bezár
 

zene

2011. 05. 03.
EU-elnökség: itt tanácskozik a Pearle
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Először tanácskozik Budapesten az előadóművészeket foglalkoztató európai szervezeteket tömörítő Pearle (Performing Arts Employers Associations League Europe). A Művészetek Palotájában május 20-21-én megrendezendő konferencia jelentőségéről Kovács Géza, a vendéglátó Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetségének elnöke, a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója beszélt az MTI-nek.

prae.hu

Elmondta, hogy a Pearle 1992-ben alakult és az európai előadóművészeti munkáltatói jogokat gyakorlók alkotják, például, a brit zenekari szövetség, a német színházi és zenekari szövetség vagy a holland zenekari és színházi szövetség.

Kovács Géza szerint az Európai Unió egyik legeredményesebb és legütőképesebb lobbiszervezete a Pearle, amely tagszervezetein keresztül mintegy 350 ezer művészt képvisel "hangsúlyozottan a munkáltatói oldalról, tehát nem az érdekvédelmi szervezetek részéről". Feladata például az előadóművészetet érintő uniós döntések előkészítése.

"Létezik például egy EU-s direktíva a zajártalmakkal kapcsolatban. Nekünk hosszú időbe telt megértetni, hogy amit a jogszabályalkotó zajnak hív, mi zenének nevezzük.

De a Pearle szűrőjén mennek keresztül a szerzői jogoktól kezdve a munkavédelemre, a munkavégzés időtartamára vonatkozó vagy az anyasági szabadságot érintő jogszabályok, hiszen mind befolyásolják egy európai színház, zenekar vagy táncegyüttes sorsát" - mutatott rá Kovács Géza, aki a Pearle kincstárnoka is egyben.

A Pearle félévente más-más helyszínen tartja konferenciáit. "Amikor szóba került az európai uniós magyar elnökség, arra gondoltam, soha jobbkor nem lehetne Budapestre hívni a szervezetet. Így május 20-21-én a Művészetek Palotájában tartjuk a konferenciánkat" - mondta a Magyar Szimfonikus Zenekari Szövetség elnöke.

Mint megjegyezte, nem lehet panasza a Magyar Szimfonikus Zenekari Szövetség megítélésére, respektálják itthon a munkájukat. Ugyanakkor hozzátette: "a brit zenekari szövetséget a mindenkori brit kormányok roppant tisztelettel emlegetik, a német kormány ugyanígy a Der Deutsche Bühnenverein ist der Interessen- und Arbeitgeberverband der Theater und Orchestert, amely 1846-ban alakult. E téren lenne még mit behozni."

A Pearle-nek a törzstagságon túl számos társult tagja is van, köztük az Opera Europe, amely egy igen ütőképes, tekintélyes szervezet. "A napokban kaptam egy levelet Pekingből, a kínai zenekari szövetségtől is jönnek Budapestre. A Pearle az Amerikai Zenekari Ligával és az Ázsiai Zenekari Ligával is napi kapcsolatban van" - fűzte hozzá Kovács Géza, kiemelve, hogy a Pearle-t számon tartják az ENSZ munkaügyi szervezetében, az International Labour Organizationben, a szellemi termékeket védelmező és gyűjtő genfi székhelyű ENSZ-szervezetnél, az UNICEF-nél, illetve az Európai és a Nemzetközi Zenei Tanácsnál is.
"Budapesten elsősorban olyan témákat tárgyalunk, amelyek a három esztendeje kirobbant és az előadóművészetet nagyon nyersen sújtó válság kapcsán vetődnek fel: a közpénzek csökkenésének, illetve a közpénzek felhasználásának kérdéseit" - fogalmazott Kovács Géza.
A tanácskozáson a szponzorpénzekről is beszélni fognak. "Ehhez meghívtuk magyar előadónak Török Andrást, a Summa Artium képviselőjét. Főként brit kollégáink tapasztalataikra vagyunk kíváncsiak, hiszen a művészeti szponzoráció Nagy-Britanniában a legfejlettebb Európában" - fűzte hozzá.

"Szerencsénkre a Művészetek Palotája igazgatósága örömmel nyitotta meg a MÜPA kapuit számunkra. Mert a forrásaink sajnos szűkösebbek, mint ahogy korábban gondoltuk" - jegyezte meg Kovács Géza, felidézve, hogy két esztendővel ezelőtt a Hungarofest akkori vezetősége azt kérte a művészeti szervezetektől, hozzanak nemzetközi rendezvényeket Budapestre, ezzel is hozzájárulva a magyar EU-elnökség sikeréhez.

"Ígéretet kaptunk arra, hogy a Hungarofestnél az EU-s eseményekre deponált költségvetésből juthat támogatás. Sajnos két hónappal ezelőtt értesültem arról, hogy egy fillért sem kapunk" - mondta Kovács Géza, hozzátéve, hogy így kénytelenek konferenciadíjat kérni a résztvevőktől.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Haydn out, Muse in – múzsadilemmák
A 180-as Csoport című kötet bemutatója

Más művészeti ágakról

Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák
színház

Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés