bezár
 

zene

2011. 03. 17.
Jazzik dzsesszfesztivál másodszor Szabadkán
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A szabadkai Jazzik nemzetközi dzsesszfesztivált a szervezők idén gazdagabbra és színesebbre tervezik, mint a tavalyi, első programsorozatot. Április 15-én és 16-án a szerbiai zenészek mellett az Egyesült Államokból, Brazíliából, Magyarországról és Horvátországból érkező muzsikusok is színpadra lépnek.

prae.hu

A második szabadkai Jazzik fesztiválon kísérő rendezvényekből sem lesz hiány. Műhelymunkák, könyvbemutatók, kiállítások és éjfél utáni laza hangulatú zenélések várják az érdeklődőket - írja a Magyar Szó című délvidéki napilap az eseményről.

A külföldi vendégeken kívül az idén is nagy figyelmet kapnak a szabadkai Zeneiskola növendékei, akik a tavalyi fesztivál óta nevet is adtak formációiknak. Az egyik The Birdland Project néven saját szerzeményekkel is várja a közönséget. Fellép a The Young Swing Sextet is, amelynek tagjai ismert szabadkai zenészcsaládok gyerekei, akik országos versenyeken rendszeresen kiváló eredményeket érnek el, és eddig több mint száz díjat hoztak a Zeneiskolának.

Az egyik szervező, Bunford Gábor a lapnak elmondta, hogy a fesztivál előtt bevezető estet is tartanak április 9-én, szintén Szabadkán, a Mladostban, azaz a Gyermekszínház színpadán. Ezen a Junior Jazzik esten a szabadkai Zeneiskola növendékei dzsesszesített gyermekdalokat adnak elő.

A szervezők azt is nagy eredménynek tartják, hogy két, világszerte ismert zenész európai turnéja egyik állomásaként Szabadkán is fellép. Az egyikük a Grammy-díjra jelölt amerikai énekesnő, Carla Cook New Yorkból, a másikuk pedig Hamleto Stamato is, aki Brazíliából érkezik kvintettjével.

Bemutatkozik majd a szabadkai közönségnek egy fiatalokból álló magyarországi zenekar is, a Special Providence, amely sajátságos stílusú zenét, progresszív, fúziós, erőteljes és dinamikus dzsesszt játszik. Körbeutazták már a világot, és fellépéseiknek rendkívül jó visszhangjuk volt - állítják a Jazzik szervezői.

A fesztivál vendége lesz Beefunk, azaz Voja Brkovic újvidéki gitáros is, aki évtizedek óta Bécsben él, és aki a Jazziken sajátos acid jazzt játszik majd.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Bartók György szerzői estje a Fugában
Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele

Más művészeti ágakról

színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
Renaud-Delage: Gru 4
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Kritika Nagy Gabriella Elviszlek Amerikába című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés