Folyóiratok
Bogdanski körzet
Bodor Ádám: Az érsek látogatása
Az alábbiakban arra a kérdésre keresem a választ, miként határozza meg a Bodor Ádám főműveként kanonizálódott Sinistra körzet a szerző új könyvének, Az érsek látogatásának olvasását.
Amennyiben a szöveg nyelvi megformáltságát és egy sajátszerű világ megalkotását tesszük meg értékmérőnek, úgy Bodor Ádám új könyve nem sokban marad el az előzőtől. Az érsek látogatása erősen kötődik a Sinistra körzet világához, amit intratextuális utalások sora erősít. Arra, hogy Bogdanski Dolina Dobrin szomszédságában található, a 68. oldalon találunk utalást. A szöveg az olvasóban sorra felidézi a Sinistra körzet világának jellemző elemeit. Ilyen például az animalitás. A szereplők cselekedetei gyakran hasonlítanak állatok cselekedeteihez. A Senkowitz nővérek ürgék módjára ásnak lyukat az elkülönítő padlójába, Mauzi Anies kutyaként nyalogatja Gábriel Ventuza kezét. Hasonlóképpen játékba hozza a Sinistra világát a szereplők identitásának elkülönböződése. A narrátor anyja csak nevelőanya; Gábriel Ventuza testvére, Hamza, csak mostohatestvér, ráadásul a börtönben nem is Hamzának hívják, mert valószínűleg valaki más helyett ül. A temetési biztos, akit ugyancsak Hamzának hívnak, viszont erősen hasonlít a mostohatestvérhez. A tiraszpoli kutyások azt állítják magukról, hogy ők valójában odesszai árvízkárosultak. A Sinistrából ismert hegyivadászok szerepét ezúttal pópák veszik át, akikkel kapcsolatban azonban felmerül, hogy egykor ők maguk voltak a hegyivadászok. Az érseket, akinek látogatására a cím is utal, pedig hol Zilava, hol Leordina, hol Butin vagy Cozia névvel jelöli a szöveg. Kapcsolatot létesít korábbi szövegekkel a brutális halál motívuma is. A Senkowitz nővérek csúfos vége nemcsak a dobrini Hamza Petrika karóba húz(ód)ását idézi fel, hanem más Bodor-novellák kontextusait is mozgósítja (gondoljunk a Plusz-mínusz egy nap címűre). Az érsek látogatásában a halál egyenlő a teljes testi megsemmisüléssel. A kövekkel megdobált róka, a Senkowitz nővérek, a szétporladó villamos atomokra hullása a totális pusztulás képzetét hívja elő. A rókából megmaradt vörhenyes kocsonya légneművé válik.
Az érsek látogatása a hasonlóságokon túl megteremti saját világát. És ez a világ büdös, nagyon büdös. A bűz összefüggő ködfátyolként borul Bogdanski Dolinára. Eredete egy ezerkilencszázhúszas áradás, melynek során a Medvegyica áttörte a gátat, kimosta az árnyékszékeket és új medert választott magának - ezekután délről kerülte meg a várost. Mivel a Medvegyica határfolyó volt, Bogdanski Dolina egy másik országba került. A bűz örök emlékeztetője ennek az eseménynek. Szaga nemcsak a városnak van, hanem minden egyes lakójának is. Colentina Dunka például kovászszagú, Gábriel Ventuzának ijedt-szaga van. A bűz hiúsítja meg Gábriel Ventuza üzletét - Boga Senkowitz nem hajlandó átvenni nővéreit, elviselhetetlen szaguk miatt -, s akadályozza meg ily módon szökését a városból. Végezetül: a bűz miatt alszanak Bogdanski Dolina lakói hihetetlenül sokat. Gábriel Ventuza öt napot, Periprava vikárius öt évet alszik át.
A mitologikus világértelmezés szerint az eget és a földet a világoszlop kapcsolja egybe; a világoszlop körül a világ lakhatóvá válik. Az alatt/fölött névutók oppozíciója a szöveg világát is kettéosztja. A földalattiság itt mindig a biztonság érzetével jár együtt. Erre utal Gábriel Ventuza azilumként szolgáló alvókamrája, a Vidra földrajztanár által felfedezett és a Senkowitz nővérek által használt titkos föld alatti járatok, vagy Hamza cellája (ráadásul ezzel összefügg valamilyen rejtett tudás, jövőbe látás is). Ezzel szemben a föld fölötti - a város miazmás levegője - a betegség, a pusztulás tere. Bodor Ádám szövege olyan értelemben fordítja ki a mitologikus világértelmezést, hogy az égi és a föld alatti találkozásánál létrejött világot egyáltalán nem ítéli lakhatónak.
Az érsek látogatása szövegtere nemcsak horizontálisan, hanem vertikálisan is tagolt. Bogdanski Dolina lakosságát különféle közösségek alkotják. Ilyenek a kődobáló szeminaristák, a jehovista remeték, az elkülönített tüdőbetegek, a fodrászüzlet női, a tiraszpoli kutyások. Közös jellemzőjük a zártság (az elkülönítő drótsövénnyel körülzárt) és az egymástól való elzárkózás (a szeminaristák kővel dobálják a nem közéjük tartozókat, a jehovisták, ha idegennel találkoznak, kiöltik rá nyelvüket). Maga Bogdanski Dolina is - a Sinistra körzethez hasonlóan - külvilágtól elzárt, ahonnan a központinak megtett szereplő nehezen tud szabadulni.
A Sinistra körzetben Andrej Bodor mostohafia keresésére indult; ezúttal Gábriel Ventuza vállalkozik hasonló útra: apja hamvait szeretné hazaszállítani. A két sztori látszólag hasonló, különbségük azonban messzemenőbb következtetésekhez vezet. Az érsek látogatásában az apa keresése az eredet keresését jelöli. A genealógia kérdésének középpontba állításáról tanúskodnak az olyan határozóragos, határozós és névutós szerkezetek, mint például: "ősidőkben", "a legrégibb idők óta", "kezdettől fogva", "régente folyt". Az őskeresés motívumsorát az apa, Viktor Ventuza személye fogja össze. Mint kiderül, Bogdanski Dolina lakosságának egy részét ő nemzette (a szereplők közül a narrátort, Gábriel Ventuzát, Hamzát, Natalia Vidrát, Mauzi Aniest). Hiába azonban az ős kiszabadítására irányuló igyekezet, az apa hamvai a városban maradnak. A Sinistrától eltérően itt hangsúlyt kap a dolgok eredetének elmesélése. (A kődobálás eredetéről a 38., a bűz eredetéről a 19. oldalon olvashatunk.)
A Sinistra körzet a történet és elbeszélés dichotómiájának hangsúlyozása révén az olvasási stratégiák megváltoz(tat)ását szorgalmazta. Fejezetei önmagukban is megállják a helyüket, ugyanakkor a szöveg lehetővé teszi egészként való olvasását is. Az érsek látogatásának fragmentumjellege kevésbé erős, így nem teremti meg oly mértékben a kettős olvasás feltételeit. A Sinistra narratív váltásaival szemben itt a dolgok egy nézőpontból mondatnak el, azonban a megnevezetlen narrátor elbeszélői pozíciója váltakozó. A szöveg számottevő részén passzív szemlélőként lép föl, az eseményeket fölülről láttatja. Más esetekben maga is részese az eseményeknek. Ez a kettős pozíció az olvasó ambivalenciáját erősíti, aki hol Gábriel Ventuzával, hol a narrátorral azonosul. Az olvasót végleg elbizonytalanítja a 49. oldalon olvasható mondat, amit a narrátor mond Gábriel Ventuzáról: "Mintha mindez velem történt volna meg." A szöveg fejezetei rövidebb részekre tagolódnak. Példaként: az első fejezet huszonkét ilyen rövid részből áll. Gyakori a részek implicit zárlata, a narrátor nem ad magyarázatot a történtekre, mert az nyilvánvalóan kívül esik kompetenciáján. Az ilyen kifejtetlen részek aztán a későbbiekben vagy magyarázatot nyernek, vagy nem. Gábriel Ventuza arra a kérdésre, miért hiúsult meg az üzlete Boga Senkowitzcal, azt válaszolja: "csak". Ugyanez a kődobálók felelete, amikor a betegek a kődobálás okáról faggatják őket. Előfordul ennek ellentéte is, amikor ugyanaz a dolog többször - majdnem szóról szóra ugyanúgy - elmondatik. Ilyen az 1. és a 9. fejezet egymásnak való megfelelése, vagy Hamza terve Butin érsek meggyilkolására a 47., illetve az 53-56. oldalon. A narrátor inkompetenciájából eredő kifejtetlenség, valamint az elbeszélői pozíció ambivalenciája új - Bodor Ádám esetében azonban jól ismert - olvasási módot provokál.
Az olvasás folyamata a szubtextusokká szerveződött alakzatok mentén is kiépülhet. A szubtextusok az olvasás egységét biztosító szövegek a szövegen belül. Ismétlődő formákban jelennek meg a fő narratív vonal mentén. Az érsek látogatásában a legerősebb szubtextus: a nyál, de ilyen lehet a bűz/szag/illat vagy az állatok. A nyál két ember, mondjuk Vidra földrajztanár és felesége összetartozását példázza, de az olvasás allegóriájaként is értelmezhető. Bodor Ádám könyve szöveg és olvasó összetartozását (közös szituációját) eredményezi, s mint ilyen: olvasandó.
