Folyóiratok
Talán – Mócsai Gergely: Csumasz
Mikoron Mócsai Gergely Csumaszának1 olvasásába fogtam, még nem tudtam, mire vállalkozom. Kétségbeesetten próbáltam ki-hozni valamit, de többszöri olvasás után is az volt az érzésem, hogy nem enged be. Ne várjon hát senki - aki ilyesminek létét feltételezi - "objektivitást"; talán eme esetben valóban igaza van Susan Sontagnak, és a művészet anti-művészetté vált (fránya posztmodern - hogy mi az?): ellenáll az értelmezésnek. "Egyszerűen van", "felszínként mutatkozik be", ilyes. Kizárt, hogy beenged.
Állhatunk a küszöbön - ez a küszöb pedig pusztán az ismerősnek tűnő jelek biztosnak tűnő szigetecskéje, nagyon hamar arra lehetünk figyelmesek, hogy - Nietzschével szólva - "a pillanat küszöbére telepedtünk": az ismerős jelek nem illeszkednek az ismerős horizontba, a várva várt biztos(nak tűnő) pont elillant. Talán a "jelentés nélküli jelek" egy "jelentés nélküli hálózatával" futottunk össze (megint). Talán nincs is igaza Gáspár Jenőnek, mikor a borítón található fraktál kapcsán (nem Csumasznak hívják, legalább ezt a fraktált illene felismerni) ezt írja Az irodalom visszavágban: "szokás szerint semmi köze a belső tartalomhoz".2 (Az "elég sivár nyitánnyal" - Mandelbrot-halmaz - mintegy harminc éve foglalkoznak a nem-lineáris algebrát szakértő szakértők. Még mindig találnak új dolgokat. Még mindig.)
Az írások tehát kirekesztenek, ellehetetlenítik nemcsak a (centrál)perspektívát, de önnön nézőpontunkat is. Önmagában - önmagán belül - sem lelhetünk biztos talajra. Talán mint ahogy a fraktál esetében is, itt is egyszerűen (?) egy önhasonló alakzatról van szó - hiába próbálunk nézőpontot váltani: bárhogy fókuszálunk (a jelekre? szimbólumokra? indexekre?), ugyanannyira engednek közel magukhoz.3 (Semennyire.)
A(z általam) felvállaltan behatolhatatlan költemények/írások/mozaikok etc. rizómájában azonban van egy csoport, melyet egyszerűen és pofátlanul lehet "fogni", elmismásolva, szimplifikálva a dolgot. A kötetben szereplő írások egy jó része ugyanis kép. És (tartok tőle, most kezdenek nyílni a bicskák a zsebekben) Wittgenstein óta tudjuk, ugye, mi a kép értelme. Innen közelítve lehet, hogy a kötet halmazán belül a "képversek" komplementer halmazának is ez az értelme. Nem is lenne jó megállapítás, ha nem lenne kivétel (mert szeretjük a kivételeket, gyarló emberi tulajdonság), ez pedig a nyitó(írás)költemény, az Is és - talán - a HOT + 1 MIX.
Az Is olyan, mint egy gonosz kis törpe a kapuban. Be látszik engedni; a központozás hiányán már jó ideje nem hördülünk fel, a többé-kevésbé (bár ez esetben talán tényleg inkább többé) megfogható, kissé "kispálos" Is mosolyogva csalogat minket a költészet csarnokába. Ott pediglen az első "illető", akivel találkozunk, imígy szól hozzánk:
"Levegő a fagyban új.
Kabátja új.
Kotorászása zsebeiben is."
Enyhén meglepődünk; sebaj, gondoljuk, lehet, hogy ez még csak egy amolyan hangulat-ruhatár, valaki itt felejtette. Következő találkozásunk azonban nem erősít meg ebben:
"Megszólaltatott háttérből egy küldő nyújtja
előre kezeit, már csak a markában tartott
föld, virág, szirmai felett az égbolt itt már
a hozzávalókkal, madársikoly a tengeren
nem hall"
Itt aztán már tényleg el lehet vacakolni olyan dolgokkal, hogy hall meg hal, meg ilyesmi, és ezt később lehet is folytatni, de azt hiszem, nem is ez a lényeg. Arról is lehetne cikkezni, hogy vajon ez most jó vagy rossz; igazi posztmodern vagy süketelés; folytatnám, de annak sem lenne értelme. Ez esetben valóban Parti Nagy Lajos halhatatlanja állja csak meg a helyét, és csak ebben a formában: "de Gusztival nem lehet vitatkozni".
Valójában tényleg inkább olyasmiről lehet szó, hogy - talán - (csak) "hangképek" szintjén értsük a verset. Ahogy H. Nagy Péter írja a Magyar Műhely 103. számában - igaz, ő pusztán a HOT + 1 MIX kapcsán: "[...] felhívja a figyelmet írás és olvasás betűhű, illetve kiejtés szerinti külömbségére". Az igazság azonban az, hogy ezt sem tehetjük (általános) gyakorlattá, hisz' oly találó - és érthető - összetételek is vannak itt (igazából inkább afféle markok), melyek valóban élvezetesek és fogadhatók - annak ellenére, hogy (természetesen) be persze nem engednek. Olyanokra gondolok, mint "elrendezi készülő holttestét" (Cipzár), "Tested még lélegző gyarmat. / Ejtsd le." (Valamiként) etc.4 És ez egy cseppet sem segít meg minket, mert a megfoghatatlanba megfogható(nak tűnő) részek beillesztése egyáltalán nem jelenti azt, hogy ezáltal az írás(ok) egésze lészen befogadható, sőt talán csak még jobban kivonja magát alig-élő kontrollunk alól.
Talán lehet, hogy éppen ez a cél - ilyet persze nem könnyű szívvel ír le az ember, ha nem akarja, hogy az intentional fallacy vádját olvassák fejére -, a kezdetekkor említett anti-művészet megformálása, magának a művészetnek a kifigurázása.5 Valóban játék a szavakkal. Talán tényleg nem is művészet - valami egészen más.
Talán. Persze lehet, hogy tévedek.
1 Mócsai Gergely: Csumasz. Budapest, 1999, Fiatal Írók Szövetsége. Szerk.: H. Nagy Péter. (56 szöveg 68 oldalon...)
2 Miért kellene a borítónak a "belső tartalomról" (megkülönböztetendő a külsőtől?) szólni? Hiszek abban, hogy ez magának az írásnak a dolga.
3 Gondoljunk itt Escher képére, melyen önmagát rajzolja a kéz. Kezek. (Escher rajzolta...? Ezt a könnyítést azonban itt nem engedhetjük meg magunknak, mert akkor óhatatlanul felüti a fejét az a csekélyke probléma, amit de Man már "külpolitikának" nevez, erre pedig itt sem hely, sem kedv.)
4 Igazán nem lehet azt mondani, hogy "bármilyen szót kicserélhetünk egy tetszőleges másikra bármiféle következmény nélkül egy Mócsai-költeményben" (Gáspár Jenő); ezen (fél)mondat kapcsán itt hívnám fel a figyelmet arra, hogy a "vers" és a "költemény" szavak nem cserélgethetők felelőtlenül. Mócsai írásai nem versek.
5 Vagy esetleg a logika mellett egy alternatív gondolkodási "utat" nyújtó transzlogika mintájára afféle "transzművészet".
Állhatunk a küszöbön - ez a küszöb pedig pusztán az ismerősnek tűnő jelek biztosnak tűnő szigetecskéje, nagyon hamar arra lehetünk figyelmesek, hogy - Nietzschével szólva - "a pillanat küszöbére telepedtünk": az ismerős jelek nem illeszkednek az ismerős horizontba, a várva várt biztos(nak tűnő) pont elillant. Talán a "jelentés nélküli jelek" egy "jelentés nélküli hálózatával" futottunk össze (megint). Talán nincs is igaza Gáspár Jenőnek, mikor a borítón található fraktál kapcsán (nem Csumasznak hívják, legalább ezt a fraktált illene felismerni) ezt írja Az irodalom visszavágban: "szokás szerint semmi köze a belső tartalomhoz".2 (Az "elég sivár nyitánnyal" - Mandelbrot-halmaz - mintegy harminc éve foglalkoznak a nem-lineáris algebrát szakértő szakértők. Még mindig találnak új dolgokat. Még mindig.)
Az írások tehát kirekesztenek, ellehetetlenítik nemcsak a (centrál)perspektívát, de önnön nézőpontunkat is. Önmagában - önmagán belül - sem lelhetünk biztos talajra. Talán mint ahogy a fraktál esetében is, itt is egyszerűen (?) egy önhasonló alakzatról van szó - hiába próbálunk nézőpontot váltani: bárhogy fókuszálunk (a jelekre? szimbólumokra? indexekre?), ugyanannyira engednek közel magukhoz.3 (Semennyire.)
A(z általam) felvállaltan behatolhatatlan költemények/írások/mozaikok etc. rizómájában azonban van egy csoport, melyet egyszerűen és pofátlanul lehet "fogni", elmismásolva, szimplifikálva a dolgot. A kötetben szereplő írások egy jó része ugyanis kép. És (tartok tőle, most kezdenek nyílni a bicskák a zsebekben) Wittgenstein óta tudjuk, ugye, mi a kép értelme. Innen közelítve lehet, hogy a kötet halmazán belül a "képversek" komplementer halmazának is ez az értelme. Nem is lenne jó megállapítás, ha nem lenne kivétel (mert szeretjük a kivételeket, gyarló emberi tulajdonság), ez pedig a nyitó(írás)költemény, az Is és - talán - a HOT + 1 MIX.
