bezár
 

zene

2011. 05. 08.
Vajda Gergely lett a Huntsville-i Szimfonikusok zeneigazgatója
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A budapesti Zeneakadémián végzett Vajda Gergely nyerte el az alabamai Huntsville Szimfonikus Zenekarának zeneigazgatói posztját - jelentették be az együttes honlapján.

Vajda Gergely az MTI kérdésére megerősítette: a kilenctagú zsűri egyhangúan őt választotta a nyolc pályázó közül. Megjegyezte: ismeretlen terepen kellett indulnia, minthogy sosem dolgozott a Huntsville Symphony Orchestrával (HSO).

A megbízatás arra szól, hogy az HSO jövő esztendei, hat estéből álló klasszikus sorozatát vezényelje, három ezen kívüli hangversenyből kettőt vezessen és gondozza a kifejezetten fiataloknak szóló négy koncertet, valamint az ingyenes családi programokat, s adjon egy populáris darabokból álló szilveszteri estet is.

A januári "pályázati" koncertre karakteres programot állított össze: Csajkovszkij Rómeó és Júlia nyitányfantáziáját, Corigliano Red Violin című darabját és Rimszkij-Korszakov Seherezádé szvitjét szólaltatták meg. "Corigliano 45 perces kortárs darabját sem a zenekar, sem a szólista, Philippe Quint nem játszotta még. Részt kellett vennem iskolalátogatásokon, találkoztam a közönséggel, ezek együtt győzték meg a bizottságot" - fogalmazott.

A Huntsville-i NASA bázis miatt igen magas a városban működő tudományos és művészeti akadémia doktori iskolájának rangja. A hangversenytermet Von Braun Concert Hallnak nevezik, mert a német származású rakétakonstruktőr tudós 1950-ben itt telepedett le.

A város a zenei életét is von Braunnak és csapatának köszönheti, hiszen a vele érkező német szakemberek munka után gyakran kamarazenéltek a házaik teraszán, ez adott kedvet a zenekar alapításához. A HSO 1955 december 13-án adta első hangversenyét.

A jelenleg még Portlandben dolgozó Vajda Gergely elmondta: az új poszt elnyerése előtt jelezte már, hogy hét év után, vagyis a következő évad befejeztével elhagyja az ottani együttest. Nem mintha nem végezhetett volna tartalmas munkát, de "a rezidens karmesteri pozícióból elég volt ennyi" - jegyezte meg.

A Huntsville-ben - ahogy az Egyesül Államokban szokás - minimum tíz hetet kell töltenie. Ugyanennyi elfoglaltságot jelent a Music in the Mountains (Zene a hegyekben) Fesztivál élén a zeneigazgatói tevékenysége is.

"2011-12 nagyon sűrű lesz: Huntsville, Portland, Music in the Mountains és kaptam más külső felkéréseket is, például két különböző programra a Seattle-i Szimfonikusokkal, az egyik, a 2012 áprilisi magyar vonatkozású lesz" - részletezte Vajda Gergely.

Ezen kívül a Bánk bán Los Angeles-i betanításában ő segíti Plácido Domingót. "Budapesten az UMZÉ-val, az Új Magyar Zeneegyesülettel is több feladatom van. A komponálást sem hagyom abba: a nyáron kezdek bele egy kettősverseny megírásába. Két nagyszerű brácsaművésznek szánom: Rivka Golaninak és Bársony Péternek".

prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
A 180-as Csoport című kötet bemutatója

Más művészeti ágakról

[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés