Folyóiratok
Evilági napló
Mindent megpróbáltunk, ennyi tellett. A túlcsordult memória képtelen volt tovább magában tartani a szövegfolyamot. Az emlékezet hajszálrepedésein át elillantak a megismeréshez szükséges információk. Egy perc múlva, ha minden igaz, végzünk mindennel. Johannes jogait végleg megvontam. Ha valaki mentett volna a korábbi szövegekből, kérem, küldje el azokat nekem - üzent Rendszergazda.
2001. július 13. 00.09
Shir Khan szereti Mauglit. Minden kérdésére válaszol, kedves és udvarias vele. Reggelente érdeklődik a hogyléte felől, este elköszön, ahogy illik, és napközben is szakít időt arra, hogy egy-egy nevezetesebb eseménnyel kapcsolatban megérdeklődje a véleményét.
Maugli nem lepődött meg ezen, hiszen ismeri Khant, ezt várta tőle, sőt furcsállaná, ha a barátja, mert ez széles körben ismert tény: Shir Khan Maugli barátja, másképpen viszonyulna hozzá, beszólna neki, nem egyszer, de mindig, ahogy mások, sokan, meg is teszik ezt. Szóval Maugli nem csodálkozott, viszont Bagira nagyon is elámult.
Bagira ki nem állhatja Mauglit. Mindig ideges lesz, ha összeakad vele, és komoly erőfeszítésébe telik, hogy ne sértegesse őt úton-útfélen. Összeférhetetlen sz@rjankó - ezt tartja Bagira Maugliról, és ezt meg is mondta már neki párszor, és nem érti, pedig igyekszik megérteni, hogy hogyan képes bárki is szóba állni egy ilyennel.
2001. július 13. 01.22
De nem Bagira az egyetlen, aki értetlenkedik.
Kisherceget például egyenesen a gutaütés kerülgeti Mauglitól. Olyan ideges tud lenni tőle, hogy ha meglátja, magába zárkózik, nem szól senkihez, rágja a körmét, vagy elmegy vizet inni, vagy egyszerűen csak bámul maga elé meredten, mint aki legszívesebben örökre elbújna e világ elől, és azt kívánja, bárcsak beteljesednék, amit Rendszergazda mondott a Próféta által.
- Hol vagy Kisherceg? - kérdezik ilyenkor többen is, de ő nem válaszol.
2001. július 13. 02.03
- Kinek van hatalma e földön a bűnöket megbocsátani? - kérdezte a gutaütöttől Marko.
- Miféle bűnökről szónokolsz? Beszéljünk inkább e sajátos viszonyhálóról, barátom - válaszolt a megszólított helyett Ariel. Arról, amelyik elrendez mindent. Van-e elég jeled, birtokolsz-e annyi karaktert, hogy leírd ezt a hálót? Ha nem, mi jogon ítélsz? Amit itt látsz, az nem kivétel, hanem szabály. Jobb, ha ezt nem felejted el.
2001. július 13. 03.05
Sokszor órák telnek el, míg Kisherceg újra előkerül, de ilyenkor is szűkszavú, morog, semmi se elég jó neki, mindenkibe beleköt.
- Ne bántsd, ő ilyen - szólt rá egyszer Sissy Matula bácsira, amikor az rosszalló megjegyzést tett Mauglira.
- Téged meg ki kérdezett, hüjeqrva? - kérdezte Matula bácsi vigyorogva.
- Hát te meg hogy beszélsz egy nővel? - csapott le rá rögtön Hasfelmetsző Jack.
- Ahogy megérdemli. Hiszen tudjuk: minden völgy betöltetik - replikázott Matula bácsi, és tovább vigyorgott.
Matula bácsi nem véletlenül nevezte Sissyt kurvának. Tudja ő, ahogy sokan tudják, ahogy én is tudom, hogy Sissy sokat "kipróbált" már közülünk. Nem azért, mert szerelmes volt, inkább csak úgy, a testi örömök kedvéért. A család és az erkölcs számára avítt fogalmak; "értéktelen, érdektelen", ahogy egyszer fogalmazott.
