A mitológiai történetben Cybele istennő beleszeret Attisba, az egyszerű pásztorba, ám érzelmei nem találnak viszonzásra, mert a kiszemelt földi halandó már másért rajong. Ez nem lehet akadály egy istennőnek, ezért elvarázsolja vágyainak tárgyát, méghozzá eredményesen: a praktika hatására Attis szörnynek látja imádottját és megöli, majd ráébredve arra, hogy tette jóvátehetetlen, magával is végez.

A szomorú históriából Philippe Quinault - Lully librettistája - előbb gyönyörű költeményt, majd szövegkönyvet írt a zeneszerzőnek. A páros művét Atys címen mutatták be 1676-ban hatalmas sikerrel. XIV. Lajosnak, a Napkirálynak is nagyon tetszett, udvari pletykák szerint az istennőben a királynőt, Atysban Mme de Maintenont, a szeretőjét vélte felismerni. A zenedrámát hamarosan A király operája címmel kezdték játszani. Mme de Sévigné híres levelezésében is szólt róla és a mű egészen Lully haláláig műsoron maradt.
300 évvel később a párizsi Operaház méltó módon akart megemlékezni XIV. Lajos zeneigazgatójáról, és a komponista művei közül az Atysra esett a választása. A terv megvalósítására Jean-Marie Villégier rendezőt és William Christie amerikai születésű francia karmestert kérték fel, aki 1984-ben emlékezetes lemezfelvételt készített Charpentier (1643-1704) Médea című operájáról.

Az Atys első feltámasztásában négy operaház vállalt szerepet: a költséges produkciót először a firenzei Teatro Communaleban mutatták be 1986 decemberében, majd a párizsi, a montpellier-i és a caeni operaházak következtek. Carlo Tommasi díszlete a versailles-i kastély ezüstkészletének motívumaiból inspirálódott, Patrice Cauchetier fekete, szürke és ezüst jelmezei a kurtizánok estélyeit ábrázoló metszeteket másolták. A közönséget lenyűgözte Lully régizenei hangszereken előadott muzsikája és maga a francia zenés tragédia.

A francia barokk zene megújulását jelző történelmi produkció 24 évvel később egy gazdag amerikai mecénásnak köszönhetően kerülhet ismét színre, mivel ő állta a költségeknek több mint a felét. William Christie szerint e nélkül nem kerülhetett volna sorra az új bemutatóra, mivel a 24 évvel ezelőtti díszletek elpusztultak és a jelmezekben esett károk kijavítása is költséges volt. A koprodukcióban ezúttal az Opéra-Comique, a caeni színház, a bordeaux-i opera és a Brooklyn Academy of Music (BAM) fogott össze.

Az új változatban az 1987-es bemutató színészeinek zöme megőrizte akkori szerepét és még Daniel Blanc, a már nyugdíjas parókamester is hajlandó volt visszatérni. Az 1987-es előadás forradalmi lendületét fiatal énekesekkel szeretnék újra megteremteni. Annak idején az előadást a történelmi rekonstrukció úttörőjének tekintették, de Christie és Villégier vitatta ezt, mert mint a karmester hangsúlyozta, az az opera, amelyben a közönség megérzi a zenetudós munkáját, eleve avíttnak tűnik. A páros szerint inkább "posztmodern" változat volt az 1987-es produkció, amelyben olyan fiatal karmesterek tűntek fel, mint Marc Minkowski, Christophe Rousset és Hugo Reyne, a XX. század végének terméke volt, a 2011-es pedig a XXI. század elejére lesz jellemző. Ezt annyira komolyan gondolja az Atys karmestere és rendezője, hogy - az opera műfajában elsőként - 3D-s felvételt akarnak készíteni az előadásról.

A májusi feltámadás bizonyos mértékben a véletlennek köszönhető. A ma 80-as éveiben járó Ronald Stanton, akinek cége világelső a mezőgazdasági termények szállításában és az amerikai emberbarátok Forbes-listáján a 19. helyen áll, 1987-ben szinte véletlenül tekintette meg az Opéra-Comique-ban a barokk alkotást. "Akkori feleségem, aki mindig el szokott aludni az ilyesfajta műveken, el volt bűvölve, engem egészen felzaklatott ez a muzsika" - mesélte a milliárdos, aki azóta is szerette volna még egyszer látni-hallani a csodát. S miután sehol nem vitték színre újra, a BAM hasonló tervéhez csatlakozva maga állta a több millió dolláros felújítás költségeinek javát - így az Atys eljut majd a tengeren túlra is.

Előbb persze francia földön az Opéra-Comique-ban, az 1987-es premier színhelyén mutatják be újra május 12-én Párizsban, majd június elején Caen, közepén Bordeaux operájában, a július 14-i francia nemzeti ünnepen és a következő estéken pedig - hol is lehetne máshol - Versailles-ban kel új életre XIV. Lajos kedvenc komponistájának zenedrámája.