bezár
 

film

2011. 03. 23.
Dührohamot kapott Chris Brown egy interjú miatt
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Dührohamot kapott, öltözőjében kitörte az ablakot, majd felsőruházat nélkül rohant ki a stúdió épületéből Chris Brown az ABC televíziós csatornán adott interjúja után, ahol egykori barátnője, Rihanna ellen elkövetett bántalmazásáról kérdezték.

prae.hu

A 21 éves amerikai rapper kedden a Good Morning America című műsor felvétele után hagyta el dühöngve az ABC New York-i épületét.

A műsorvezető, Robin Roberts többször szóba hozta a 2009 februárjában történt esetet, amikor Chris Brown a Grammy-díjátadó előtti estén kezet emelt a világhírű énekesnőre. Többször megütötte, az autó ablakának lökte és megharapta egyik ujját, illetve fülét. A fiatal rappert bántalmazás és fenyegetés miatt vád alá helyezték.

A zenész megpróbálta Roberts kérdéseit aznap megjelenő új, F.A.M.E. című albuma felé terelni, amelyből aztán műsorban ízelítőt is adott. A fellépés után Brown egy székkel törte be öltözője ablakát, szemtanúk a biztonsági szolgálatot is kihívták.

A bíróság ítélete szerint Brownnak 180 napig kellett fizikailag megerőltető közmunkát végeznie, emellett pedig a családon belüli erőszakot elkövetők számára kialakított egyéves programban is részt kellett vennie. Brown nem veheti fel a kapcsolatot Rihannával, akitől 100 méterben megszabott távoltartási végzés is tiltja.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
Nuri Bilge Ceylan: Elszáradt füvekről
Dev Patel: A Majomember
Csáki László: Kék Pelikan

Más művészeti ágakról

színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban
színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
színház

Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről
Kritika Nagy Gabriella Elviszlek Amerikába című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés