bezár
 

zene

2011. 04. 08.
Jótékonysági hangverseny az esztergomi zeneiskoláért
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Jótékonysági koncerttel igyekszik a bajból kilábalni az esztergomi Zsolt Nándor Alapfokú Zene- és Művészeti Iskola. Az április 27-i esten olyan nemzetközi hírű muzsikusok lépnek fel a Budapest Kongresszusi Központban, mint Bálint János fuvola-, Kelemen Barnabás hegedű-, Kocsis Zoltán zongora- és Velenczei Tamás trombitaművész.

prae.hu

A fellépőket, köztük az iskola tanárait és tehetséges növendékeit a koncerten a Duna Szimfonikus Zenekar kíséri, Deák András vezényletével - hangzott el a rendezvény péntek délutáni budapesti sajtótájékoztatóján.

Tétényi Éva esztergomi polgármester elmondta: a város adósságai miatt a képviselőtestület kénytelen volt úgy határozni, hogy a zeneoktatást nem finanszírozza, és a feladatot átadja Komárom megyének. A megye azonban legkorábban 2012. július 1-jén veheti át az intézmény működtetését.

"Esztergom lakóinak és nekem is rendkívül fontos a zeneiskola. Itt nevelkedtem én is, zongorázni, fuvolázni tanultam, majd a szimfonikus zenekarunk üstdobosa lettem" - tette hozzá Tétényi Éva, hangsúlyozva, hogy szeretnék megőrizni az intézmény önállóságát.

Az iskola igazgatója, Pásztor Ágnes felidézte: 1928 óta folyik szervezett zeneoktatás Esztergomban, most négyszáz növendékük van, s a népzene szakon belül elindult a népi brácsa oktatás is. Az iskola épületét az 1990-es évek közepén újították fel, kamaratermében és nagytermében számos nyári kurzus talált helyet, a zeneakadémisták hagyományosan itt rendezik az első évfolyamosok gólyatáborát.

Egy jótékonysági bált már szerveztek a zeneiskoláért. "A szülők erejükön felül is támogatják az intézményt" - emelte ki Udvardy Mihály, az iskola mögött álló alapítvány vezetője, aki szerint embert próbáló feladat előtt állnak: öt hónap alatt 45-50 millió forintot kell előteremteniük ahhoz, hogy az oktatás folyamatosságát, az önállóságot megőrizhessék.

Ehhez természetesen a koncert kevés, a nagy befektetők között akarnak támogatókat találni, de persze elfogadnak bármilyen felajánlást.
Azt remélik, lesz, aki vállalja egy-egy különösen tehetséges növendék teljes iskoláztatását. Hogy ez mennyire megtérül, az hallható lesz az április 27-i koncerten, amelyen Konyicska Renáta, aki ma már a Zeneakadémia első évfolyamát végzi, Liszt Esz-dúr zongoraversenyét adja elő - mutatott rá Pásztor Ágnes.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről

Más művészeti ágakról

Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés