bezár
 

zene

2011. 04. 26.
Ketten kapják a Gundel Művészeti Díjat zenei kategóriában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Vörös Szilvia énekes és Palojtay János zongorista kapja idén a Gundel Művészeti Díjat zenei kategóriában - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.

prae.hu

Mint azt már korábban bejelentették, az idén tízéves Gundel Művészeti Díj új elképzelések alapján működik tovább: az eddigi egyetlen kuratóriumot öt szakmai testület váltotta fel, és az elismerést ezután az életműdíj kivételével csak pályakezdés előtt állók kapják.

A zeneművészeti kuratórium - Szinetár Miklós elnök, Győriványi Ráth György és Zimányi Zsófia - előtt a jelöltek hangversenyén tíz zeneakadémiai növendék mutatkozott be. A bírálók a meghallgatás után úgy döntöttek, hogy Vörös Szilvia énekes és Palojtay János zongorista kapja idén a Gundel Művészeti Díjat a zenei kategóriában.

A meghallgatáson először a hangszeres növendékek mutatkoztak be: Duleba Lívia (fuvola), Kruppa Bálint (hegedű), Palojtay János(zongora), Pálfi Csaba (klarinét), Pusker Júlia (hegedű) és Szabó Ildikó(cselló). Őket négy énekes, Balogh Eszter, Rab Gyula, Baráth Emőke és Vörös Szilvia követte.

A Gundel Művészeti Díj házigazdáinak és a kuratóriumnak az a célja, hogy a díjazottak és a jelöltek is minél több lehetőséget kapjanak karrierjük elindulásához - hangsúlyozták a közleményben.

A képzőművészeti és a zenei kategória, valamint a Sztár-lett díj kitüntetettjei május 30-án, a mai Gundel étterem megnyitásának évfordulóján vehetik át az elismerést. A Színház- és Filmművészeti Egyetem legjobbjai, a fiatal írók és az életműdíjas pedig szeptember 26-án kapják meg a díjat.


nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Haydn out, Muse in – múzsadilemmák
A 180-as Csoport című kötet bemutatója
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023

Más művészeti ágakról

színház

Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről
Sírtunk Cannes-ban az Un Certain Regard izlandi nyitófilmjén
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje
Kertész Edina: A fotográfuslány – könyvbemutató


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés