bezár
 

film

2011. 04. 16.
Újabb orosz elismerés Bodó Viktor Handke-rendezésének
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Bodó Viktor Az óra, amikor semmit sem tudtunk egymásról című Peter Handke-mű színrevitelével elnyerte pénteken a legjobb külföldi rendezés díját a moszkvai Arany Maszk fesztiválon. A darabot a grazi Schauspielhaus hozta el az orosz fővárosba.

Az 1994-ben alapított Arany Maszk fesztivált az idén február 28. és április 14. között rendezték meg.

December végén Bodó Viktor ugyanezen rendezését nevezte meg az év színházi eseményének a Vedomosztyi című tekintélyes orosz lap, miután előzőleg bemutatták a NET – Új Európai Színház – elnevezésű fesztiválon Moszkvában.

Az akkori indoklás szerint az előadás "...a legjobb példája annak, hogy a színház lehet olyan univerzális nyelv, amely szervesen beépíti magába a vizuális művészetek minden elemét". Bodó Viktor rendezése már nagy sikert aratott egyebek között Berlinben és a Budapesti Őszi Fesztiválon, és több nemzetközi színházi díjat is nyert.

Az előadást tavaly meghívták a Berlini Ünnepi Játékokra, ezen belül is az év legjobb tíz német nyelvű előadását felvonultató hagyományos színházi találkozóra. A találkozó ifjú kritikus bloggerei közül az egyik azt írta róla: "Egy bűvészshow, amikor a néző átlát minden trükkön, rossz. Bodó Viktor a grazi Schauspielhausban minden trükköt megmutat, de nála ebből jön létre a varázslat. ... Az érzékeléssel játszik, s Handke költői leírásaihoz saját költői képi nyelvet teremtett".

Bodó a Handke-darabot a 2008/2009-es szezonban rendezte meg Grazban, a következő évben Molnár Ferenc Liliomát állította ugyanott színpadra, a mostani szezonban pedig Mihail Bulgakov A Mester és Margarita című regényének adaptációját láthatták rendezésében a grazi nézők.

prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Emberpróbáló filmnézés a cannes-i filmfesztiválon
Luca Guadagnino: Challengers

Más művészeti ágakról

Bartók György szerzői estje a Fugában
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés