bezár
 

zene

2011. 05. 05.
POSZT: Elmarad az East-koncert
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Pénzügyi okok miatt elmarad az East együttes június közepére tervezett és a XI. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) kiemelt off-programjai közé sorolt koncertje a baranyai megyeszékhelyen.

prae.hu

A június 9. és 18. közötti színházi fesztivál szervezői csütörtökön közleményben tájékoztatták az MTI-t arról, hogy a zenekar életműkoncertjét a költségvetés bizonytalansága miatt kénytelenek voltak törölni a programból. Hozzátették: az East pécsi fellépését a jövő évi POSZT-on szeretnék lehetővé tenni.

Stenczer Béla színművész, a POSZT ügyvezetője a találkozó idei pénzügyi helyzetéről korábban az MTI-nek azt mondta, még nem tudni, hogy a fesztivál mekkora állami támogatásra számíthat, de a főbb off-programokat, köztük a tizenhét év után újra összeálló East együttes koncertjét szeretnék megtartani.

Az East 1975-ben instrumentális zenekarként indult Szegedről, és az 1980-as évekre a hazai dzsessz-rock, progresszív rock és szimfonikus zene talán legszínvonalasabb képviselője volt. A ma már legendás Eastben története során Varga János gitáros, Király István dobos, Móczán Péter basszusgitáros, Pálvölgyi Géza billentyűs, Dorozsmai Péter dobos, valamint több énekes, köztük Zareczky Miklós, Tisza József, Homonyik Sándor és Takáts Tamás is szerepelt.

Egy korábbi megállapodás szerint a POSZT alapját képező 150 millió forintos keret egyik felét a pécsi önkormányzat, a másikat a kultúráért felelős szaktárca biztosította volna. A város teljesít, az állami dotáció nagysága azonban csak május végén válik ismertté. Stenczer Béla szerint onnan legfeljebb 50 millió forintra számíthatnak, emiatt off-programok maradhatnak el.

"Az off-rendezvények szervezésénél ezért egy becsült összeggel, 30 millió forinttal kalkuláltunk. Sok ötletünk, elképzelésünk kiesik a rostán, mert költségvetési szempontból nem fér bele a fesztiválba. Ugyanakkor kockázatot vállaltunk, mert ha annyi pénz sem jön, amire számítunk, csődbe kerülhetünk, ha több jön, időhiány miatt már egy sor olyan programot nem szervezhetünk meg, melyre korábban lehetőség lett volna" - mondta az ügyvezető.

Az idei POSZT-ot Törőcsik Mari, a nemzet színésze nyitja meg. A tíznapos találkozó tizenöt versenyprogrammal, és több száz off-programmal várja a közönséget. A versenyprogramokat nyolc-kilencezer ember láthatja, a jegyek felét a szakmának tartják fenn, a POSZT különböző rendezvényei pedig összesen mintegy ötvenezer látogatót vonzanak.

A jegyek értékesítése április végén kezdődött, több versenydarabra már nem, vagy csak korlátozott számban kaphatóak belépők.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Bartók György szerzői estje a Fugában
Nils Frahm: Day
A 180-as Csoport című kötet bemutatója

Más művészeti ágakról

Sírtunk Cannes-ban az Un Certain Regard izlandi nyitófilmjén
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét
irodalom

Hajdu Levente volt a Kötetlenül sorozat vendége
Kritika Nagy Gabriella Elviszlek Amerikába című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés