Folyóiratok
Titanic
love story
- Hans Carl Artmann modorában -
- Nem hinném, kedvesem, hogy jó ötlet volna ez az utazás - mondja Sir Edward, és porceláncsészéje finoman koccan a csészealjon. Elegáns, keskeny, hosszú kezével eltartja magától a gőzölgő italt.
- Attól tartok, bácsikám, hogy az elhatározásom megmásíthatatlan - Lady Nathalie hangja halk, de szigorúan cseng. A másodperc egy tört részéig farkasszemet néznek egymással.
Sir Edward ekkor elengedi a csészealjat, és a tűzforró, vörösesbarna ceyloni az ölébe ömlik. Diszkréten üvölt: efféle diszkrét, visszafogott üvöltést csak olyan emberek képesek hallatni, akik neveltetésüknél fogva készség szintjén gyakorolják az emóciók kifejezésének csiszoltságát, akiknél a modor nem csupán a lélek kényszerű, társasági öltözéke.
Gyors léptek közelednek, segítő kezek veszik gondjukba az immár hangtalanul hörgő lordot. Lady Nathalie mozdulatlanul és falfehéren mered a képre, fejében úgy pörögnek a gondolatok, mint egy megvadult mókuskerék. Egyet biztosan tud: ezzel az incidenssel végképp lehetetlenné vált utazása.
--- ---
John Melone kopog a szalon nyitva hagyott ajtaján, majd beljebb lép.
- Búcsúzni jöttem - mondja halkan az ifjú.
A szőke Mary-Anne a zongoránál ül, mélyen a billentyűk fölé hajolva, és hatalmas erőfeszítéssel próbálja palástolni hangja remegését.
- Hát mégis utazik?
- A zongoraleckék miatt nem kell aggódnia: Miss Annabelle Simons volt olyan jó, és készséggel vállalta a további munkát. Ami a részleteket illeti...
- Ez minden? - Mary-Anne hosszú hetek óta először néz John Melone szemébe. Tekintete szikrákat vet, szerelem és gyűlölet paralel izzó lángja lobog benne.
A fiatalember a zongora mellé lép és leguggol, arca egy szintbe kerül a lányéval. Valahol a sarokban egy öreg, kövér egér rágcsálja a kottákat. Chopin, E-dúr keringő, opus 18.
- Két jegyem van. Harmadosztály, Amerikába.
Mary-Anne nem szól semmit. Ismét a klaviatúrára mered.
Az ifjú Melone a hátsó kijáraton távozik. A szűk mellékutca sarkán hirtelen sötét árnyak fogják közre. A földre zuhan, és a mély csöndben csak a botok zuhogása hallatszik. Lord Leonardo, Mary-Anne bátyja a padlásszoba ablakából, a függöny mögül figyeli az eseményeket.
--- ---
Lady Nathalie másnap délelőtt kilovagol. Hátasa, egy szelíd természetű, szürke lipicai kanca mintha megérezte volna gazdája zaklatott lelkiállapotát, idegesen rángatja a zablát, és minduntalan megtorpan, amikor hölgye gyorsabb ügetésre akarja ösztönözni. A park egy távoli csücskében Lady Nathalie leszáll a lóról, és lovaglóostorával ütni kezdi a szerencsétlen állatot. A kanca riadtan forgatja hatalmas, mélybarna szemeit, kitépi magát a lány keze közül és rettegve elvágtat. Lady Nathalie zokogva borul a rét sárga, lila és vérszín virágokkal tarkított füvére.
--- ---
Lady Nathalie délelőtt a pálmaház büszkeségével, Kinggel, a hatalmas arapapagájjal játszik, délután gyónni megy. A következő napokat kora délelőttől késő délutánig a pálmaházban tölti.
--- ---
Mr. Geoffrey Fox, Sir Edward intézője bejelentkezik a nagybeteg lordnál. Sir Edward hatalmas, Erzsébet-korabeli ágyában ül, háta felpárnázva, keze ügyében elintézésre váró, bizalmas iratok.
- Üdvözlöm, uram. Remélem, már jobban van.
- Hagyjuk ezt. Mi az igazság?
- Az igazság... Khm. Nos, őszintén szólva, az igazság az, hogy...
- Hagyjuk ezt. Hozzák ide.
Félóra múlva King, a hatalmas arapapagáj ott ül Sir Edward betegágya mellett tágas kalitkája aranyozott papagájhintáján.
A lordon újabb lázroham vesz erőt. Sem a kenőcsök, sem a titokzatos keleti szerek nem segítenek, melyeket ifjúkori barátjától és klubtársától, Sir Lemmingtontól kapott, aki huszonhét évet szolgált a kalkuttai lovasezred kötelékében.
- Papagájhinta... - hörgi falsápadtan, elkékült ajakkal.
Int az inasnak, hogy távozzon, majd reszketeg, halvány kezének valószínűtlenül hosszú mutatóujjával benyúl a rácsok között, és finoman megérinti a hintát. King, a papagáj mozgásba lendül, félrebillenti a fejét, és recsegő hangon megszólal:
- Vétkeztem, atyám.
Sir Edward a madárra mered, lázbeteg homlokán verejték gyöngyözik.
- Vétkeztem, atyám.
A lord ismét meglöki a hintát, ezúttal kicsit erősebben.
- Szerelmi bűnök - recsegi a papagáj. - Szerelmi bűnök tucatnyi módja.
--- ---
- Parancsol egy teát?
- Teát? Köszönöm, nem kérek.
Agatha nővér, az Irgalmasok Rendje Szeplőtelen Fogantatásról elnevezett szeretetkórházának vezetője gyanakodva méregeti az előtte ülő Lady Nathalie-t.
- Nincs jogom visszautasítani nagylelkű, és nyilván alapos megfontolás gyümölcseként hozott döntését. De vajon tisztában van-e azzal ladysége, hogy a mi kórházunk munkakörülményei olyan tapasztalatokkal szolgálnak, amelyekre Önnek már csak neveltetésénél fogva sem volt alkalma felkészülni?
- Ahogy említette, Agatha nővér, elhatározásom alapos megfontolás következményeként, s szilárd elhatározással született.
Agatha nővér megnyomja az asztali csengő gombját. Módjában állt már tapasztalni több jó házból származó, finom kisasszony nagy lendülettel kezdett, ám rövid úton véget érő pályafutását a Szeplőtelen Fogantatás Szeretetkórházban.
Alacsony, sápadt ápolónő lép be az ajtón, lehajtott fejjel.
- Sára nővér, volna szíves megmutatni a mi kórházunkat Nathalie nővérnek?
--- ---
Sir Edward az ágyában fekszik, takarója alá bámul: leforrázott ölét nézegeti.
- Szerelmi bűnök tucatnyi módja - recsegi King, a hatalmas arapapagáj.
--- ---
Lady Nathalie John Melone ágyának szélén ül, és óvatosan mozgatja a férfi sérült karját.
- Fáj?
A kis kórházi szobában két ágy áll, az egyik üresen: aznap hajnalban szállítottak át el innen egy öreg matrózt a leprakórházba, s bár a helyiséget sürgősen fertőtlenítették, a Szeplőtelen Fogantatás Szeretetkórházban uralkodó zsúfoltság miatt nem állt módjukban új szobába költöztetni a súlyos sérüléseiből felépülőben lévő Melone-t.
Lady Nathalie kötést cserél az ifjú homlokán.
- Zongoraművész vagyok. Szükségem van a kezemre.
- Nyugodjon meg, nem lesz semmi baj. Ígérem, hogy meg fog gyógyulni.
Lady Nathalie tekintete az éjjeliszekrényre téved, s ismerős papírdarabot pillant meg rajta. Sápadtan kérdezi:
- Ez a jegy...
- Emlék. Fájó emlék. Tán jobb lett volna, ha én is ott vagyok a hajón.
- Ne mondjon ilyet!
Az ifjú Melone mélybarna szeme bánatosan csillog.
- Nővér, ön olyan kedves hozzám, nem áll hát szándékomban megbántani. Mégis azt kell mondjam, ha csak felét is ismerné annak, amit szenvednem kellett, megértené, hogy miért kívánom ezt.
Lady Nathalie rögzíti a pólyát a férfi fején, és csinos kis göngyölegbe tekeri a maradék gézt. A Szeplőtelen Fogantatás Szeretetkórházban takarékosan bánnak a kötszerrel.
- Bárcsak egyszer olyannyira a bizalmába fogadna, hogy rám merné bízni e titkokat...
- Nem titok. Egyszerű történet, csak oly szomorú. Két jegy volt, de egyedül kellett volna elutaznom.
Lady Nathalie elővesz egy csinos, de egyszerű bőrtárcát, kinyitja: egy első osztályra szóló jegy lapul benne.
Az ifju Melone dermedten bámulja.
--- ---
Mr. Geoffrey Fox idegesen dobol a mahagóni íróasztal lapján, ahogy a főlovászmester beszámolóját hallgatja.
- Nem tudom, mi üthetett bele, uram. Az egyik legszelídebb kanca volt, most pedig egyszerűen senkit sem enged a közelébe.
Mr. Fox gondterhelten fújtat, majd az asztalilámpa barátságos, aranysárga fénykörébe behajolva a főlovászmester orra elé tolja szivartárcáját.
- Köszönöm, uram.
Rágyújtanak, eregetik a füstöt.
- Lady Nathalie kedvenc hátasa. Gondolja, hogy bármilyen gondot jelenthet, ha...?
- Nem hiszem, uram. Nem bánt az senkit, csak valamilyen rejtélyes oknál fogva hirtelen elvadult.
- És ha megveszett?
- Egy lipicai, uram? Nem gondolnám.
Mr. Geoffrey Fox leveri a hamut szivarjáról.
- All right. További utasításig hadd maradjon ott, ahol van. Egyéb hírek?
--- ---
- Az utazás és a bánat édestestvérek - mondja az ifjú John Melone, és letelepszik a padra Lady Nathalie mellé.
A kórházpark lassan megtelik a tavaszi napfényben sütkérező, sétáló lábadozókkal.
- A gyógyítás és a gyógyulás is azok - rebegi halkan Lady Nathalie, és megfogja a zongoraművész kezét. Ez a mozdulat az utóbbi napokban teljesen természetessé vált számukra, s a kórház valószínűtlen, álomszerűen szűrt légkörében nem is keltett megütközést senkiben.
- A rózsa és a méh is.
- Az álom és a mámor.
- Káin és Ábel.
--- ---
Sir Edward lázbetegen fekszik, egész éjszaka az ablak indigókék, csillagokkal pöttyözött négyszögét bámulja. Valahol, messzi a parkban egy ló nyerít. Lehetetlen, gondolja Sir Edward, és fejét hatalmas erőfeszítéssel a vastag, kéziszövésű faliszőnyeggel letakart óriási kalitka felé fordítja. A szőnyeg mögül egyenletes, nagyon-nagyon halk nyikorgás hallatszik.
- Papagájhinta... - nyögi Sir Edward.
--- ---
A kórházpark a nagyvizit előtti órában: ez a nap legboldogabb időszaka John Melone és Lady Nathalie számára.
- Ha ott vagyunk a hajón, darling - mondja az ifjú, s szívéhez húzza a leány kezét -, meglehet, sohasem ismerjük meg egymást.
- Meglehet, egymás mellett lebegünk a jeges, tükörsima vízen, kezünk és lábunk ólomsúllyal zsibbad, fejünk kékellő jéggolyó...
- Szívünk hidegen izzó jégtömb.
Könnyű borzongás fut végig a lányon.
- Ne igyunk egy teát, kedvesem?
Lady Nathalie elsápad és előredől.
- Teát? Nem, köszönöm. Teát soha többé.
--- ---
A park ezüstszín holdfényben úszik. A főlovászmester madarásztávcsövével a kezében némán kuporog a hatalmas szilfa ágai közt, s megbűvölten figyeli rejtekéről, ahogy a szürke lipicai végigkocog a halastó fahídján.
Ugyanezen az órán Sir Edward furcsán artikulált hangot hall álmában.
- Szerelmi bűnök tucatnyi módja - recsegi az álomszerű, nem-emberi hang, és Sir Edward súlyosan sérült ölét kellemesen ismerős bizsergés önti el.
--- ---
- Látogatója érkezett - mondja az ügyeletes nővér, és hátralép, hogy a jövevény beléphessen az ajtón. John Melone egy karosszékben ül, kezében toll és kottafüzet, s meglepetten tekint a belépő férfira. Mary-Anne bátyja, Lord Leonardo áll előtte.
