbély László zongoraművész és Zeneakadémista tanítványainak koncertje
A 180-as Csoport című kötet bemutatója

Más művészeti ágakról

Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét
irodalom

Hajdu Levente volt a Kötetlenül sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés