zene
2008. 06. 21.
Az amerikai Queensryche együttes a Petőfi Csarnokban
MTI
2008-as nyári turnéja során július 1-jén, kedden a Petőfi Csarnokban ad koncertet a kortárs amerikai progresszív rock alapvető együttese, a Queensryche.
A csapat eddig két alkalommal koncertezett Magyarországon, először az 1991-es Monsters of Rock utazó metálcirkusz keretében, majd a Summer Rocks fesztiválon a Judas Priest-tel lépett színpadra, telt ház előtt.
Geoff Tate énekes és zenekara a 80-as évek első felében alakult Seattle-ben. Az Egyesült Államokban a kezdetekben a legendás KISS együttesel turnéztak. Rage for Order című albumukat 1988-ban az Operation: Mindcrime követte, amelyet a rockzenei szaksajtó az évszázad metál albumának kiáltott ki, és világhírt hozott a csapatnak. Ezt követte két évvel később az Empire, amellyel beírták magukat a műfaj legjobbjai közé.
A több évig tartó zenei kísérletezés után 2006-ban megjelent az Operation Mindcrime album új kiadása, majd tavaly karácsonyra egy feldolgozásalbum került piacra, amelyen többek között a Black Sabbath Neon Knights, valamint a U2 Bullet The Blue Sky című dalait értelmezték újra, de feldolgozták a Jézus Krisztus Szupersztár Heaven on Their Minds című részletét. A Queensryche több lemeze felkerült a különböző listákra, igaz, nem a legelőkelőbb pozíciókba.
A zenekar első saját magyarországi koncertjén elő fogja adni az 1988-as klasszikus Operation: Mindcrime lemezen megkezdett, majd 2006-ban folytatott történetet. Ez háromórás produkció színházi elemekkel. A teljes amerikai változatot láthatja a Petőfi Csarmok közönsége, a zenekar tagjain kívül tizenöt további szereplővel.
Az együttes kamionnyi technikát és különböző látványelemeket hoz magával Budapestre.