bezár
 

zene

2011. 04. 07.
Megállapodást kötött a Sziget Kft. és Újpest
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Megállapodást írt alá csütörtökön Gerendai Károly, a Sziget Kft. ügyvezetője és Wintermantel Zsolt (Fidesz-Újpestért Egyesület), Újpest polgármestere a Sziget fesztivál zajterheléséről. Ezzel egy évek óta zajló birtokháborítási vita zárult le.

prae.hu

Az önkormányzat MTI-hez eljuttatott közleménye szerint hosszú egyeztetések után a két fél peren kívül megegyezik.

A megállapodás értelmében a Sziget vállalja, hogy a fesztivál teljes ideje alatt, naponta éjjel 11 óra és reggel 6 óra között betartja a legfeljebb 55 decibelt megengedő zajterhelést, változtatnak a színpadok tájolásán, hangszigetelő sátrakat és hangerő-szabályozókat alkalmaznak, és az éjszakai órákban nem működtetik a nagyszínpadot.

Kötelezettséget vállaltak arra is, hogy ha mégis átlépik a megengedett zajterhelési küszöböt, akkor naponta egymillió forint kötbért fizetnek az újpesti önkormányzatnak. Ha három napon is előfordul a határ átlépése, akkor a kötbér összege 10 millióra emelkedik - olvasható az önkormányzat közleményében.

A zajterhelést közösen mérik majd. A megállapodás értelmében joga van a városvezetésnek javaslatot tenni a mérési pontok helyszínére, a Sziget Kft.-nek pedig kötelessége e javaslatok figyelembevételével meghatározni a mérési helyszíneket úgy, hogy az önkormányzat által javasoltak közül legalább ötnek szerepelnie kell a végleges listán.

Kitértek arra, hogy a Sziget Kft. felajánlásokat is tett, a Gyereksziget ideje alatt mindennap óránként buszjáratot indít, részt vesz az újpesti zenekaroknak rendezendő versenyek zsűrijében, és a nyertesnek fellépési lehetőséget biztosít a Szigeten.

Újpest korábbi polgármestere, Derce Tamás a zajterhelés miatt perelte be a Sziget Kft.-t. A Sziget fesztivál ellen az önkormányzat 2002-ben indította az első pert, de azt első és másodfokon is elvesztette.

2006-ban közvetlenül a bírósághoz fordult, kérve, hogy a Sziget ideje alatt este 10 és reggel 6 óra között tiltsa el a szervezőket mindennemű program rendezésétől; ez a nemzetközi hírű fesztivál ellehetetlenítését jelentette volna.

Az elsőfokú bíróság a kerület korlátozásra vonatkozó keresetét elutasította. Miután mindkét fél fellebbezett, egy évvel később - 2009 decemberében - hozott végleges ítéletet az ügyben a másodfokú bíróság. Indoklásában a Sziget fellebbezésében foglaltakkal értett egyet, miszerint a felperes eljárása és az elsőfokú ítélet nem volt jogszerű.

A másodfokú bíróság a pert megszüntette, az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte, Újpest önkormányzatát pedig a perköltség megfizetésére kötelezte. Újpest ezután felülvizsgálat kérelemmel a Legfelsőbb Bírósághoz fordult.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről
Borbély László zongoraművész és Zeneakadémista tanítványainak koncertje
A 180-as Csoport című kötet bemutatója

Más művészeti ágakról

Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
Renaud-Delage: Gru 4


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés