bezár
 

zene

2011. 04. 21.
Újbuda zárt ülésen dönt a Zöld Pardonról
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Újbuda képviselő-testülete csütörtökön zárt ülésen dönt a Petőfi híd budai hídfőjénél álló Zöld Pardon (ZP) szórakozóhely közterület-használati engedélyezése ügyében.

prae.hu

Az önkormányzati testület döntésén múlik, hogy a ZP megnyithatja-e kapuit még este az előre meghirdetett programnak megfelelően 18.00 órakor. Azt egyelőre nem tudni, mi történik abban az esetben, ha a képviselő-testület csak a szórakozóhely előre meghirdetett nyitási ideje után hoz döntést az ügyben.

A testület ülése előtt a képviselők nem nyilatkoztak az üggyel kapcsolatban, az önkormányzat sajtófőnöke, Baráth Andrea pedig azt jelezte, hogy a döntés után közleményt adnak ki.

A képviselő-testületi ülés elején Filipsz Andrea jegyző elmondta, azért kell zárt ülést tartani, mert önkormányzati hatósági ügyeknél ez a szabály.

A ZP blog-oldalán azt áll: "ha a szóban forgó döntés pozitív, akkor ma este – immár tizenharmadik alkalommal – a leghosszabb nyári fesztivál nyitó buliján fogtok részt venni. Ha a döntés negatív, akkor pedig a zárón".

Az ülés előtt nem sokkal az önkormányzat közleményt adott ki, melyben cáfolni kívánta az egyik LMP-s képviselő egy internetes lapnak adott nyilatkozatát.

Ebben azt hangoztatták: az újbudai önkormányzat nem mérlegelhet szimpátia szerint a közterület-használati engedélyek előzetes elbírálásakor.

Arra mutattak rá, hogy a hatályos jogszabályok, valamint számos, az Alkotmánybíróság által hozott határozat értelmében az önkormányzat hatóságként jár el, így nincs mérlegelési jogköre abban, hogy mely közterület-használati engedélyekről folytat előzetes tárgyalást.

Emlékeztettek arra is, hogy az önkormányzat határozottan kinyilvánította azon szándékát, hogy az előző évekkel ellentétben, kizárólag szigorú feltételek betartása mellett hajlandó a képviselő-testület elé terjeszteni a ZP és a (hídfő másik oldalán álló) Café del Rio kérelmét.

Újbuda kedden közölte az MTI-vel, hogy szigorú feltételekhez köti a Zöld Pardon (ZP) és a Café del Rio közterület-használati engedélyének meghosszabbítását. A két cégnek be kell fizetnie elmaradását, 2011-re kétszeres bérleti díjat kell fizetnie, a Riónak csatlakoznia kell a ZP által meghirdetett közbiztonsági és köztisztasági programhoz, be kell tartaniuk a törvény által előírt zajhatárértékeket, és vállalniuk kell, hogy 2011 decemberéig elhagyják a közterületet, illetve a felépítményeket elbontják és parkosítanak.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele

Más művészeti ágakról

színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban
Renaud-Delage: Gru 4
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés