bezár
 

színház

2011. 04. 12.
Újra Egyetemi Tavaszt rendeznek Szegeden
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Öt hét alatt csaknem ötven helyszínen kétszázötven tudományos, ismeretterjesztő, kulturális, sport és szórakoztató program várja a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a csongrádi megyeszékhely polgárait az idei Egyetemi Tavaszon.

Szkéné színház

Az idén május 21-ig tartó fesztivál ünnepélyes megnyitója csütörtökön lesz, ekkor ismerhetik meg az érdeklődők a hallgatók számára kiírt fotópályázat legjobb képeit, és itt adják át az előadói és alkotói versenyek díjait is - mondta az MTI-nek Tajti Gabriella, az egyetem kulturális irodájának vezetője az MTI-nek.

A fesztiválon több színházi előadás is várja a nézőket. Április 28-án a Reök-palotában játsszák a Kolibri Színház A gyáva című produkcióját. A Scherer Péter rendezte darabban kábítószerfüggő emberek személyes vallomásai alapján ismerheti meg a közönség a drogok világát.

Május 2-tól hazai és a határon túlról érkező amatőr és független színházi társulatok mutatkoznak be a II. SZÍNházi Estek címet viselő rendezvényen. Bálint András Ami a Márai Naplóból kimaradt című estjét hozza el Szegedre, május 5-én pedig a Juronics Tamás rendezte Háry Jánost láthatják az egyetemisták a daljáték nyilvános főpróbáján.

Április 27-én a Szegedi Szabadtéri Játékok idei nyitódarabjához kapcsolódóan rendeznek színháztörténeti konferenciát a Reök-palotában Szegedi Ünnepi Tragédiák - Az ember tragédiája és a Dóm tér címmel.

A koncertek közül a szervező kiemelte Szirtes Edina Mókus és Nagy János duójának föllépését, valamint a Szegedi Egyetemi Énekkar és az Universitas Szimfonikus Zenekar ünnepi hangversenyét a Dóm téren az SZTE évfordulós rendezvénysorozatán. 1926-ban, 85 esztendeje alakult meg a Szegedi Egyetemi Énekkar, a jubileumot a jelenlegi és korábbi tagok ünnepi koncerttel köszöntik május 21-én az Alsóvárosi Ferences Templomban.

Különleges programnak ígérkezik a temetői és tudománytörténeti séta, amelyen a Belvárosi temetőben a szegedi felsőoktatás számos híres és jelentős alakjának sírhelyét kereshetik fel az érdeklődők. Azokat, pedig akik inkább szabadtéri programra vágynak, az SZTE Füvészkertje várja kertészeti, kertépítészeti és virágkiállítással húsvét hétvégéjén.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
színház

Forgách András A játékos és a többiek című drámakötetének bemutatója
Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról

Más művészeti ágakról

irodalom

Műfajok, művészeti ágak, médiumok keveredése Milosevits Péter életművében
Megnyitószöveg Dóra Emese és Hu-Yang Kamilla közös kiállításához
Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés