bezár
 

film

2011. 05. 06.
Filmszemle: táncfilm a mustrán
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A 42. Magyar Filmszemlén mutatják be Hules Endre és Zsuráfszky Zoltán táncfilmjét. A halálba táncoltatott leány című játékfilmről, amelyet a hétvégén összesen három alkalommal vetítenek, Zsuráfszky Zoltán beszélt az MTI-nek.

prae.hu

"Nagy öröm a szakma számára, hogy hosszú idő után végre táncfilm készült, amely persze nemcsak a táncról szól" - hangsúlyozta a Honvéd Táncszínházat is vezető táncos-koreográfus, hozzátéve ugyanakkor: kétségbeejtő helyzet, hogy fiatal táncosai, akik a vásznon is szerepelnek, nem kaptak még ebben a hónapban fizetést.

"Rengeteget dolgoznak havi 60 ezer forintért. Mivel a honvédelmi tárcánál késtek a Honvéd Arts támogatási szerződésének aláírásával, nem utalták át az együttes számlájára a pénzünket" - mondta Zsuráfszky Zoltán, emlékeztetve arra, hogy a táncosok tavaly 64 millió forintos bevételt hoztak az együttesnek.

A filmre visszatérve a táncos-koreográfus elmondta, hogy Garami Gábor (Cinemafilm) producer kereste meg őt Hules Ende elképzelésével. A forgatókönyv elolvasása után Zsuráfszky Zoltán azt kérte, hadd készítse el a témára saját, önálló táncos változatát. A filmes anyagból Vincze Zsuzsa írt librettót, a táncjátékot Ballada - A halálba táncoltatott leány címmel szép sikerrel mutatták be 2008 novemberében.

A színpadi mű egyes tételeit rögzítették, ezekkel a részletekkel kerestek és találtak társproducereket a filmhez Kanadában és Szlovéniában - így készülhetett el a film.

"Együtt választottuk ki a főszereplőket, László Zsoltot, aki a filmbeli koreográfust alakítja, Steve Court, a Magyarországról elszakadt művészt - tehát jórészt saját magát - a rendező, Hules Endre játssza. Melkvi Bea és Zsigmond Emőke, aki csak névrokona a híres operatőrnek, a táncos szerepekben láthatók" - részletezte Zsuráfszky Zoltán.

Mint megjegyezte, már a táncjáték története is tükrözte a film alapkérdését: meddig engedhetünk a csábításnak, mikor válik egy megalkuvó egyezség az ördöggel való táncból haláltánccá?
A film főhőse, Steve, egy táncosból lett impresszárió, aki húsz év után visszatér szülőföldjére, Magyarországra, ahol öccse továbbra is ugyanazzal a társulattal, ugyanabban a lerobbant stúdióban dolgozik, ahol együtt kezdtek. A két testvér úgy dönt, hogy felújítják utolsó közös sikerüket, A halálba táncoltatott leány balladájából készült táncdarabot. A múlt árnyai azonban újra kísértenek, amikor Steve elhatározza, hogy elégtételt vesz régi sérelmeiért.

A film operatőrének Zsigmond Vilmost "szerezték meg", a külső felvételeket ő készítette. "Csodáltam a munkabírását. A próbatermi forgatások idején azonban el kellett mennie egy másik filmhez, így azokat Honti Zoltán fényképezte. A zeneszerző Kiss Ferenc" - tette hozzá a koreográfus.

Zsuráfszky Zoltán természetesen már látta az elkészült alkotást. "Nagyon dinamikusan, mondhatnám +amerikaiasan+ van megvágva. Azt hiszem, olyan mű jött létre, amely akár Európában, akár a tengeren túl komoly visszhangra számíthat. Számunkra minden esetre rendkívül emlékezetes, jó munka volt" - hangsúlyozta a táncos-koreográfus.

A halálba táncoltatott leányt a 42. Magyar Filmszemle játékfilmes versenyprogramjának részeként szombaton és vasárnap láthatja a közönség.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
A 14. Frankofón Filmnapokról
Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál

Más művészeti ágakról

színház

Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
Bartók György szerzői estje a Fugában
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés