A franciák ugyanis nagyra tartják a holland művészt, aki a múlt század elejének Párizsában a "Vadak" (Les Fauves) néven ismert avantgárd művészeti iskola egyik vezető személyiségévé vált. A Kees Van Dongen, a Vadak egyike, az anarchista és világfi című kiállítás négy hónapig lesz látható.

Szajna partján, a Wilson sugárúton található múzeum utoljára 1990 tavaszán gyűjtötte egybe a festő alkotásait, hűen követve egész életpályáját. Az új kiállítás csak 90 festményt, rajzot, valamint szobrokat sorakoztat fel, de a hosszú életű művész pályájának csupán egyik, bár talán legfényesebb szakaszára koncentrál: párizsi munkásságára. Az Anita Hopmans által összeállított válogatás egy részét előzőleg Rotterdamban már megismerhette a holland közönség, "Minden szem Kees Van Dongenen" (All eyes on Kees van Dongen) cím alatt.

A párizsi Le Monde rámutat: ennek az anyagnak az érdekességét éppen az adja, hogy sok minden kimaradt belőle. Hopmans 1931-ben fejezte be a történetet, és ezzel megtakarította a művész utolsó 37 évét - különösen pedig 1941 novemberi németországi látogatását, amelyre Arno Brekernek, a hitleri III. Birodalom hivatalos szobrászának meghívására került sor. "Erről a naiv, opportunista és ostoba gesztusról mindazonáltal említést tesz a kiállítás katalógusa" - jegyzi meg a francia lap.

Művészeti téren Kees Van Dongen hozzájárulása a fauvizmus történetéhez igen jelentős, bár a művészettörténeti könyvekben Matisse szerepét emelik ki gyakrabban. A francia mesternek 1905-ben Kees Van Dongen volt a fő riválisa. Matisse bukolikus témákat festett meg és az életörömnek szentelte egyik akkori művét, a holland festő kabarékban vagy éppen a bordélyokban találta meg témáit. A fauvizmusra jellemző tiszta színeket Van Dongen kezdettől fogva olyan expresszionista ihlettel párosította, amely később a Die Brücke csoporthoz csatlakozott művészekre volt jellemző, akikkel közös kiállításokon is részt vett. S míg Matisse polgárnak vallotta magát, a holland művész az anarchista eszmékért lelkesedett.

Erről a párizsi kiállítás pusztán egy karikatúra erejéig szól, ezen a művész a feketék kizsákmányolását ítéli el. Az 1910-es években a művész földközi-tengeri utazásai ragyogó cigány és arab nőket ábrázoló festményeket ihlettek, ahogy a Le Monde fogalmaz, ezeken "üvöltenek a színek", és úgy mutatják a perzselő nőiséget, ahogy kevesen. Ezután az anarchista mondén stílusra vált, a húszas évek elitjének társasági festőjeként szerez hírt és vagyont. Egy kritikus szerint "megfejtette a társadalmi siker titkát: a fő szabály az, hogy meg kell nyújtani a nőalakot és főleg, karcsúsítani kell, aztán pedig már csak fel kell nagyítani az ékszereiket és el lesznek ragadtatva".

A párizsi lap szerint azonban a jelenlegi kiállítás azt bizonyítja, hogy nem ilyen egyszerű Kees Van Dongen művészete, még ha a fauvizmus után gondosan távol is tartotta magát az avantgárd művészektől. Az is igaz, hogy a Montparnasse-ról, a festők világából az előkelő XVI. kerület egyik fényűző villájába költözött és egy manökennel kötötte össze az életét. Azt, hogy ezt sokan bírálták, a művész maga is tudta: "Szememre vetik, hogy szeretem a világot, a luxust, az eleganciát, s hogy bohémnek álcázott sznob vagyok. Nos igen! Szenvedélyesen szeretem ezt a kort, ezt az életet!"

A Kees Van Dongen párizsi éveiről szóló retrospektív kiállítás július 17-ig tekinthető meg a francia főváros modern művészeti múzeumában.