- Beszélni kívánok Önnel - szól.
Az ifjú Melone nem kínálja hellyel a vendéget, de ölébe helyezi a füzetet.
- Hallgatom.
Lord Leonardo feszes tartással áll a beteg művész karosszéke előtt.
- Én vagyok az Ön ellen elkövetett attrocitás okozója. Ezúttal ünnepélyesen elnézést kérek az eset miatt, és állok elébe, hogy bármilyen természetű, Ön által megkövetelt elégtétellel szolgáljak.
Melone a főnemes napbarnított, csinos arcát fürkészi.
- Kérem. Habár indokaival nem vagyok tisztában, mégis azt kell mondanom, hogy számomra az Ön bocsánatkérése megfelelő elégtétel. Kérem, ezek után ne beszéljünk az ügyről.
- Köszönöm nagylelkű gesztusát, Mr. Melone. Az elmondottakon kívül kötelességem közölni Önnel, hogy ezt az exkuzációt szeretett testvérhúgom, Lady Mary-Anne Di Caprio nyomatékos kérésére vittem végbe. Lady Di Caprio tiszteletteljes üdvözletét küldi, s megkért, hogy közöljem a tényt, miszerint múlt szombat óta Sir Anthony Popperson jegyese.
Az ifjú Melone metsző hűvösséggel válaszol:
- Gratulálok az eljegyzéshez, s megkérem, hogy adja át tiszelt húgának legőszintébb jókívánságaimat.
- Kérem. A viszontlátásra, Mr. Melone.
- A viszontlátásra, Lord Leonardo.
Az ifjú lord sarkon fordul, s belebotlik az épp érkező Lady Nathalie-ba.
- Elnézést - motyogja.
--- ---
- Lassan rendbejönnek a dolgok - hörgi Sir Edward hirtelen rátört lázrohamában.
- Igen, uram - mondja Mr. Geoffrey Fox, az intéző. - A ló, amelyet a minap említettem... A szürke lipicai. Nos, visszatért az istállóba. Azt hiszem, ez az ügy is szerencsésen rendeződött.
- Igen - Sir Edward hangja rekedten sípol. - Köszönöm, Fox. Hagyjon magamra.
--- ---
- Ha ott vagyok a hajón, sosem ismerem meg, kedvesem - súgja Lady Nathalie, és Lord Leonardo széles vállára hajtja a fejét.
- Ugyan, darling. Ne gondolkodjon efféléken. Most itt vagyunk, nem igaz?
--- ---
John Melone, mivel se rokonai, se barátai nincsenek, a látogatási órákat Lady Nathalie társaságában szokta tölteni. Ezen a délutánon sokáig keresi, mire megtalálja a bejárati kapuhoz legközelebb eső padon. A pad előtt Lord Leonardo áll, könnyed testtartásban, s élénken magyaráz valamit a kacagó lánynak.
A zongoraművész a padhoz siet, szinte rohanva. Merev felsőtesttel billeg egy darabig, a felháborodástól egy szót sem bír kinyögni.
- Ismerik egymást? - kérdezi mosolyogva Lady Nathalie.
- Ó, igen - mondja barátságosan Lord Leonardo. - Hello!
Az ifjú Melone kiprésel egy kényszeredett mosolyt, biccent, majd visszavonul a szobájába. Zokogva tépi szét kottafüzetét, majd az éjjeliszekrény nyitott fiókjába nyúl, és minden dühét beleadva többször bevágja azt. Ropognak ujjcsontjai, mintha csak egy öreg, kövér egér rágcsálná a kottákat.
--- ---
Az ifjú Lord Leonardo tiszteletét teszi jövendőbelije nevelőatyjánál, Sir Edwardnál. Az öregúr hónapok óta fekvőbeteg, s láthatólag nincs valami fényes állapotban.
- Inna egy teát, Sir? - kérdezi Sir Edward. - Sajnos, én nem tarthatok Önnel, az orvosom megtiltotta a teaivást.
- Érdekes, Lady Nathalie sem issza - mosolyog Lord Leonardo. - Nem szereti.
Aranyozott kalitkájában rekedt hangon felberreg King, a hatalmas arapapagáj.
- Hans Carl Artmann modorában -
- Nem hinném, kedvesem, hogy jó ötlet volna ez az utazás - mondja Sir Edward, és porceláncsészéje finoman koccan a csészealjon. Elegáns, keskeny, hosszú kezével eltartja magától a gőzölgő italt.
- Attól tartok, bácsikám, hogy az elhatározásom megmásíthatatlan - Lady Nathalie hangja halk, de szigorúan cseng. A másodperc egy tört részéig farkasszemet néznek egymással.
Sir Edward ekkor elengedi a csészealjat, és a tűzforró, vörösesbarna ceyloni az ölébe ömlik. Diszkréten üvölt: efféle diszkrét, visszafogott üvöltést csak olyan emberek képesek hallatni, akik neveltetésüknél fogva készség szintjén gyakorolják az emóciók kifejezésének csiszoltságát, akiknél a modor nem csupán a lélek kényszerű, társasági öltözéke.
Gyors léptek közelednek, segítő kezek veszik gondjukba az immár hangtalanul hörgő lordot. Lady Nathalie mozdulatlanul és falfehéren mered a képre, fejében úgy pörögnek a gondolatok, mint egy megvadult mókuskerék. Egyet biztosan tud: ezzel az incidenssel végképp lehetetlenné vált utazása.
--- ---
John Melone kopog a szalon nyitva hagyott ajtaján, majd beljebb lép.
- Búcsúzni jöttem - mondja halkan az ifjú.
A szőke Mary-Anne a zongoránál ül, mélyen a billentyűk fölé hajolva, és hatalmas erőfeszítéssel próbálja palástolni hangja remegését.
- Hát mégis utazik?
- A zongoraleckék miatt nem kell aggódnia: Miss Annabelle Simons volt olyan jó, és készséggel vállalta a további munkát. Ami a részleteket illeti...
- Ez minden? - Mary-Anne hosszú hetek óta először néz John Melone szemébe. Tekintete szikrákat vet, szerelem és gyűlölet paralel izzó lángja lobog benne.
A fiatalember a zongora mellé lép és leguggol, arca egy szintbe kerül a lányéval. Valahol a sarokban egy öreg, kövér egér rágcsálja a kottákat. Chopin, E-dúr keringő, opus 18.
- Két jegyem van. Harmadosztály, Amerikába.
Mary-Anne nem szól semmit. Ismét a klaviatúrára mered.
Az ifjú Melone a hátsó kijáraton távozik. A szűk mellékutca sarkán hirtelen sötét árnyak fogják közre. A földre zuhan, és a mély csöndben csak a botok zuhogása hallatszik. Lord Leonardo, Mary-Anne bátyja a padlásszoba ablakából, a függöny mögül figyeli az eseményeket.
--- ---
Lady Nathalie másnap délelőtt kilovagol. Hátasa, egy szelíd természetű, szürke lipicai kanca mintha megérezte volna gazdája zaklatott lelkiállapotát, idegesen rángatja a zablát, és minduntalan megtorpan, amikor hölgye gyorsabb ügetésre akarja ösztönözni. A park egy távoli csücskében Lady Nathalie leszáll a lóról, és lovaglóostorával ütni kezdi a szerencsétlen állatot. A kanca riadtan forgatja hatalmas, mélybarna szemeit, kitépi magát a lány keze közül és rettegve elvágtat. Lady Nathalie zokogva borul a rét sárga, lila és vérszín virágokkal tarkított füvére.
--- ---
Lady Nathalie délelőtt a pálmaház büszkeségével, Kinggel, a hatalmas arapapagájjal játszik, délután gyónni megy. A következő napokat kora délelőttől késő délutánig a pálmaházban tölti.
--- ---
Mr. Geoffrey Fox, Sir Edward intézője bejelentkezik a nagybeteg lordnál. Sir Edward hatalmas, Erzsébet-korabeli ágyában ül, háta felpárnázva, keze ügyében elintézésre váró, bizalmas iratok.
- Üdvözlöm, uram. Remélem, már jobban van.
- Hagyjuk ezt. Mi az igazság?
- Az igazság... Khm. Nos, őszintén szólva, az igazság az, hogy...
- Hagyjuk ezt. Hozzák ide.
