bezár
 

zene

2011. 03. 18.
A teljes támogatást megkapja a Budapesti Fesztiválzenekar
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nincs szó a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) állami támogatásának csökkentéséről, mert az együttes 2011-ben is számíthat a teljes állami alaptámogatásra - közölte az MTI-vel csütörtökön a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI), amely azonban kiegészítő támogatást nem tud adni idén a BFZ-nek.

prae.hu

A NEFMI közleménye hangsúlyozza: a kulturális kormányzat kiemelt fontosságúnak tartja és úgy is kezeli az ország egyik kiemelkedő, itthon és külföldön egyaránt jól ismert értéke, a Budapesti Fesztiválzenekar ügyét.

A 2011-es költségvetésben a BFZ támogatása nem csökkent, hanem nominálisan a tavalyi szinten maradt, azaz idén is maradéktalanul megkapják a 450 millió forint állami támogatást. "A Nemzeti Erőforrás Minisztérium egyetlen forintot sem vont el a zenekartól, miközben a tárca több saját fenntartású intézménye az idei évben átlagosan támogatása 10-12 százalékos csökkentését kénytelen elviselni" - mutat rá a minisztérium.

Mint a közlemény emlékeztet, az előző kulturális kormányzat a 2010-es évre az alaptámogatáson felül - fedezet nélkül - ígéretet tett további 100 millió forint kiegészítő támogatásra, amelyet a jelenlegi kormány teljesített, az akkori költségvetési nehézségek dacára is, idén azonban ezt a plusz támogatást nem tudják átutalni a zenekarnak.

"Ugyanakkor a változatlan szintű állami alaptámogatás mellett, a Nemzeti Kulturális Alap idei bevételeitől függően az év vége felé még nyílhat arra lehetőség, hogy a zenekar pótlólagos támogatásban részesüljön" - zárul a NEFMI közleménye.

A Budapesti Fesztiválzenekar február 12-én jelentette be, hogy az előző évi összeghez képest a Fővárosi Önkormányzattól 75 millió, az államtól pedig 100 millió forinttal alacsonyabb támogatásra számíthatnak 2011-ben. A főváros így 395 millió, a kulturális kormányzat 450 millió forinttal finanszírozza idén a zenekar működését.

Márciusban a BFZ aláírásgyűjtést indított, hogy a tervezett 175 milliós támogatáscsökkentés felülvizsgálatára és a koncertek megtartásához szükséges támogatás helyreállítására kérje a Nemzeti Erőforrás Minisztériumot és a Fővárosi Önkormányzatot; a petícióhoz szerdáig 2467-en csatlakoztak.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző
Haydn out, Muse in – múzsadilemmák
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről

Más művészeti ágakról

Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák
irodalom

Hajdu Levente volt a Kötetlenül sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés