Édesanyjával tízéves korában költöztek Magyarországra. Járáshibáját javítandó tánciskolába íratták, s ez olyan eredményesnek bizonyult, hogy pályáját táncosnőként kezdte. Szegeden Both Béla figyelt fel a színiiskolájába járó lány tehetségére, s neki köszönheti, hogy 1943-ban levizsgázhatott az akkori színiakadémián. Miután megkapta az oklevelet ("Segédszínésznő, karkötelezettséggel"), Szombathelyen, Győrben, Sopronban, Pécsett lépett föl a tánc mellett főként szubrett szerepekben.

Első igazi prózai szerepét Szegeden játszotta 1949-ben: Gorkij Ellenségek című darabjának próbáira hívták be egy kollegina betegsége miatt. A szerep az övé maradt, a "beugrásból" kiugrás lett. 1951-ben a Magyar Néphadsereg Színházához (a korábbi és későbbi Vígszínházhoz) szerződött, s e társulathoz több mint fél évszázadon át, élete végéig hű maradt. A Vígszínház épületében saját kétkezi munkája is benne van (a színészek társadalmi munkában részt vettek a felújításában), de őt inkább a nagy rendezők és kiváló pályatársak tartották meg a patinás falak közt.

A Vígben egy ideig naivákat, munkásnőket játszott szocreál darabokban - nem túl lelkesen. Nem erre vágyott, de hosszú pályafutása során soha nem adott vissza szerepet. Aztán megtalálták a testéhez, lelkéhez közelebb álló figurák. Politikai bombaként robbant 1956-ban az Antigoné egy átdolgozott előadása, amelyben ő alakította a címszerepet. Nagy darabok nagy szerepeit játszhatta el később: Roxane (Rostand: Cyrano), Pearce-né (Shaw: Pygmalion), Kvasnya (Gorkij: Éjjeli menedékhely), Orbánné (Örkény: Macskajáték). Legnagyobb sikere talán Jónásné volt Csurka István Házmestersirató című darabjában, mely több mint öt évig ment telt házakkal.

Pontos, kidolgozott jellemábrázolása 1957-től a mozivásznon is megjelent: Merénylet, Esős vasárnap, Kárpáthy Zoltán, Jó estét nyár, jó estét szerelem, A Pendragon legenda, Szépek és bolondok, Fekete gyémántok, Abigél, Uramisten, Sztracsatella - csak néhány filmcím azok közül, amelyekben szerepet kapott. Elementáris humorára a kabaré világában is felfigyeltek, s szívesen játszotta kicsit rekedtes hangján a vérbő figurákat rádióban, televízióban. Egyszerű, szókimondó asszonyságot formált meg Máthé Erzsivel közös jeleneteiben.

Minden díjat, elismerést megkapott, amit a szakmában el lehet érni. Jászai Mari-díjas lett 1957-ben és 1961-ben, érdemes (1975) és kiváló (1981) művész, 1992-ben elsőként kapta meg életművéért a Pro Comedia emlékdíjat, 1994-ben kapta a Kossuth-díjat, az országos színházi találkozó díját és a Ruttkai Éva-emlékdíjat.

Magánélete nem volt töretlen: házassága, melyből leánya született, 1968-ban válással végződött, ezután egyedül, pontosabban kedvenc állataival élt 2005. november 23-án bekövetkezett haláláig.