Félóra múlva King, a hatalmas arapapagáj ott ül Sir Edward betegágya mellett tágas kalitkája aranyozott papagájhintáján.
A lordon újabb lázroham vesz erőt. Sem a kenőcsök, sem a titokzatos keleti szerek nem segítenek, melyeket ifjúkori barátjától és klubtársától, Sir Lemmingtontól kapott, aki huszonhét évet szolgált a kalkuttai lovasezred kötelékében.
- Papagájhinta... - hörgi falsápadtan, elkékült ajakkal.
Int az inasnak, hogy távozzon, majd reszketeg, halvány kezének valószínűtlenül hosszú mutatóujjával benyúl a rácsok között, és finoman megérinti a hintát. King, a papagáj mozgásba lendül, félrebillenti a fejét, és recsegő hangon megszólal:
- Vétkeztem, atyám.
Sir Edward a madárra mered, lázbeteg homlokán verejték gyöngyözik.
- Vétkeztem, atyám.
A lord ismét meglöki a hintát, ezúttal kicsit erősebben.
- Szerelmi bűnök - recsegi a papagáj. - Szerelmi bűnök tucatnyi módja.
--- ---
- Parancsol egy teát?
- Teát? Köszönöm, nem kérek.
Agatha nővér, az Irgalmasok Rendje Szeplőtelen Fogantatásról elnevezett szeretetkórházának vezetője gyanakodva méregeti az előtte ülő Lady Nathalie-t.
- Nincs jogom visszautasítani nagylelkű, és nyilván alapos megfontolás gyümölcseként hozott döntését. De vajon tisztában van-e azzal ladysége, hogy a mi kórházunk munkakörülményei olyan tapasztalatokkal szolgálnak, amelyekre Önnek már csak neveltetésénél fogva sem volt alkalma felkészülni?
- Ahogy említette, Agatha nővér, elhatározásom alapos megfontolás következményeként, s szilárd elhatározással született.
Agatha nővér megnyomja az asztali csengő gombját. Módjában állt már tapasztalni több jó házból származó, finom kisasszony nagy lendülettel kezdett, ám rövid úton véget érő pályafutását a Szeplőtelen Fogantatás Szeretetkórházban.
Alacsony, sápadt ápolónő lép be az ajtón, lehajtott fejjel.
- Sára nővér, volna szíves megmutatni a mi kórházunkat Nathalie nővérnek?
--- ---
Sir Edward az ágyában fekszik, takarója alá bámul: leforrázott ölét nézegeti.
- Szerelmi bűnök tucatnyi módja - recsegi King, a hatalmas arapapagáj.
--- ---
Lady Nathalie John Melone ágyának szélén ül, és óvatosan mozgatja a férfi sérült karját.
- Fáj?
A kis kórházi szobában két ágy áll, az egyik üresen: aznap hajnalban szállítottak át el innen egy öreg matrózt a leprakórházba, s bár a helyiséget sürgősen fertőtlenítették, a Szeplőtelen Fogantatás Szeretetkórházban uralkodó zsúfoltság miatt nem állt módjukban új szobába költöztetni a súlyos sérüléseiből felépülőben lévő Melone-t.
Lady Nathalie kötést cserél az ifjú homlokán.
- Zongoraművész vagyok. Szükségem van a kezemre.
- Nyugodjon meg, nem lesz semmi baj. Ígérem, hogy meg fog gyógyulni.
Lady Nathalie tekintete az éjjeliszekrényre téved, s ismerős papírdarabot pillant meg rajta. Sápadtan kérdezi:
- Ez a jegy...
- Emlék. Fájó emlék. Tán jobb lett volna, ha én is ott vagyok a hajón.
- Ne mondjon ilyet!
Az ifjú Melone mélybarna szeme bánatosan csillog.
- Nővér, ön olyan kedves hozzám, nem áll hát szándékomban megbántani. Mégis azt kell mondjam, ha csak felét is ismerné annak, amit szenvednem kellett, megértené, hogy miért kívánom ezt.
Lady Nathalie rögzíti a pólyát a férfi fején, és csinos kis göngyölegbe tekeri a maradék gézt. A Szeplőtelen Fogantatás Szeretetkórházban takarékosan bánnak a kötszerrel.
- Bárcsak egyszer olyannyira a bizalmába fogadna, hogy rám merné bízni e titkokat...
- Nem titok. Egyszerű történet, csak oly szomorú. Két jegy volt, de egyedül kellett volna elutaznom.
Lady Nathalie elővesz egy csinos, de egyszerű bőrtárcát, kinyitja: egy első osztályra szóló jegy lapul benne.
Az ifju Melone dermedten bámulja.
--- ---
Mr. Geoffrey Fox idegesen dobol a mahagóni íróasztal lapján, ahogy a főlovászmester beszámolóját hallgatja.
- Nem tudom, mi üthetett bele, uram. Az egyik legszelídebb kanca volt, most pedig egyszerűen senkit sem enged a közelébe.
Mr. Fox gondterhelten fújtat, majd az asztalilámpa barátságos, aranysárga fénykörébe behajolva a főlovászmester orra elé tolja szivartárcáját.
- Köszönöm, uram.
Rágyújtanak, eregetik a füstöt.
- Lady Nathalie kedvenc hátasa. Gondolja, hogy bármilyen gondot jelenthet, ha...?
- Nem hiszem, uram. Nem bánt az senkit, csak valamilyen rejtélyes oknál fogva hirtelen elvadult.
- És ha megveszett?
- Egy lipicai, uram? Nem gondolnám.
Mr. Geoffrey Fox leveri a hamut szivarjáról.
- All right. További utasításig hadd maradjon ott, ahol van. Egyéb hírek?
--- ---
- Az utazás és a bánat édestestvérek - mondja az ifjú John Melone, és letelepszik a padra Lady Nathalie mellé.
A kórházpark lassan megtelik a tavaszi napfényben sütkérező, sétáló lábadozókkal.
- A gyógyítás és a gyógyulás is azok - rebegi halkan Lady Nathalie, és megfogja a zongoraművész kezét. Ez a mozdulat az utóbbi napokban teljesen természetessé vált számukra, s a kórház valószínűtlen, álomszerűen szűrt légkörében nem is keltett megütközést senkiben.
- A rózsa és a méh is.
- Az álom és a mámor.
- Káin és Ábel.
--- ---
Sir Edward lázbetegen fekszik, egész éjszaka az ablak indigókék, csillagokkal pöttyözött négyszögét bámulja. Valahol, messzi a parkban egy ló nyerít. Lehetetlen, gondolja Sir Edward, és fejét hatalmas erőfeszítéssel a vastag, kéziszövésű faliszőnyeggel letakart óriási kalitka felé fordítja. A szőnyeg mögül egyenletes, nagyon-nagyon halk nyikorgás hallatszik.
- Papagájhinta... - nyögi Sir Edward.
--- ---
A kórházpark a nagyvizit előtti órában: ez a nap legboldogabb időszaka John Melone és Lady Nathalie számára.
- Ha ott vagyunk a hajón, darling - mondja az ifjú, s szívéhez húzza a leány kezét -, meglehet, sohasem ismerjük meg egymást.
- Meglehet, egymás mellett lebegünk a jeges, tükörsima vízen, kezünk és lábunk ólomsúllyal zsibbad, fejünk kékellő jéggolyó...
- Szívünk hidegen izzó jégtömb.
Könnyű borzongás fut végig a lányon.
- Ne igyunk egy teát, kedvesem?
Lady Nathalie elsápad és előredől.
- Teát? Nem, köszönöm. Teát soha többé.
--- ---
A park ezüstszín holdfényben úszik. A főlovászmester madarásztávcsövével a kezében némán kuporog a hatalmas szilfa ágai közt, s megbűvölten figyeli rejtekéről, ahogy a szürke lipicai végigkocog a halastó fahídján.
Ugyanezen az órán Sir Edward furcsán artikulált hangot hall álmában.
- Szerelmi bűnök tucatnyi módja - recsegi az álomszerű, nem-emberi hang, és Sir Edward súlyosan sérült ölét kellemesen ismerős bizsergés önti el.
--- ---
- Látogatója érkezett - mondja az ügyeletes nővér, és hátralép, hogy a jövevény beléphessen az ajtón. John Melone egy karosszékben ül, kezében toll és kottafüzet, s meglepetten tekint a belépő férfira. Mary-Anne bátyja, Lord Leonardo áll előtte.