2001. július 13. 03.39
- A család szent dolog. Alapja a társadalom fejlődésének. Nektek mi a véleményetek erről? - kérdezte egyik este Casanova.
- Értéktelen, érdektelen, egy nagy 0 - reagált szinte azonnal Sissy.
- Na, te már csak tudott - jegyezte meg Matula szűkszavúan.
- Persze, hogy tudom! - vágta rá Sissy.
- Mindenki maga dönti el - próbálta megelőzni a veszekedést Maugli -, hogy akar-e valakihez tartozni. Persze a körülmények is döntőek, amiben felnő az illető, naná. Hiszen mindenki csak arról tesz bizonyságot, amit látott, hallott. Az ilyennek hiába magyarázná bárki, hogy szent dolog a család.
- És te, Kisherceg, te mit gondolsz?
- Semmit, morrant Kisherceg, és rágni kezdte a körmét.
- kerülhető el = érhető el
- Sissy széttárt lábakkal
- Matula vazzeg, nem mentél át a tanfolyamra, mi? Pedig megadtam a címet - morogtam három perccel azután, hogy összevesztem valakivel, aki azt állította, hogy Baia igenis nagy író.
2001. július 13. 04.07
- Ha Baia nagy író, akkor én vagyok a Kosztolányi!
- Pardon! Kosztolányi én vagyok - vetette közbe Kosztolányi. - De most mennem kell, mert Havas, a műkedvelő, darabot irat velünk.
- Micsoda név által cselekedtétek ti ezt? - kérdezte némi éllel valaki.
- Igaza van Bandikának, Baia kellő empátiával viseltetik a világban zajló interakciókkal kapcsolatban, átlátja a folyamatokat, és ezek ábrázolásához mindig a megfelelő eszközt választja - fejtette ki véleményét Kissing R.
- Lóf@szt! - fakadt ki Balogh. - Ha nekem lapom volna, sose közölném ezt a dilettánst!
- Egyetértek - csatlakoztam.
- Azért ez már túlzás - így Fancsikó.
2001. július 13. 04.11

2001. július 13. 04.13

2001. július 13. 04.58
- Miau!
- Na te is itt vagy - fanyalgott Mr. Bloom. - És itt van ugyebár a Wilheim Meister, felbecsülhetetlen megállapításaival...
- Hé, ezt Joyce írta! - háborgott Dzsémsz.
- Nem, ezt én írtam! - tiltakozott Mr. Bloom.
2001. július 13. 08.13
Korábban azt írtam, hogy na te is itt vagy, fanyalgott Mr. Bloom, és itt van ugyebár a Wilheim Meister, felbecsülhetetlen megállapításaival... Hé, ezt Joyce írta!, háborgott Dzsémsz, nem, ezt én írtam!, tiltakozott Mr. Bloom.
Csakhogy valami történt időközben. Jaj, jaj, jaj...
2001. július 13. 09.00
- Miau!
- Na te is itt vagy - fanyalgott ?. - És itt van ugyebár a Wilheim Meister, felbecsülhetetlen megállapításaival...
- Hé, ezt Joyce írta! - háborgott ?.
- Nem, ezt én írtam! - tiltakozott ?.
Jaj.
2001. július 13. 09.19
Maugli felhívta Shir Khant, de foglalt volt a vonala. Arra gondolt, hogy akkor Sissynél próbálkozik, de nem jutott eszébe a száma. Kisherceg idegesen sétálgatott fel-alá, aztán elment vízért, ivott, majd folytatta a járkálást. Kicsit nehezen szedte a levegőt, pokoli meleg volt, talán azért, így leült néhány percre. Később arra gondolt, hogy megsüti az unokáinak ígért rétest, de ehhez sem volt kedve. Sissynek sikerült elérnie Matula bácsit, aki ugyancsak idegesnek tűnt. Össze-vissza beszélt, még gusztustalankodott is, vigyázz, mondta Matula bácsi, a hatalmuk a farkukban van. Sissy lecsapta a telefont.
