zene
2008. 06. 14.
Amy Winehouse magánkoncertet adott Moszkvában
MTI
Amy Winehouse soul-diva magánkoncertet adott Moszkvában Roman Abramovics és élettársa, Darja Zsukova művészeti galériájának megnyitóján.
Winehouse egyórás műsort adott a mintegy 300 válogatott vendég előtt, s a hírek szerint maga a Chelsea fociklub tulajdonosa és élettársa, a volt fotómodell köszönte meg a színpadon a fellépését.
A botrányairól híres Grammy-díjas énekesnő ugyancsak nagyon elégedett volt: sajtótitkára közlése szerint megköszönte a meghívást, s azt mondta, remekül érezte magát az esten.
Gázsija meg nem erősített hírek szerint kétmillió dollár volt.
A Garázs elnevezésű galéria az előkelő Rubljovóba vezető út 25. kilométerénél van, s nem más, mint egy átépített buszgarázs: területe akkor, mint két focipálya.
Az úgynevezett Moszkvai Kortárs Kulturális Központ (CCC) a tervek szerint nonprofit intézmény lesz, amelynek célja, hogy azokat is vonzza, akik semmit sem tudnak a kortárs művészetekről.
A minap egyébként meg nem erősített hírek jelentek meg arról, hogy Abramovics vásárolta meg rekord összegekért Lucien Freund és Francis Bacon egy-egy festményét. Freud kövér alvó hölgyet ábrázoló képéért állítólag 33,6, Bacon elvontabb triptichonjáért 86,3 millió dollárt adott a Christie,s, illetve a Sotheby,s árverésén, s a vásárlásokat már a galéria megalakításával hozták összefüggésbe. A múlt héten pedig 14 millió dollárért vett élettársának egy Giacometti-szobrot.
A Nagy-Britanniában élő, s nem utolsó sorban hatalmas yachtok iránti előszeretetéről híres oligarcha főleg olajból szerzett vagyonát 23,5 milliárd dollárra becsülte idén a Forbes Magazin. Abramovics a kietlen Csukcs-félszigeten született, ahol a legtöbben rénszarvastenyészetből élnek, és árvaházban nevelkedett. Amikor meggazdagodott, bőkezűen támogatni kezdte Csukcsföldet, de egy idő múltán megelégelte, hogy pénze java eltűnik a csinovnyikok kezén, indult a kormányzóválasztáson és 92 százalékkal győzött is. Azóta, mint mondta, maga sem tudja, de úgy 200-300 millió költött saját zsebéből Csukcsföld modernizálására.