Az Is olyan, mint egy gonosz kis törpe a kapuban. Be látszik engedni; a központozás hiányán már jó ideje nem hördülünk fel, a többé-kevésbé (bár ez esetben talán tényleg inkább többé) megfogható, kissé "kispálos" Is mosolyogva csalogat minket a költészet csarnokába. Ott pediglen az első "illető", akivel találkozunk, imígy szól hozzánk:
"Levegő a fagyban új.
Kabátja új.
Kotorászása zsebeiben is."
Enyhén meglepődünk; sebaj, gondoljuk, lehet, hogy ez még csak egy amolyan hangulat-ruhatár, valaki itt felejtette. Következő találkozásunk azonban nem erősít meg ebben:
"Megszólaltatott háttérből egy küldő nyújtja
előre kezeit, már csak a markában tartott
föld, virág, szirmai felett az égbolt itt már
a hozzávalókkal, madársikoly a tengeren
nem hall"
Itt aztán már tényleg el lehet vacakolni olyan dolgokkal, hogy hall meg hal, meg ilyesmi, és ezt később lehet is folytatni, de azt hiszem, nem is ez a lényeg. Arról is lehetne cikkezni, hogy vajon ez most jó vagy rossz; igazi posztmodern vagy süketelés; folytatnám, de annak sem lenne értelme. Ez esetben valóban Parti Nagy Lajos halhatatlanja állja csak meg a helyét, és csak ebben a formában: "de Gusztival nem lehet vitatkozni".
Valójában tényleg inkább olyasmiről lehet szó, hogy - talán - (csak) "hangképek" szintjén értsük a verset. Ahogy H. Nagy Péter írja a Magyar Műhely 103. számában - igaz, ő pusztán a HOT + 1 MIX kapcsán: "[...] felhívja a figyelmet írás és olvasás betűhű, illetve kiejtés szerinti külömbségére". Az igazság azonban az, hogy ezt sem tehetjük (általános) gyakorlattá, hisz' oly találó - és érthető - összetételek is vannak itt (igazából inkább afféle markok), melyek valóban élvezetesek és fogadhatók - annak ellenére, hogy (természetesen) be persze nem engednek. Olyanokra gondolok, mint "elrendezi készülő holttestét" (Cipzár), "Tested még lélegző gyarmat. / Ejtsd le." (Valamiként) etc.4 És ez egy cseppet sem segít meg minket, mert a megfoghatatlanba megfogható(nak tűnő) részek beillesztése egyáltalán nem jelenti azt, hogy ezáltal az írás(ok) egésze lészen befogadható, sőt talán csak még jobban kivonja magát alig-élő kontrollunk alól.
Talán lehet, hogy éppen ez a cél - ilyet persze nem könnyű szívvel ír le az ember, ha nem akarja, hogy az intentional fallacy vádját olvassák fejére -, a kezdetekkor említett anti-művészet megformálása, magának a művészetnek a kifigurázása.5 Valóban játék a szavakkal. Talán tényleg nem is művészet - valami egészen más.
Talán. Persze lehet, hogy tévedek.
1 Mócsai Gergely: Csumasz. Budapest, 1999, Fiatal Írók Szövetsége. Szerk.: H. Nagy Péter. (56 szöveg 68 oldalon...)
2 Miért kellene a borítónak a "belső tartalomról" (megkülönböztetendő a külsőtől?) szólni? Hiszek abban, hogy ez magának az írásnak a dolga.
3 Gondoljunk itt Escher képére, melyen önmagát rajzolja a kéz. Kezek. (Escher rajzolta...? Ezt a könnyítést azonban itt nem engedhetjük meg magunknak, mert akkor óhatatlanul felüti a fejét az a csekélyke probléma, amit de Man már "külpolitikának" nevez, erre pedig itt sem hely, sem kedv.)
4 Igazán nem lehet azt mondani, hogy "bármilyen szót kicserélhetünk egy tetszőleges másikra bármiféle következmény nélkül egy Mócsai-költeményben" (Gáspár Jenő); ezen (fél)mondat kapcsán itt hívnám fel a figyelmet arra, hogy a "vers" és a "költemény" szavak nem cserélgethetők felelőtlenül. Mócsai írásai nem versek.
5 Vagy esetleg a logika mellett egy alternatív gondolkodási "utat" nyújtó transzlogika mintájára afféle "transzművészet".
