bezár
 

építészet

2008. 06. 15.
Elfogadta a tervtanács a Bosnyák téri városközpont terveit
MTI
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Elfogadta a Bosnyák téri Mundo Városközpont terveit a Központi Építészeti- Műszaki Tervtanács - közölte a lengyel Echo Investment beruházó az MTI-vel.

prae.hu

A hatályos szabályozás szerint a tervtanács csak véleményezheti a terveket, döntési joga nincs. A gyakorlatban az engedélyt kiadó építési hatóság többnyire figyelembe veszi a szakmai testület véleményét.

A közlemény kiemeli, hogy a főként építészeti funkciókat hangsúlyozó 2007. novemberi tervtanácsi prezentáció óta a koncepció alapjaiban nem módosult, a most bemutatott tervek részleteiben kidolgozottabbak lettek.

Az Építész Fórum internetes szaklap a novemberi tervtanács után úgy tájékoztatott, hogy a Bánáti és Hartvig Építésziroda, valamint a Mofo Architects közös munkáját a 2007. július 11-i összevont fővárosi és kerületi tervtanács gyakorlatilag teljes egészében elutasította. A szakmai grémium döntését azzal indokolta, hogy olyan szigetszerűen elzárkózó épületegyüttes koncepcióját mutatta, amely az önkormányzat által kiírt ötletpályázat eredményét figyelmen kívül hagyta - zárt, túlzottan nagy tömegei lehetetlenné teszik a valódi városi közterek kialakulását.

A tervek második, november 7-i tervtanácsi vitáján a zsűri tagjai szinte kivétel nélkül támogatták az új megoldásokat, bár számos ponton további módosításokat javasoltak. Akkor Hartvig Lajos a tervek ismertetése során elmondta, hogy fő céljuk egyfelől az épületegyüttes fellazítása, megnyitása, a tömegek tagolása, a léptékek összehangolása volt. Másfelől a telepítést úgy változtatták meg, hogy a komplexum egésze és egyes elemei egyaránt szorosabb kapcsolatban legyenek a város környező részeivel, tereivel, közlekedési csomópontjaival. "Nagy erőfeszítéseket tettünk, hogy a Bosnyák teret egy élhető és látványos közösségi térré varázsoljuk Zugló és a környező kerületek lakosai számára" - emelte ki Hartvig Lajos a múlt heti pozitív tervtanácsi döntés után.

Az Echo Investment 2006 júniusában vásárolta meg a zuglói önkormányzattól a budapesti Bosnyák tér közelében található 6,8 hektáros területet, ahol egy közösségi térként szolgáló városközpontot kíván építeni.  

A 40 milliárd forint összértékű beruházás a tervek szerint 65.000 négyzetméter alapterületű kereskedelmi egységet és 30.000 négyzetméter iroda részt foglal majd magában. A bevásárlóközpont 2.000 (köztük 400 P+R), az irodakomplexum pedig 500 parkolóhelyet biztosít majd. A beruházó nagy hangsúlyt fektet a városközpontot környező utcák fejlesztésére is, hogy a környéken várhatóan megnövekedő forgalommal együtt kedvező közlekedési feltételeket biztosítson a központba érkezők számára. A Mundo Városközpont építése 2009 tavaszán kezdődik, első fázisának átadása 2011 második félévében várható.

Az Echo Investment a Mundo Városközpont bérbeadásával a Cushman & Wakefield ingatlan tanácsadót bízta meg. A fő kivitelező kiválasztását célzó tendert várhatóan 2008 őszén írják ki.

Az Echo Investment Lengyelország egyik legnagyobb ingatlanberuházó és -fejlesztő vállalata, 1996 óta jegyzik a Varsói Értéktőzsdén. A vállalat eddig 28 lengyel városban, 79 projektben összesen 650 ezer négyzetméternyi épületet hozott létre.

nyomtat

További írások a rovatból

építészet

(kult-genocídium)
építészet

Hiány és emlékezet című Breuer Marcell emlékkiállítás Pécsett
építészet

Interjú Merényi Dáviddal
építészet

Pesti Attilával az okosotthonok kérdéseit jártuk körbe

Más művészeti ágakról

Parasztopera az SZFE-n
Asher Kravitz: A Zsidó Kutya a Spinoza Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés