bezár
 

zene

2011. 04. 21.
Helikopterrel és katonai terepjáróval érkeztek a Miss Saigon szereplői
2011. április 20. Sajtótájékoztató a Városligetben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nagyszabású sajtótájékoztatón jelentette be Kerényi Miklós Gábor - KERO® a Budapesti Operettszínház és a soproni MKB Musical Aréna közös produkciójában 2011. augusztus 19-20-21-én megtekinthető, lenyűgöző látványt ígérő Miss Saigon szereposztását.

prae.hu

A városligeti Robinson étterem teraszán hatalmas tömeg gyűlt össze, s a tóparton is sorokban álltak az érdeklődők, hiszen nem mindennapi kellékekkel került sor a nyári, soproni szabadtéri megaprodukció, a Miss Saigon sajtótájékoztatójára. Az újonnan bejelentett szereplők egy katonai teherjárművel érkeztek - végig az Andrássy úton, majd a Liget fölött egyszercsak megjelent egy hatalmas helikopter, mely a már ismert két férfi főszereplőt, Christ, az amerikai katonát, vagyis Dolhai Attilát, s jó barátját, Johnt, azaz Feke Pált szállította.

Éder Vera fotója 
Claude-Michel Schönberg művének további szerepeire a Budapesti Operettszínház többfordulós, nyílt meghallgatást szervezett, melyre százak jelentkeztek. Közülük Sopronban, augusztus 19-én, 20-án és 21-én este a Professzor szerepében Szabó P. Szilvesztert és Mészáros Árpád Zsoltot, Kimként Vágó Zsuzsit, Ellenként Bordás Barbarát/Vágó Bernadettet, Thuy-ként Kerényi Miklós Mátét láthatja a közönség, Gigiként pedig ismét színpadra lép Csengeri Ottília, aki már a magyarországi premieren is ezt a karaktert alakította.

Éder Vera fotója

A sajtótájékoztatón természetesen több dal is felcserült a musicalből, "amely már legenda" - ahogy a Newsweek kritikája írta alig néhány héttel a Miss Saigon 1989-es premierje után. S valóban, nem tévedtek, Claude-Michel Schönberg musicalje több tízezerszer ment szerte a világon.

Dolhai Attila és Vágó Zsuzsi - Éder Vera fotója"Musicalek jönnek és mennek, de ez a darab maradandó" - közölte le a Sunday Times, s az újságírónak igaza lett, hiszen a Miss Saigon a tíz leghosszabb ideje játszott zenés előadás között van. A jelenlévők hallhatták Thuy és Kim, valamint Ellen és Kim kettősét, a Professzor nótáját, az Amerikai álmot ezúttal duettben, Mészáros Árpád Zsolttól és Szabó P. Szilvesztertől, valamint a mű leghíresebb slágerét, a Szóló szaxofont.

Magyarországon is egyébként a műfaj történetének egyik legfontosabb állomása az 1994-es szegedi szabadtéri, majd operettszínházi bemutató - Kerényi Miklós Gábor - KERO® rendezésében, a musicalnek itthon is kultusza alakult ki, nem véletlen tehát, hogy a Budapesti Operettszínház és az MKB Musical Aréna koprodukcióban most szabadtéren kelti új életre a legendát 2011 nyarán Sopronban, 3 előadás alkalmával.

Szabó P. Szilveszter és Árpád Zsolt - Éder Vera fotójaKERO® elmondta, nagy örömmel kezdett foglalkozni újra a musicallel, hiszen pályájának egyik legfontosabb állomása az 1994-es premier. Hozzátette, ez volt az első olyan előadás, amely nem "klónként", tehát a jogtulajdonos Cameron Macintosh koncepciójával, hanem önálló változatban valósult meg.

A Miss Saigon Giacomo Puccini Madama Butterfly - Pillangóasszony című operája alapján készült - mondta KERO®. Azon rockoperák-musicalek közé tartozik, melyek a lenyűgöző látvány, a különleges, Puccini-idézetekkel teli muzsika, s a remek hangzás mellett igazi zenedrámák. A történet számunkra, akik az Amerika-imádat, s a szocializmus gazdasági problémáinak nyomasztó terhe alatt éltünk, különösen átélhető. A mű katartikus élményt kínál szinte minden nézőnek, szól a gyarmatosításról, a kommunizmus kísértetéről, a különböző kultúrák-népcsoportok közötti különbségekről, s bár társadalmi feszültségekkel teli, mégis főképp a szerelem mindent legyőző erejéről mesél.

