bezár
 

zene

2011. 04. 26.
Vagyim Repin orosz hegedűművész Budapesten
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hamarosan Budapesten vendégszerepel Vagyim Repin orosz hegedűművész, aki a kismartoni Esterházy-fesztiválon adott hangversenye után beszélt erről az MTI-nek. A tervezett budapesti koncert, amelynek konkrét időpontjáról a menedzsere még egyeztet, az orosz hegedűművész hatodik magyarországi fellépése lesz.

Repin három koncertből álló hétvégi vendégjátéka nyitotta meg az Esterházy Magánalapítvány első fesztiválját az ausztriai Kismartonban (Eisenstadt). A Bajor Rádiózenekar tagjaiból alakult kamaraegyüttessel Repin minden este más-más műsort adott. A sorozat befejeztével a hegedűművész elmondta az MTI-nek, hogy egyaránt szívesen adja elő klasszikus és kortárs zeneszerzők darabjait.

"Nagyon gazdag a klasszikus szerzők irodalma, alkotásaiknak Beethoventől kezdve Sibeliusig és Griegig főszerep jut a repertoáromban, de egészen új kortárs műveket is játszom. Mindig az a kedvenc darabom, amit aznap játszom" - fogalmazott a művész, James MacMillan skót zeneszerző számára komponált hegedűversenyét hozva fel példaként.

"Ez valóban érdekes, sokszínű zenemű, amelyben rengeteg az érdekes megoldás. Remek játszani, mert éppoly virtuóz, mint érzelmes, technikailag roppant nehéz, ugyanakkor klasszikus zenei sémákra épül a szerkezete. Röviden: pompás zenei anyag, amit igazi öröm játszani".

"Csaknem egy évvel ezelőtt vetődött föl az ötlet, aztán néhány alkalommal találkoztunk Londonban, de James MacMillan jelen volt idén márciusban a premierek előtti valamennyi főpróbán Londonban, a New York-i Carnegie Hallban és Philadelphiában is" - idézte fel Vagyim Repin.

"Új műveknél általában szeretek kisebb változtatásokat elérni. Ebben az esetben viszont, attól a perctől, hogy megkaptam a kottákat, a munka óriási öröm volt, hiszen a zeneszerző a hegedűs szemszögéből fogott hozzá a darab megírásához. Biztos vagyok benne, hogy több hegedűművésszel is konzultált komponálás közben, és persze engem is megkérdezett" - hangsúlyozta.

Vagyim Repin számára sokan írnak darabokat. Most Lera Auerbach orosz származású, New Yorkban élő zeneszerzőtől szeretne egy hegedűversenyt. Lera Auerbach neves zongoraművésznő és a fiatal komponista nemzedék jeles képviselője. Műveit rendszeresen tűzik műsorukra a világ legnevesebb művészei és együttesei.

"Igazán boldog lennék, ha hegedűversenyt komponálna számomra. Jelenleg nagyon elfoglalt, a Theater an der Wien rendelt tőle operát Gogolról. Bo Skovhusszal a főszerepben novemberben mutatják be. Megígérte, hogy amikor lesz egy kis ideje, megbeszélhetjük a tervet, ami különösen izgalmas számomra" - magyarázta.

Vagyim Repin korábban azon a Stradivarin játszott, amelyen Pablo de Sarasate 1875-ben Lalo Symphonie Espagnole-ját mutatta be, majd 2002-2009 között egy 1736-ban készített Guarnerin játszott. Ezt tavaly egy másik Guarneri del Gesu-ra cserélte, az 1743-ban készített, Bonjour nevű hegedűre.

"Egészen más a +személyisége+. Van, amiben jobb az előzőnél, másban nekem kell jobbítani a hangzást. Nehéz megmondani, hogy jobb-e egy hangszer vagy egyszerűen más a tónusa. Ez tetszik, megfelel az ízlésemnek" - összegezte az orosz hegedűművész, hozzátéve, hogy ezen a hangszeren játszott Isaac Stern, amikor annyi idős volt, mint most Repin, aki a nyáron tölti be a negyvenet.

Repin a svájci Verbier Fesztiválon három hangversenyt is ad, beleértve a július 31-i koncertet, amely születésnapja alkalmából "az őrült hegedűsök éjszakája" lesz (Crazy Night; Vadim Repin @40). - A koncerteken a hegedűzene minden válfaja megmutatkozik, lesz cigányzene és ultramodern darabok, zenei tréfák és természetesen hagyományos alkotások - mondta Repin. Az estet a Verbier Fesztivál Kamarazenekara élén Takács-Nagy Gábor vezényli és fellép Repin régi barátja, Roby Lakatos is.

prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző
Haydn out, Muse in – múzsadilemmák
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele

Más művészeti ágakról

[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
színház

Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét
Kritika Nagy Gabriella Elviszlek Amerikába című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés