Az 1996 óta az egykori zongorista unokája, Paul Ellington által vezetett Duke Ellington Orchestra utoljára 1971-ben járt Magyarországon, akkor az Erkel Színházban lépett fel. A zenekar az alapító 1974-es halála után is együtt maradt és hűen viszi tovább a dzsessz big band örökzöld hagyományát; a jelenlegi zongorista Tommy James.

Aktuális világkörüli turnéjuk negyedik éve tart, a mostani budapesti koncerten az Egyesült Államok magyarországi nagykövete, Eleni Tsakopoulos Kounalakis átadja a zenekarnak a "Nagyköveti Díj a Kulturális Diplomáciáért" elnevezésű elismerést, amelyet korábban többek között Wynton Marsalis, Lady GaGa, a New York-i Filharmonikusok, a Philadelphia Szimfonikus Zenekar, a DiCapo Opera és a San Jose Ifjúsági Együttes kapott meg.

Duke Ellington rendkívül termékeny zeneszerző volt, több mint kétezer dalt szerzett, köztük olyan örökzöldeket, mint a Take the A-Train, az It Don't Mean a Thing (If It Ain't Got That Swing), valamint a hosszabb lélegzetű szvitek közé tartozó Black, Brown and Beige, a Liberian Suite vagy az Afro-Eurasian Eclipse. Zenekarát 1919-től haláláig vezette, ő tette népszerűvé a jungle stílust és az emberi énekhang hangszerként használatát. Tizenkét Grammy-díjat kapott (hármat posztumusz) és beválasztották a Grammy halhatatlanjainak csarnokába is.

Edward Kennedy Ellington néven 1899-ben Washingtonban született középosztálybeli fekete családban. Korán megismerkedett a zenével, hiszen apja és anyja is zongorázott. Tizenöt évesen egy üdítőital-boltban kezdett dolgozni, és ennek az élménynek a hatására írta meg első dzsesszdalát, a Soda Fountain Rag-et, ebben az időben kapta a Duke becenevet is.

Saját zenekarát az első világháború után alapította meg. Módszere az volt, hogy komponálásnál nem a hangszerek lehetőségeire gondolt, hanem a zenekari tagokra, akik az adott hangszereken játszottak, így a muzsikát a zenész stílusára formálta. A Duke Ellington Orchestrában olyan neves szólisták és énekesek dolgoztak, mint Toby Hardwick, Elmer Snowden, William Greer, Barney Bigard, Wellman Braud, Harry Carney, Johnny Hodges, Bubber Miley, Joe Nanton, Cootie Williams, Adelaide Hall vagy Billy Strayhorn. Az 1920-as években Washingtonban klubokban játszottak, majd később New Yorkba költöztek és szerződést kötöttek a népszerű Cotton Clubbal.

A húszas-harmincas években zenei revüket is írt, zenekarával feltűnt filmekben. (Jóval későbbi munkáját, a Paul Newman főszereplésével 1961-ben készült Párizs blues-hoz írt filmzenét Oscar-díjra jelölték.) A harmincas években kísérletezett a latin-amerikai zenei elemek és a dzsessz fúziójával is, ennek legismertebb példája a Caravan című standard. Black, Brown and Beige című háromrészes zenei műve a feketék történetét mutatta be az Egyesült Államokban; a hatvanas évek közepén szakrális dzsesszkoncerteket adott katedrálisokban szerte a világon.

Halála után egyetlen fia, Mercer, a zenekar korábbi pénzügyi menedzsere és trombitása vette át a Duke Ellington Orchestra vezetését. Amikor 1996-ban Mercer elhunyt, az unoka, Paul Ellington vette át a karmesteri pálcát.