- Beszélni kívánok Önnel - szól.
Az ifjú Melone nem kínálja hellyel a vendéget, de ölébe helyezi a füzetet.
- Hallgatom.
Lord Leonardo feszes tartással áll a beteg művész karosszéke előtt.
- Én vagyok az Ön ellen elkövetett attrocitás okozója. Ezúttal ünnepélyesen elnézést kérek az eset miatt, és állok elébe, hogy bármilyen természetű, Ön által megkövetelt elégtétellel szolgáljak.
Melone a főnemes napbarnított, csinos arcát fürkészi.
- Kérem. Habár indokaival nem vagyok tisztában, mégis azt kell mondanom, hogy számomra az Ön bocsánatkérése megfelelő elégtétel. Kérem, ezek után ne beszéljünk az ügyről.
- Köszönöm nagylelkű gesztusát, Mr. Melone. Az elmondottakon kívül kötelességem közölni Önnel, hogy ezt az exkuzációt szeretett testvérhúgom, Lady Mary-Anne Di Caprio nyomatékos kérésére vittem végbe. Lady Di Caprio tiszteletteljes üdvözletét küldi, s megkért, hogy közöljem a tényt, miszerint múlt szombat óta Sir Anthony Popperson jegyese.
Az ifjú Melone metsző hűvösséggel válaszol:
- Gratulálok az eljegyzéshez, s megkérem, hogy adja át tiszelt húgának legőszintébb jókívánságaimat.
- Kérem. A viszontlátásra, Mr. Melone.
- A viszontlátásra, Lord Leonardo.
Az ifjú lord sarkon fordul, s belebotlik az épp érkező Lady Nathalie-ba.
- Elnézést - motyogja.
--- ---
- Lassan rendbejönnek a dolgok - hörgi Sir Edward hirtelen rátört lázrohamában.
- Igen, uram - mondja Mr. Geoffrey Fox, az intéző. - A ló, amelyet a minap említettem... A szürke lipicai. Nos, visszatért az istállóba. Azt hiszem, ez az ügy is szerencsésen rendeződött.
- Igen - Sir Edward hangja rekedten sípol. - Köszönöm, Fox. Hagyjon magamra.
--- ---
- Ha ott vagyok a hajón, sosem ismerem meg, kedvesem - súgja Lady Nathalie, és Lord Leonardo széles vállára hajtja a fejét.
- Ugyan, darling. Ne gondolkodjon efféléken. Most itt vagyunk, nem igaz?
--- ---
John Melone, mivel se rokonai, se barátai nincsenek, a látogatási órákat Lady Nathalie társaságában szokta tölteni. Ezen a délutánon sokáig keresi, mire megtalálja a bejárati kapuhoz legközelebb eső padon. A pad előtt Lord Leonardo áll, könnyed testtartásban, s élénken magyaráz valamit a kacagó lánynak.
A zongoraművész a padhoz siet, szinte rohanva. Merev felsőtesttel billeg egy darabig, a felháborodástól egy szót sem bír kinyögni.
- Ismerik egymást? - kérdezi mosolyogva Lady Nathalie.
- Ó, igen - mondja barátságosan Lord Leonardo. - Hello!
Az ifjú Melone kiprésel egy kényszeredett mosolyt, biccent, majd visszavonul a szobájába. Zokogva tépi szét kottafüzetét, majd az éjjeliszekrény nyitott fiókjába nyúl, és minden dühét beleadva többször bevágja azt. Ropognak ujjcsontjai, mintha csak egy öreg, kövér egér rágcsálná a kottákat.
--- ---
Az ifjú Lord Leonardo tiszteletét teszi jövendőbelije nevelőatyjánál, Sir Edwardnál. Az öregúr hónapok óta fekvőbeteg, s láthatólag nincs valami fényes állapotban.
- Inna egy teát, Sir? - kérdezi Sir Edward. - Sajnos, én nem tarthatok Önnel, az orvosom megtiltotta a teaivást.
- Érdekes, Lady Nathalie sem issza - mosolyog Lord Leonardo. - Nem szereti.
Aranyozott kalitkájában rekedt hangon felberreg King, a hatalmas arapapagáj.