2001. július 13. 10.02
Mauglinak beugrott a szám, felhívta Sissyt, és elmondta neki, hogy éjszaka róla álmodott. Azt álmodta, hogy Sissynek egy nyitott könyv van a kezében, a tengerparton áll, egyik lába a parton, a másik a vízben. Egyik se normális, dühöngött Sissy. És legalább állt a farkam?!, ordította.
2001. július 13. 10.10
Aztán elvettem tőled azt a könyvet, és megettem - folytatta Maugli, miután az idegesítő csörgést megunva Sissy újra a füléhez emelte a kagylót. Megetted?! Igen, megettem. És olyan édes volt, mint a méz.
2001. július 13. 10.15
Fancsikó nem sokat vett észre ebből az egészből. Kapott ugyan egy üzenetet, választ is küldött, "jobb ezt a zavart elkerülni", ezt válaszolta, vagyis igazából nem törődött vele.
Rendszergazda viszont Fancsikóval nem törődött. Olyan huszonegyedik századi térképen dolgozott éppen, amelyre nézve a szem képes felismerni, kijelölni és értelmezni a kultúrtörténet jeles eseményeit, és ha hibás kódot fedez fel valahol, képes annak kijavítására is. Reményei szerint a felhasználó éppen erre, a feleslegesnek tűnő szimbólumok kiiktatására fogja használni találmányát. Kreatív aktus - csak így nevezi ezt a köznapi léttől idegen állapotot, amelyben a test elveszíti test jellegét, és a kijelölt határt átlépve egyesül az új, mindent leíró jeltartománnyal. Bevezetés a képirodalomba. Vegyük például a káoszt, intette magához Arielt. A káosz a rendhez hasonlóan tanítható, megismerésre vár, és mert megismerhető, ezért tanítandó is. A hétköznapi s azon túli diszkurzusok paradigmáinak megváltoztatásához az első lépés a beszélő kiiktatása, mert ezáltal érhető el, hogy a hang- és karaktersorok önmagukká váljanak, s így megsemmisüljenek.
2001. július 13. 10.24
Rendszergazda az utolsó kísérletet is elvégezte. Találomra kiválasztotta és kijelölte: "Európaiként akartam élni." Kiigazította.
2001. július 13. 11.18
- Eljött a te haragod és a halottak ideje.
- Menj, és ne térj vissza soha! - válaszolta ?.
- Európaiként akartam élni - tette hozzá később.
2001. július 13. 12.00
Amikor Sissy lecsapta a telefont, Hasfelmetsző Jack éppen arról beszélt egy kisebb társaságban, hogy a homoszexualitás nem más, mint fajtalankodás, pedofília, kérkedő és politikai hatalomra törő buzeránsok provokációja a családot tisztelő többséggel szemben. Márai hasonlóképpen vélekedett, ő viccesen alnépeknek, helótáknak, majd később még viccesebben új hívőknek titulálta a homokosokat. Ezen Hasfelmetsző Jack - a napba öltözött asszony, mondta róla egyszer egyik hódolója - jót derült.
2001. július 13. 12.10
- A homoszexualitás nem más, mint fajtalankodás, pedofília, kérkedő és politikai hatalomra törő, már bocsánat a kifejezésért, buzeránsok provokációja a családot tisztelő többséggel szemben. A lényeg: ezeknek botrány kell. Bármi áron. De most lett meg az erő! - csattant fel ?.
- A buzeránsok az alnépnek, a helotáknak megengedik a kétneműek nemi életét is, mert szükségük van a mélyben élőlényekre, akik szaporodnak és elvégzik a durvább munkákat. De magasabban, a felsőbb régiókban csak ők akarnak uralkodni, a kiválasztottak és beavatottak, a buzeránsok, az új hívők - fűzte hozzá ?.
2001. július 13. 13.10
Itt van a szentnek békességtűrése és hite.
2001. július 13. 14.13
Boldogok a halottak?, kérdezte vinnyogva Bétmen Sissytől. Van odaát is olyasmi, amiért érdemes volna meghalni? Persze, hogy van, angyalom, mondta kedvesen Sissy. Ne nyugtalankodj. Lazítsd el a tested. Ne gondold, hogy ettől majd megjön a kedvem, kiabált hisztérikusan Bétmen. Rázta a sírás, fuldokolt a könnyektől. Sissy megragadta a fejét, és kényszerítette, nézze meg, hogy van felhúzva a koton. Legyünk már túl rajta, zokogta Bétmen, és visszahanyatlott az ágyra.
2001. július 13. 16.14
- Próba - kezdte ?.
- Semmi? - kérdezte szinte azonnal ?.
- Mi a franc lehet itt?
- Nem tudom, de elég izgi.
- Engem idegesít - szólt bele ?.
- Na, ez is megvolt! - jelentkezett ?.
- Jó volt, hüjequrva?
- Mi közöd hozzá. Gyere el egyszer, kipróbálhatod.
- Az tetszene mi? F@szszopó...
- Elég legyen már ebből! - csattant fel ?.
- Csak tudnám, mért kell mindig elmesélned... - kérdezte ?.
- Ha mindent elmesélnék, akkor ámulnál csak igazán - vágott vissza ?.
- Pedig ördögi lelkek azok, akik jeleket tesznek.
- Ja, persze. Te már csak tudod.
- Megpróbálta valaki felhívni Rendszergazdát?
- Én próbáltam, de állítólag ő sem tud semmit. Azt mondta, már dolgoznak rajta.
- Kicsit összekaphatná magát, mert ez így nem pálya.
- Biztos neki se mindegy, úgyhogy csak nyugi.
- Én próbáltam, de ő sem tud semmit. Azt mondta, már dolgoznak rajta.

- Hasfelmetsző Jack, itt vagy még?
- Az előbb hívott - informálta a többieket ?. Azt mondta, szóljak nektek, hogy Rendszergazda elintézte őt, de hamarosan jelentkezik.
- Az jó lesz, mert én nagyon csípem a pofát.
- Én is.
- Én is.
- Csatlakozom.
- Itt vagyok - jelentkezett ?. - Azt hitte ez a barom, hogy majd jól megszeppenek.
- Nem tudja, hogy te kiválasztott vagy? - kérdezte ? vigyorogva.
- Nem tud az semmit.
2001. július 13. 18.07
Semmi gyászt nem látok, mondta Rendszergazda elégedetten.
2001. július 13. 20.12
Szükségem van egy présre, vágott vagy öntött darabokra, ólomformákra, adta hírül Johannes. Üzlettársam, Faust nevében is ígérem, hogy hamarosan megoldást kínálhatok. S akkor majd egy más könyv nyitaték meg.
2001. július 13. 21.04
- Szükségem van egy présre, vágott vagy öntött darabokra, ólomformákra - jelentkezett ?.
- Igaz, hogy az Isten eltöröl minden könyvet? - kérdezte ?.
- Szerinted?
- És mit csinálnál azokkal?
- könyvet = könnyet
- Elkészítem a puncokat és belenyomom azokat a mátrixnak használt fémbe. A mátrixnak a kész karakterrel azonos alakúnak és méretűnek kell lennie.
- Te vagy az, Neo?
- Tényleg csak ennyi kellene...
2001. július 13. 22.10
Közel az idő, mondta Rendszergazda, és hátradőlt. Nincs több dolgunk, csak hogy várjunk. Az új paradicsom, bökött maga elé. Nincs, aki felhasználja és uralja őket, mert ők maguk egyetlen, görbült gerincű jellé váltak. A kíváncsiságot hamarosan a rémület, a rémületet pedig a ráeszmélés váltja fel: a jel öli meg a jelentést. Az emlékezet megpróbálja majd helyreállítani a rendet, de az emlékezet csupán fikció, az elbeszélő pedig csak egy életunt megfigyelő itt, a világ végén.
2001. július 13. 22.21
- Jó éjt - köszönt el ?.
- Jó éjt neked is - köszönt el ?.
- Mielőtt a nappal kinyitná a szemét, visszatértek ugyanígy - köszönt el ?.
- Legyen.
2001. július 13. 23.59