bezár
 

zene

2011. 04. 26.
Ősbemutató a Nemzeti Filharmonikusoknál
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Énekkar és Kottatár baráti köre számára kedden megkezdték a bérletek árusítását a következő évadra, amelynek műsorán ősbemutatók és magyar bemutatók, félig szcenírozott operák is szerepelnek.

prae.hu

A nagyközönség a jövő héten fér hozzá a 2011-12-es évad bérleteihez - hangzott el a keddi programismertető sajtótájékoztatón, amelyen Kovács Géza főigazgató röviden érintette a hármas tagolású együttes anyagi helyzetét is.

Mint mondta, ígéretet kaptak a kulturális kormányzattól arra, hogy a 2003-as költségvetésük - ez volt a legbőségesebb: 1,7 milliárd forint - csaknem egészét "visszakapják", azaz idén összesen 1,635 milliárd forinttal számolhatnak.

Emlékeztetett arra, hogy új vezérigazgatója van az együttesnek otthont adó Művészetek Palotájának. Káel Csabával több közös műsortervet is készítenek, és együtt utaznak a ISPA (International Society for the Performing Arts) következő, torontói konferenciájára - tette hozzá Kovács Géza.

A közös tervekről szólva Kocsis Zoltán főzeneigazgató kiemelte, hogy bemutatják azokat a Richard Strauss-operákat, amelyeket Magyarországon egyáltalán nem vagy nagyon régen játszottak. Példaként említette az Intermezzót, a Capricciót, a Guntramot és az Arabellát. Az utóbbi kapcsán megjegyezte, hogy az operaházi premiert valóban lemondta. "Senkivel nem vesztem össze, de az előkészületeket nem találtam kellően megnyugtatónak" - mutatott rá Kocsis Zoltán.
Hozzátette: Budapesten is eljátsszák - Rost Andreával a főszerepben - Richard Strauss Daphnéját, amely nagy sikert aratott a 2010-es Bartók+Európa Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon.

Kifejtette, bár szimfonikus együttesről van szó, a következő évadban több operát is előadnak félig szcenírozva, minthogy a Művészetek Palotája nagyon megfelel ilyen produkciónak.

Ismét műsorra tűzik Bartók táncjátékát, A csodálatos mandarint, amelyet a Bartók Péter által jóváhagyott, 41 ütemmel kiegészített, a szerző utolsó kézjegyét viselő változatban visznek pódiumra M. Tóth Ferenc megújított animációjával. A mű Bartók halálának évfordulóján, szeptember 25-én látható-hallható. A darabot a Bartók Új Sorozat zenekari alkotásainak sorában CD-re is feljátsszák.

Csajkovszkij "örökzöldjével", A diótörővel - a Kolibri Színház és a Budapesti Énekes Iskola Kórusa közreműködésével - decemberben örvendeztetik meg a gyerek közönséget. Mint Novák János rendező-igazgató elmondta, a Bartók Béla Hangversenyterem belső terét 3D technikával "alakítják át", emberek és bábok kelnek életre.

A diótörővel szeretnének karácsonyi hagyományt teremteni - mondta Kocsis Zoltán, hozzátéve, hogy műsorra tűzik a felnőttként is gyermeklelkű Ravel A gyermek és a varázslatok című operáját is.
A Liszt-év nagyköveteként még ebben az évadban, május 27-én a Vatikánban adnak koncertet a Nemzeti Filharmonikusok, itthon eljátsszák a Szent Erzsébet legendát, ősszel pedig a zeneszerző 200. születésnapján, a World Liszt Day-en ők is megszólaltatják a monumentális Krisztus oratóriumot.

A következő évadban ősbemutatóként hangzik el Wolf Péter hegedűversenye Baráti Kristóf tolmácsolásában, magyarországi bemutató lesz Csíky Boldizsár Gulág című kompozíciója, és új kamarazenei sorozatot is indítanak Próbatermi vendégség címmel.
A negyedszázados Nemzeti Énekkar a Budapesten rég nem hallott késői Debussy-oratóriumot, a Szent Sebestyén vértanúságát egy estén adja elő Janácek ugyancsak ritkán játszott Glagolita miséjével.

Az énekkar vendégszerepel Pozsonyban Donizetti Lucrezia Borgia című operájában, amelynek címszerepét Edita Gruberova énekli. Előtte a budapesti előadáson is fellépnek.

A zenekar és az énekkar a következő évadban szinte minden hónapban útra kel, Krakkótól Pekingig számos helyen lépnek fel.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről

Más művészeti ágakról

Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
irodalom

Hajdu Levente volt a Kötetlenül sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés