Folyóiratok
Baglyoknak jánya
Részletek az Fajiságról és Judaismusról - John Aubrey, R. S. S. által (1686-87), (262-263. old.)99
Ezen történetet nemes Edmund Wyld úr barátom adá kezembe, kinek az öreg Mr. Farringdon mesélé el mondván, régtül ösmert volt vala már a maga idején es. Dymton várasában egy étszaka valamely újszülött jánygyermeket hagytak vala oda a templom eleibe, ahol es másodnap reggelre kelvén talált reá a sekrestyés, és a csöpp jányka imhol szorongata vala egy kuriózus dolgot mégpenig bagolynak köpetjit, az mi szétmorzsálván egy bagolyköpet szokásos compositióját mutatta, úgymint: bőrke és fogak és apró csontok.
Meghallván a váras idősb asszonyai mind imígy szólának: hamarast égetnék meg halálra e gyermeket, aki hahogy nem asszonytul való úgy baglyoknak jánya. A várasatyák és vének mindáltal mást gondoltanak, és került vala a gyermek a klastromba (minthogy mindezek röviddel a pápista üdők után történtenek, és a klastromot lélek nélkül hagyák, mert mind a várasi népek úgy hivék, az ördögnek és az ő angyalinak tanyája, és kuvikok esmeg gyöngybaglyok, valamint bőregerek fészkeltenek a toronyban), a gyermeket penig ehelyt hagyák, és rendelének melléje egy várasi asszont hogy etetné etcetera.
És jövendölve vagyon, hogy a kisded keves üdők múlva eltávozék ez világbul, az mit ő meg nem cselekedék: hanem inkább nevekedék 14 nyaratszaki szűzjánnyá. Haj, minő vala az a jány, gyönyerő viola, töltvén az ő nappalit, valamint étszakáit magos kűfalaknak megette, emberi tekéntetektől ment, az hol csupáncsak az az egy asszon fordult meg minden reggeleken. Történt penig egy vásári napon, hogy a jóasszon hangasabb szóval dicsíré a jány csuda szépségit esmeg hogy beszélni nem tuda, mert nem volt vala az ki erre őtet okítná.
Ahun a dymtoni férfiak, vének, ifjak es öszvebeszéltenek mondván: talám vizitálnánk meg a jányt, ki vönné észbe azt? (Értvén a vizitáláson azon szándokukat, hogy gyaláznák meg.)
A gondolat megfoganván ily szók hirdettetnek: valamely férfiemberek vagynak, hold töltével mind kompániába gyűjtetnek falkavadászatra; s a holdsarló kikerekedtével egyenként elhagyák házukat egybetalálkozván a klastrom eleiben, az ispán penig kinyitá a kapukat, hogy egyenként bémennének. Az kit ők kerestek vala rejtőzék a pince mélyire, megrémísztve a zajtól.
Ímé a jány az kinek szépségérül amazon szókat hallották vala, gyönyerőbb, mint valaki azt elméjében képezné: a haja veres vala, melly nem volt igen szokásban, s visel vala egy fejér inget, ugyan mást se; mikor a jány látá az férfikot még jobban ijede szüviben, mert sohse látott a fajtájából annak előtte egy darabot se, az egy asszonyon kívüle senki ember fiát nem ösmére. Bámulá őket megriadottan, elkerekedett szömmel, torkábul szakada kicsinyég a sikoltás, valamintha könyörgene, hogy őtet ne bántanák.
Az emberek meg csak neveték, mint az kinek gonosz szándoka vagyon, mert bűnös és fertelmes lelkűek valának kik érkezének a hold fényiben.
Rikolthatott a jány avagy szakaszthatta meg enmagát, mert semminémű cselekedet el nem tántoríthatta vala a gonoszt. És az ablakok megvakultanak, hogy még a holdfény egyenik sugára es bé ne hatolhassék, és hallható vala nagyerős szárnyak suhogása, bátor az emberek mit se látának az ő álnakságukban, kötve levén mind a figyelmetességük galádság dolgában.
Azon éjjel a dymtoni népek valamennyien csak valának az ő ágyukban mindegyre álmodák a huhogást és rikoltást és nagy madarakot, és álmodák magukot kicsiny egereknek s patkányoknak.
És eljöve a másodnap reggele, s az asszonnépek heába es követék vala atyjukot, fiukot, hamarast kerülvén a klastromba, annak es pincejébe, imhol találák a hideg kűpadlaton baglyoknak köpetjit, az mikben haj és csat és érmék és apró csontok valának, alant penig széjjelszórva valami kevés szalma.
Azon naptul a dymtoni férfik: vének, ifjak egykint eltűntenek, valamint sohse lettek vón. Néhány évek múltával beszélni kezdték a jányt, hogy látták vólna őtet a legmagasabb tölgyfák esmeg tornyok teteibe etcetera, azt es mindenkor félsetétben avagy étszaka, és senki fia meg nem esküvék, hogy a jány vala avagy é nem.
(Fejér alak - bátor E. Wyld úr képtelen lévén emlékezetébe idézni hahogy a népek mesélék, ingben avagy mezítelen vala.)
Mindezek igazságát én meg nem ítílhetém, vagyon ez egy kedves történet, az mit itt papírra tevék vala.
Fordította Hegedűs Orsolya
* Neil Gaiman Smoke and Mirrors című kötetének előszavában az alábbi sorokat írta a Baglyoknak jánya (The Daughter of Owls) című novellához: "John Aubrey, a 17. századi gyűjtő és történész egyik kedvenc íróm. Írásai a hiszékenység és erudíció, az anekdoták, a reminiszcenciák és álomfejtés hatásos egyvelegét adják. Aubrey műveit olvasva szinte azonnal ráérzünk egy személyre, aki úgy beszél a múltból, hogy áthidalja a századokat: rendkívül szeretetreméltó, érdekes ember. A helyesírását is szeretem. Ezt a történetet többször többféleképpen próbáltam megírni, de soha nem voltam elégedett. Aztán az az ötletem támadt, hogy megírhatnám, mintha Aubrey írta volna."
Meghallván a váras idősb asszonyai mind imígy szólának: hamarast égetnék meg halálra e gyermeket, aki hahogy nem asszonytul való úgy baglyoknak jánya. A várasatyák és vének mindáltal mást gondoltanak, és került vala a gyermek a klastromba (minthogy mindezek röviddel a pápista üdők után történtenek, és a klastromot lélek nélkül hagyák, mert mind a várasi népek úgy hivék, az ördögnek és az ő angyalinak tanyája, és kuvikok esmeg gyöngybaglyok, valamint bőregerek fészkeltenek a toronyban), a gyermeket penig ehelyt hagyák, és rendelének melléje egy várasi asszont hogy etetné etcetera.
És jövendölve vagyon, hogy a kisded keves üdők múlva eltávozék ez világbul, az mit ő meg nem cselekedék: hanem inkább nevekedék 14 nyaratszaki szűzjánnyá. Haj, minő vala az a jány, gyönyerő viola, töltvén az ő nappalit, valamint étszakáit magos kűfalaknak megette, emberi tekéntetektől ment, az hol csupáncsak az az egy asszon fordult meg minden reggeleken. Történt penig egy vásári napon, hogy a jóasszon hangasabb szóval dicsíré a jány csuda szépségit esmeg hogy beszélni nem tuda, mert nem volt vala az ki erre őtet okítná.
Ahun a dymtoni férfiak, vének, ifjak es öszvebeszéltenek mondván: talám vizitálnánk meg a jányt, ki vönné észbe azt? (Értvén a vizitáláson azon szándokukat, hogy gyaláznák meg.)
A gondolat megfoganván ily szók hirdettetnek: valamely férfiemberek vagynak, hold töltével mind kompániába gyűjtetnek falkavadászatra; s a holdsarló kikerekedtével egyenként elhagyák házukat egybetalálkozván a klastrom eleiben, az ispán penig kinyitá a kapukat, hogy egyenként bémennének. Az kit ők kerestek vala rejtőzék a pince mélyire, megrémísztve a zajtól.
Ímé a jány az kinek szépségérül amazon szókat hallották vala, gyönyerőbb, mint valaki azt elméjében képezné: a haja veres vala, melly nem volt igen szokásban, s visel vala egy fejér inget, ugyan mást se; mikor a jány látá az férfikot még jobban ijede szüviben, mert sohse látott a fajtájából annak előtte egy darabot se, az egy asszonyon kívüle senki ember fiát nem ösmére. Bámulá őket megriadottan, elkerekedett szömmel, torkábul szakada kicsinyég a sikoltás, valamintha könyörgene, hogy őtet ne bántanák.
Az emberek meg csak neveték, mint az kinek gonosz szándoka vagyon, mert bűnös és fertelmes lelkűek valának kik érkezének a hold fényiben.
Rikolthatott a jány avagy szakaszthatta meg enmagát, mert semminémű cselekedet el nem tántoríthatta vala a gonoszt. És az ablakok megvakultanak, hogy még a holdfény egyenik sugára es bé ne hatolhassék, és hallható vala nagyerős szárnyak suhogása, bátor az emberek mit se látának az ő álnakságukban, kötve levén mind a figyelmetességük galádság dolgában.
Azon éjjel a dymtoni népek valamennyien csak valának az ő ágyukban mindegyre álmodák a huhogást és rikoltást és nagy madarakot, és álmodák magukot kicsiny egereknek s patkányoknak.
És eljöve a másodnap reggele, s az asszonnépek heába es követék vala atyjukot, fiukot, hamarast kerülvén a klastromba, annak es pincejébe, imhol találák a hideg kűpadlaton baglyoknak köpetjit, az mikben haj és csat és érmék és apró csontok valának, alant penig széjjelszórva valami kevés szalma.
Azon naptul a dymtoni férfik: vének, ifjak egykint eltűntenek, valamint sohse lettek vón. Néhány évek múltával beszélni kezdték a jányt, hogy látták vólna őtet a legmagasabb tölgyfák esmeg tornyok teteibe etcetera, azt es mindenkor félsetétben avagy étszaka, és senki fia meg nem esküvék, hogy a jány vala avagy é nem.
(Fejér alak - bátor E. Wyld úr képtelen lévén emlékezetébe idézni hahogy a népek mesélék, ingben avagy mezítelen vala.)
Mindezek igazságát én meg nem ítílhetém, vagyon ez egy kedves történet, az mit itt papírra tevék vala.
Fordította Hegedűs Orsolya
* Neil Gaiman Smoke and Mirrors című kötetének előszavában az alábbi sorokat írta a Baglyoknak jánya (The Daughter of Owls) című novellához: "John Aubrey, a 17. századi gyűjtő és történész egyik kedvenc íróm. Írásai a hiszékenység és erudíció, az anekdoták, a reminiszcenciák és álomfejtés hatásos egyvelegét adják. Aubrey műveit olvasva szinte azonnal ráérzünk egy személyre, aki úgy beszél a múltból, hogy áthidalja a századokat: rendkívül szeretetreméltó, érdekes ember. A helyesírását is szeretem. Ezt a történetet többször többféleképpen próbáltam megírni, de soha nem voltam elégedett. Aztán az az ötletem támadt, hogy megírhatnám, mintha Aubrey írta volna."