Amennyiben a szöveg nyelvi megformáltságát és egy sajátszerű világ megalkotását tesszük meg értékmérőnek, úgy Bodor Ádám új könyve nem sokban marad el az előzőtől. Az érsek látogatása erősen kötődik a Sinistra körzet világához, amit intratextuális utalások sora erősít. Arra, hogy Bogdanski Dolina Dobrin szomszédságában található, a 68. oldalon találunk utalást. A szöveg az olvasóban sorra felidézi a Sinistra körzet világának jellemző elemeit. Ilyen például az animalitás. A szereplők cselekedetei gyakran hasonlítanak állatok cselekedeteihez. A Senkowitz nővérek ürgék módjára ásnak lyukat az elkülönítő padlójába, Mauzi Anies kutyaként nyalogatja Gábriel Ventuza kezét. Hasonlóképpen játékba hozza a Sinistra világát a szereplők identitásának elkülönböződése. A narrátor anyja csak nevelőanya; Gábriel Ventuza testvére, Hamza, csak mostohatestvér, ráadásul a börtönben nem is Hamzának hívják, mert valószínűleg valaki más helyett ül. A temetési biztos, akit ugyancsak Hamzának hívnak, viszont erősen hasonlít a mostohatestvérhez. A tiraszpoli kutyások azt állítják magukról, hogy ők valójában odesszai árvízkárosultak. A Sinistrából ismert hegyivadászok szerepét ezúttal pópák veszik át, akikkel kapcsolatban azonban felmerül, hogy egykor ők maguk voltak a hegyivadászok. Az érseket, akinek látogatására a cím is utal, pedig hol Zilava, hol Leordina, hol Butin vagy Cozia névvel jelöli a szöveg. Kapcsolatot létesít korábbi szövegekkel a brutális halál motívuma is. A Senkowitz nővérek csúfos vége nemcsak a dobrini Hamza Petrika karóba húz(ód)ását idézi fel, hanem más Bodor-novellák kontextusait is mozgósítja (gondoljunk a Plusz-mínusz egy nap címűre). Az érsek látogatásában a halál egyenlő a teljes testi megsemmisüléssel. A kövekkel megdobált róka, a Senkowitz nővérek, a szétporladó villamos atomokra hullása a totális pusztulás képzetét hívja elő. A rókából megmaradt vörhenyes kocsonya légneművé válik.
Az érsek látogatása a hasonlóságokon túl megteremti saját világát. És ez a világ büdös, nagyon büdös. A bűz összefüggő ködfátyolként borul Bogdanski Dolinára. Eredete egy ezerkilencszázhúszas áradás, melynek során a Medvegyica áttörte a gátat, kimosta az árnyékszékeket és új medert választott magának - ezekután délről kerülte meg a várost. Mivel a Medvegyica határfolyó volt, Bogdanski Dolina egy másik országba került. A bűz örök emlékeztetője ennek az eseménynek. Szaga nemcsak a városnak van, hanem minden egyes lakójának is. Colentina Dunka például kovászszagú, Gábriel Ventuzának ijedt-szaga van. A bűz hiúsítja meg Gábriel Ventuza üzletét - Boga Senkowitz nem hajlandó átvenni nővéreit, elviselhetetlen szaguk miatt -, s akadályozza meg ily módon szökését a városból. Végezetül: a bűz miatt alszanak Bogdanski Dolina lakói hihetetlenül sokat. Gábriel Ventuza öt napot, Periprava vikárius öt évet alszik át.
A mitologikus világértelmezés szerint az eget és a földet a világoszlop kapcsolja egybe; a világoszlop körül a világ lakhatóvá válik. Az alatt/fölött névutók oppozíciója a szöveg világát is kettéosztja. A földalattiság itt mindig a biztonság érzetével jár együtt. Erre utal Gábriel Ventuza azilumként szolgáló alvókamrája, a Vidra földrajztanár által felfedezett és a Senkowitz nővérek által használt titkos föld alatti járatok, vagy Hamza cellája (ráadásul ezzel összefügg valamilyen rejtett tudás, jövőbe látás is). Ezzel szemben a föld fölötti - a város miazmás levegője - a betegség, a pusztulás tere. Bodor Ádám szövege olyan értelemben fordítja ki a mitologikus világértelmezést, hogy az égi és a föld alatti találkozásánál létrejött világot egyáltalán nem ítéli lakhatónak.
