bezár
 

zene

2011. 03. 17.
Átgondolatlan a zenés-táncos programokról szóló kormányrendelet
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Fesztivál- és rendezvényszervezők szerint szakmaiatlan és átgondolatlan a zenés-táncos rendezvényeket érintő kormányrendelet, amely csütörtökön lépett életbe.

prae.hu

A több szervezet által csütörtökön Budapesten tartott sajtótájékoztatón Pálosi Boglárka, az Egyesület a Kulturált és Biztonságos Szórakoztatásért elnöke azt mondta: az egész szakma megdöbbenve értesült a sajtóból a zenés-táncos rendezvényeket érintő kormányrendeletben foglaltakról.

Ez a rendelet súlyosan érinti a bel- és kültéri, a kulturális, a céges rendezvényeket és fesztiválokat - fogalmazott az egyesületi elnök. "Szabályok eddig is voltak, azokat csak be kellett volna tartatni" - tette hozzá. Véleménye szerint a mostani szabályozás több pontja szakmailag átgondolatlan, ráadásul az előkészítésbe nem vonták be az érintetteket. Pálosi Boglárka emiatt szükségesnek tartja egy munkacsoport létrehozását a kormány és az érintettek képviselőiből, hogy "megfelelő és betartható módon" alakuljon át a szabályozás.

Márta István, a Magyar Fesztiválszövetség elnöke arról beszélt, hogy az új rendeletben olyan fogalmak szerepelnek, amelyek definícióit nem közölték. Így nem tudni, mit ért pontosan a rendeletalkotó a zenés-táncos rendezvényen. Ráadásul, mivel rendezvényszervezői diplomához kötik a szervezést, jelenleg a Sziget Fesztivál főszervezője, illetve a Művészetek Völgye felelőse sem szervezhet rendezvényt.

Ez azt jelenti, hogy akár el is maradhatnak ezek a fesztiválok - fűzte hozzá Márta István, aki szerint a különböző rendezvényeket uniformizálja a kormányrendelet, ezért az elfogadhatatlan a számunkra.

Semsei Rudolf, a Magyar Rendezvényszervezők Szövetségének vezetője szerint a rendelkezés ellehetetleníti azokat a céges rendezvényeket, amelyek végén akár zene, vagy tánc is lehet. "Olyan bürokratikus lépéseket kell megtenni, ami sajnos nem életszerű" - jegyezte meg. A szövetség vezetője fontosnak nevezte, hogy ne csak rendeletek útján próbálják biztonságosabbá tenni a rendezvényeket.

Szükség volna például egy rendezvényszervező kamarára, hogy professzionális módon működhessen a szakma, és ne fordulhasson elő többet olyan tragédia, mint az év elején a fővárosi West Balkán szórakozóhelyen.

A sajtótájékoztatón kifogásolták azt is, hogy a rendeletben nincs pontosan meghatározva, mekkora létszámra és milyen helyszínre vonatkoznak az előírások. "Jelen pillanatban, ha egy kávézóban valaki berak egy CD-t és két ember táncra perdül, akkor az már zenés-táncos szórakozásnak minősül" - mondta L. Laki László, aki szintén az Egyesület a Kulturált és Biztonságos Szórakoztatásért képviseletében fejtette ki észrevételeit.

A fesztiválok esetében, amelyek szervezése akár hónapokkal, vagy egy évvel korábban is elkezdődhet, például az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzését is csatolni kell az engedélyeztetéshez, vagyis azt, hogy milyen idő lesz a rendezvény idején. Ez például egyike a betarthatatlan feltételeknek - vélte L. Laki László.

A zenés, táncos rendezvények biztonságosabbá tételéről alkotott kormányrendelet értelmében ilyen összejövetelt csak engedély birtokában lehet tartani, és az ellenőrző hatóság köteles azt felfüggeszteni, ha például a résztvevők létszáma jelentősen meghaladja a hely befogadóképességét.

A Magyar Közlönyben megjelent szabályozás hatálya a tömegtartózkodásra szolgáló építményben, építményen, illetve helyiségben tartott alkalmi vagy rendszeres zenés, táncos rendezvényekre, valamint az ezer főt meghaladó létszámmal megrendezett szabadtéri eseményekre terjed ki.

Zenés, táncos rendezvényt csak rendezvénytartási engedély birtokában lehet megtartani, amelyet a jegyző ad ki. Az engedély iránti kérelem elbírálásának ügyintézési határideje 20 nap. Az engedélyezési eljárásban szakhatóságként részt vesz a fővárosi és megyei kormányhivatal illetékes népegészségügyi intézete, az építésügyi hatóság, a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőség, a tűzvédelmi hatóság, valamint a személy- és vagyonbiztonsággal kapcsolatos szakkérdésekben a rendőrség.

Az engedély iránti kérelemhez csatolni kell a zenés, táncos rendezvénynek helyet adó építmény, terület azonosításához szükséges, továbbá az annak alapterületére, befogadóképességére vonatkozó adatokat, a rendezvény gyakoriságáról, megtartásának napjairól, kezdésének és befejezésének időpontjáról szóló nyilatkozatot, a biztonsági tervet, esetenként a tűzvédelmi szabályzatot.

Zenés, táncos rendezvényt a helyiség üzemeltetője, vagy kulturális rendezvényszervezői, vagy rendezvény- és konferenciaszervezői képesítéssel rendelkező rendezvényszervező szervezhet. Az esemény biztosítását a helyszín jellegzetességeihez és befogadóképességéhez igazodó számú biztonsági személyzet végzi.

A beléptetést a fiatalok alkohollal történő kiszolgálásának megelőzése, esetleges alkoholfogyasztásuk ellenőrizhetősége érdekében a fiatalkorúak számára megkülönböztető jelzéssel ellátott belépőjegyhez (kártyához, karszalaghoz) kötheti - tartalmazza a rendelet.

A fővárosi, Nyugati téri West Balkán szórakozóhelyen január 15-én éjszaka a diszkóból kiáramló tömegben pánikhangulat alakult ki, s három fiatal lány meghalt.

A kormány február végén összehangolt, fokozott hatósági ellenőrzések végrehajtását rendelte el "a zenés, táncos rendezvények biztonságosabbá tétele érdekében végrehajtandó feladatokról" szóló határozatában azokban a vendéglátóüzletekben, amelyekben zeneszolgáltatás nyújtható, műsoros előadás, tánc rendezhető, továbbá szerencsejátéknak nem minősülő szórakoztató játék folytatható.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről

Más művészeti ágakról

Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét
irodalom

Hajdu Levente volt a Kötetlenül sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés