Lewis, a BBC munkatársa, évekig gyűjtötte az anekdotákat Moszkvában és más kelet-európai fővárosokban és arra a meggyőződésre jutott, hogy ezek nemcsak arra szolgáltak, hogy enyhítsék a szenvedéseket, hanem azzal, hogy patetikusnak, nevetségesnek, működésképtelennek írták le, hozzájárultak a rendszer összeomlásához.

"Tiszteletlen" viccek mindig is léteztek, de mesélésük a Szovjetunióban akkor lett bűncselekmény, amikor 1933-ban az SZKP központi bizottsága előtt annak nyilvánította egy ügybuzgó apparatcsik. Ezt a korszakot illusztrálja a következő vicc: egy bíró nagy nevetés közepette mondja kollégájának, hogy most hallotta élete legjobb viccét, ám amikor az arra kéri, hogy vele is ossza meg, azt feleli: nem teheti, mert éppen most ítélte öt évi kényszermunkára azt, aki neki elmesélte. 

De akad vicc a gorbacsovi peresztrojka-érából is, amikor mindenért sorba kellett állni. Egy munkás elmegy autót vásárolni. Miután kifizeti az árát, megkérdezi az alkalmazottól, mikor szállítják. Tíz év múlva - hangzik a válasz. A vásárló belenyugszik, de pontosítani kíván. Megkérdezi, hogy reggel vagy délután várható-e az autó. "Mit számít az neked, csak tíz év múlva esedékes" - mondja az eladó. "Az a helyzet, hogy reggel a vízvezeték-szerelő jön" - világosítja fel a vevő.

Miután több száz viccet felsorol, Lewis könyve kérdéssel fejeződik be: miért van az, hogy a kommunizmus annyi viccet termelt, míg a nácizmus gyakorlatilag egyet sem? A könyv megadja a választ is a kérdésre: a nácizmus példákkal mutatta be a rosszat, míg a kormányszintre emelt kommunizmus főként az ostobaságot képviselte. Míg az első hideglelést okozott, a másodikon nevetni is lehetett.