Az érsek látogatása szövegtere nemcsak horizontálisan, hanem vertikálisan is tagolt. Bogdanski Dolina lakosságát különféle közösségek alkotják. Ilyenek a kődobáló szeminaristák, a jehovista remeték, az elkülönített tüdőbetegek, a fodrászüzlet női, a tiraszpoli kutyások. Közös jellemzőjük a zártság (az elkülönítő drótsövénnyel körülzárt) és az egymástól való elzárkózás (a szeminaristák kővel dobálják a nem közéjük tartozókat, a jehovisták, ha idegennel találkoznak, kiöltik rá nyelvüket). Maga Bogdanski Dolina is - a Sinistra körzethez hasonlóan - külvilágtól elzárt, ahonnan a központinak megtett szereplő nehezen tud szabadulni.
A Sinistra körzetben Andrej Bodor mostohafia keresésére indult; ezúttal Gábriel Ventuza vállalkozik hasonló útra: apja hamvait szeretné hazaszállítani. A két sztori látszólag hasonló, különbségük azonban messzemenőbb következtetésekhez vezet. Az érsek látogatásában az apa keresése az eredet keresését jelöli. A genealógia kérdésének középpontba állításáról tanúskodnak az olyan határozóragos, határozós és névutós szerkezetek, mint például: "ősidőkben", "a legrégibb idők óta", "kezdettől fogva", "régente folyt". Az őskeresés motívumsorát az apa, Viktor Ventuza személye fogja össze. Mint kiderül, Bogdanski Dolina lakosságának egy részét ő nemzette (a szereplők közül a narrátort, Gábriel Ventuzát, Hamzát, Natalia Vidrát, Mauzi Aniest). Hiába azonban az ős kiszabadítására irányuló igyekezet, az apa hamvai a városban maradnak. A Sinistrától eltérően itt hangsúlyt kap a dolgok eredetének elmesélése. (A kődobálás eredetéről a 38., a bűz eredetéről a 19. oldalon olvashatunk.)
A Sinistra körzet a történet és elbeszélés dichotómiájának hangsúlyozása révén az olvasási stratégiák megváltoz(tat)ását szorgalmazta. Fejezetei önmagukban is megállják a helyüket, ugyanakkor a szöveg lehetővé teszi egészként való olvasását is. Az érsek látogatásának fragmentumjellege kevésbé erős, így nem teremti meg oly mértékben a kettős olvasás feltételeit. A Sinistra narratív váltásaival szemben itt a dolgok egy nézőpontból mondatnak el, azonban a megnevezetlen narrátor elbeszélői pozíciója váltakozó. A szöveg számottevő részén passzív szemlélőként lép föl, az eseményeket fölülről láttatja. Más esetekben maga is részese az eseményeknek. Ez a kettős pozíció az olvasó ambivalenciáját erősíti, aki hol Gábriel Ventuzával, hol a narrátorral azonosul. Az olvasót végleg elbizonytalanítja a 49. oldalon olvasható mondat, amit a narrátor mond Gábriel Ventuzáról: "Mintha mindez velem történt volna meg." A szöveg fejezetei rövidebb részekre tagolódnak. Példaként: az első fejezet huszonkét ilyen rövid részből áll. Gyakori a részek implicit zárlata, a narrátor nem ad magyarázatot a történtekre, mert az nyilvánvalóan kívül esik kompetenciáján. Az ilyen kifejtetlen részek aztán a későbbiekben vagy magyarázatot nyernek, vagy nem. Gábriel Ventuza arra a kérdésre, miért hiúsult meg az üzlete Boga Senkowitzcal, azt válaszolja: "csak". Ugyanez a kődobálók felelete, amikor a betegek a kődobálás okáról faggatják őket. Előfordul ennek ellentéte is, amikor ugyanaz a dolog többször - majdnem szóról szóra ugyanúgy - elmondatik. Ilyen az 1. és a 9. fejezet egymásnak való megfelelése, vagy Hamza terve Butin érsek meggyilkolására a 47., illetve az 53-56. oldalon. A narrátor inkompetenciájából eredő kifejtetlenség, valamint az elbeszélői pozíció ambivalenciája új - Bodor Ádám esetében azonban jól ismert - olvasási módot provokál.
Az olvasás folyamata a szubtextusokká szerveződött alakzatok mentén is kiépülhet. A szubtextusok az olvasás egységét biztosító szövegek a szövegen belül. Ismétlődő formákban jelennek meg a fő narratív vonal mentén. Az érsek látogatásában a legerősebb szubtextus: a nyál, de ilyen lehet a bűz/szag/illat vagy az állatok. A nyál két ember, mondjuk Vidra földrajztanár és felesége összetartozását példázza, de az olvasás allegóriájaként is értelmezhető. Bodor Ádám könyve szöveg és olvasó összetartozását (közös szituációját) eredményezi, s mint ilyen: olvasandó.
