Folyóiratok
Esküvői pohárköszöntő
Kedves Barátaim, Családom! Gyönyörû ez a mai nap, olyan nap, amelyre életünk végéig emlékeznünk kell. Mert ez az emlék ad majd erõt a nehéz idõkben.
A Pécselli és Põcselli családnak immáron nem csak az érdeke, de a szíve is összeforrt, visszavonhatatlanul.
Kezdem a köszönettel, amivel szüleinknek tartozunk. Mamma… Pappa… Mi lenne velünk nélkületek? Megszületni nem elég. Lányainkat, fiainkat fel is kell készíteni az útra, ahogy velünk tették. Az akadályokat az útból el kell távolítani. Édes mamma, pappa, kettõnk nevében mondok köszönetet! Ez a hála életünk végéig szívünkben él.
Messzirõl jöttünk ebbe a városba. Idegenek voltunk, de mára családunk kivívta magának a tiszteletet.
Jómagam sok hibát is elkövettem, jól tudjátok… Akiket megbántottam, azoktól most kérek bocsánatot!
Emlékezzünk Frederico Schoppecselli szavaira: a világ akarat és képzet. Képzelõerõvel sosem álltam rosszul, de hiányzott az akarat. Édes feleségemet, aki számomra az életet jelenti, elképzeltem, de csak akkor lett az enyém, amikor megtanultam akarni, amikor megtanultam, hogy ne szégyelljem az akaratomat.
Mi itt, ha nem is mind a vér törvénye szerint, de egy család vagyunk. Néha megbántjuk egymást, civakodunk, de ne felejtsétek, hogy ez a család gondoskodik rólunk, táplál, ide térünk vissza fáradtan, ez a család búcsúzik tõlünk, ha eljött az idõ.
Sok család tette ma tiszteletét nálunk. Köszönöm. Itt van a Rosco család, a Lovasso család, a Sramkellik, és megtisztelte ünnepünket jelenlétével Don Meslenelli, itt van velünk Don Ungaro szeretett feleségével. Köszönöm mindannyótoknak!
Ezen a napon van egy fontos kérdés, amelyre választ szeretnék adni nektek. Sikerül-e kettõnknek megbirkózni a nehézségekkel, elérünk-e célunkhoz, hogy elhintsük a boldogság magvait családunkban, gyerekeinkben? Hogy szeretett sógorom válaszát idézzem, amikor apró szívességet kérek tõle:
„Simán! Meglesz!” Ezt remélem.
De legyen ennyi elég a súlyos mondatokból, ünnepeljünk! Ég óvjon benneteket, éljen a család!
Most pedig táncolok édes feleségemmel.
A Pécselli és Põcselli családnak immáron nem csak az érdeke, de a szíve is összeforrt, visszavonhatatlanul.
Kezdem a köszönettel, amivel szüleinknek tartozunk. Mamma… Pappa… Mi lenne velünk nélkületek? Megszületni nem elég. Lányainkat, fiainkat fel is kell készíteni az útra, ahogy velünk tették. Az akadályokat az útból el kell távolítani. Édes mamma, pappa, kettõnk nevében mondok köszönetet! Ez a hála életünk végéig szívünkben él.
Messzirõl jöttünk ebbe a városba. Idegenek voltunk, de mára családunk kivívta magának a tiszteletet.
Jómagam sok hibát is elkövettem, jól tudjátok… Akiket megbántottam, azoktól most kérek bocsánatot!
Emlékezzünk Frederico Schoppecselli szavaira: a világ akarat és képzet. Képzelõerõvel sosem álltam rosszul, de hiányzott az akarat. Édes feleségemet, aki számomra az életet jelenti, elképzeltem, de csak akkor lett az enyém, amikor megtanultam akarni, amikor megtanultam, hogy ne szégyelljem az akaratomat.
Mi itt, ha nem is mind a vér törvénye szerint, de egy család vagyunk. Néha megbántjuk egymást, civakodunk, de ne felejtsétek, hogy ez a család gondoskodik rólunk, táplál, ide térünk vissza fáradtan, ez a család búcsúzik tõlünk, ha eljött az idõ.
Sok család tette ma tiszteletét nálunk. Köszönöm. Itt van a Rosco család, a Lovasso család, a Sramkellik, és megtisztelte ünnepünket jelenlétével Don Meslenelli, itt van velünk Don Ungaro szeretett feleségével. Köszönöm mindannyótoknak!
Ezen a napon van egy fontos kérdés, amelyre választ szeretnék adni nektek. Sikerül-e kettõnknek megbirkózni a nehézségekkel, elérünk-e célunkhoz, hogy elhintsük a boldogság magvait családunkban, gyerekeinkben? Hogy szeretett sógorom válaszát idézzem, amikor apró szívességet kérek tõle:
„Simán! Meglesz!” Ezt remélem.
De legyen ennyi elég a súlyos mondatokból, ünnepeljünk! Ég óvjon benneteket, éljen a család!
Most pedig táncolok édes feleségemmel.
