Háromévesen már anyja zongorakísérete mellett gyermekdalocskákkal és divatos kuplékkal szórakoztatta a ház vendégeit, a kislányt azonban nem a hangszer és zene, inkább "a szavak muzsikája" vonzotta.

Elemi iskolás korában már nagyon sok verset tudott, harmadikos korában szavalóversenyt nyert. A marosvásárhelyi Református Leánygimnázium tanulójaként már a színi pályára készült, hetente kétszer egy volt pesti színésznőhöz járt beszédtechnika órákra, s több alkalommal fellépett közönség előtt is.

1939 nyarán a Kolozsvári Magyar Színházban ajánlottak neki szerződést, szülei azonban azt akarták, hogy végezze el a Színiakadémiát. Így került 1939 őszén Budapestre, ahol a sikeres felvételi vizsga után akadémista lett, de a nagyvárosban nem érezte jól magát. Néhány hónap után újra Marosvásárhelyen volt egy nagy elhatározás után: nem lesz színésznő, egész életében verset fog mondani. Miután 1941-ben megkapta előadóművészi engedélyét, Erdélyben sokfelé hívták szerepelni.

Tagja lett a rangos Kemény Zsigmond Társaságnak, s rendszeresen szavalt annak rendezvényein.

1942-ben ment férjhez Jékely Zoltán költőhöz és még ebben az évben - korábbi elhatározása ellenére - színészi státuszban a kolozsvári Nemzeti Színház tagja lett. Páger Antallal, Kovács Györggyel, Görbe Jánossal léphetett egy színpadra, megkapta Julika szerepét Molnár Ferenc Liliomjában, Vivie-t a Warrenné mesterségében, a kritika is dicsérte. Ő mégis az irodalmi esteken érezte igazán jól magát, a közönséggel való közvetlenebb kapcsolatot kedvelte. 1947-ben tartotta meg kolozsvári búcsúestjét, utána gyermekeivel együtt követte férjét Budapestre. Nagyon nehezen hagyta el Erdélyt, ahova többé nem tért vissza.

Előbb vidéken, Miskolcon és Debrecenben, aztán a Magyar Néphadsereg Színházában (a Vígszínházban), majd a Madách Színházban játszott. 1955-re szerződés nélkül maradt, ebben az évben csinálták meg hatalmas sikerű közös népballada-estjüket Török Erzsébettel. Ettől kezdve annyi felkérést kapott, hogy teljesíteni is alig győzte. Horváth Ferenccel, Palotai Erzsivel, Ascher Oszkárral együtt vidéki színházakban, művelődési otthonokban lépett fel, az előadóestek anyagát főként a magyar népköltészetből, népballadákból állították össze.

1963 és 1978 között az Irodalmi Színpad, illetve a Radnóti Miklós Színpad tagja volt, de rendszeresen fellépett az Egyetemi Színpad irodalmi estjein is. Felejthetetlenek voltak Földédesanyám, Csak tiszta forrásból és Botozgató című műsorai, különösen nagy hatással volt a közönségre a Halotti beszéd interpretálása.

Ars poeticája ez volt: "Az előadóművésznek legyen egyénisége, de ne legyen stílusa. Száján a művek a maguk stílusában szólaljanak meg." 1965-ben Jászai Mari-díjjal, 1971-ben érdemes művészi címmel, 1995-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. 1996-ban jelent meg Újra és újra című kötete, amelyet több évtizedes munkássága alatt összegyűjtött dokumentumokból állított össze. Jancsó Adrienne Budapesten halt meg 2006. január 23-án.