Sopronban, a Páneurópai piknik, a vasfüggöny lebontásának történelmi helyszínén különös aktualitást nyer ez a produkció. A Miss Saigon jelképe a talmi csillogásnak, az érvényesülési vágyaknak, a kiszolgáltatott szerelmeknek, a rideg valóságnak. A Miss Saigon mégis reménysugár, példa arra, hogy a legnehezebb helyzetekben is meg kell próbálni felelősséggel élni egymás iránt.

Nagy örömömre szolgál, hogy ezt a legendás musicalt a hatalmas soproni szabadtéri színpadon, élő zenekarral, több száz közreműködővel, helikopterrel és sztárszereplőkkel most újra bemutathatjuk
- mondja a műről KERO®, aki a sajtótájékoztatón megemlékezett az ősbemutató Professzoráról, a tragikusan fiatalon elhunyt Kaszás Attiláról.

A soproni produkció különlegessége egyébként az is, hogy a rendező ismét együtt dolgozhat azon alkotótársaival, akikkel az emlékezetes 1994-es előadást létrehozták. A díszlet ezúttal is Kentaur, a jelmez Horváth Kata munkája, míg a koreográfus 2011-ben is Bakó Gábor, a karmester pedig Makláry László.

Kentaur, a díszlettervező - Éder Vera fotója

17 esztendővel ezelőtt amúgy a jogtulajdonos, Cameron Mackintosh úgy mutatta be egy televíziós interjúban a Budapesti Operettszínház jelenlegi főigazgatóját, mint az alkotót, aki a legjobb Miss Saigont rendezte. S ugyancsak érdekesség, s erről már Kentaur beszélt a sajtóeseményen, hogy külföldi karrierje igazán ennek a produkciónak köszönhetően indult be, hiszen később Stockholmtól Koppenhágán át Maniláig több városban is tervezhetett díszletet a Miss Saigonhoz.

Sopronban nyáron a Budapesti Operettszínház Musical Együttese, Balettkara, Ösztöndíjasai, valamint a Pesti Broadway Stúdió növendékei mellett több száz fős statisztéria gazdagítja a látványt, akiket a napokban választ ki a produkció kreatív csapata Rogács László játékmester vezetésével a helyszínen.

Látványtervek

A gigantikus vállalkozás lesz egyébként a Soproni Piknik fő attrakciója, olyan látványvilággal, amilyet egyetlen nyugat-európai szabadtéri színpad közönsége sem csodálhatott meg korábban. A fővédnökséget egyébként a megyei jogú város polgármestere, dr. Fodor Tamás vállalta.

Az alkalomra pedig a Városi Stadion is átalakul, hiszen itt nem tartottak még ilyen nagyszabású színházi előadást - most esténként több mint 5500 fő ülhet a nézőtérre! Sopronból tehát ezen a nyáron musicalfellegvár lesz, Nyugat-Magyarország kulturális központja.

Ahogy Török Zoltán, az MKB Musical Aréna vezetője elmondta, elsősorban ebből a régióból várják a nézőket, de hazánk más részeiről, sőt, Ausztriából és Szlovákiából is számítanak érdeklődőkre, illetve szeptembertől a budapesti közönség is megtekintheti a Miss Saigont az Operettszínházban.

A produkció egyébként a Magyar Turizmus Zrt. támogatását is élvezi, s ahogy Tama István nyugat-dunántúli marketing igazgató elmondta, mindent megtesznek azért, hogy Bük, Sárvár, Hévíz szállodáiból is Sopronba csábítsák a vendégeket egy-egy estére.
nyomtat

Szerzők

-- Danczi Csaba László --


További írások a rovatból

Bartók György szerzői estje a Fugában
Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám

Más művészeti ágakról

Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák
színház

Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről
Sírtunk Cannes-ban az Un Certain Regard izlandi nyitófilmjén
Kritika Nagy Gabriella Elviszlek Amerikába című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés